Keresés

Keresési eredmények

• Az autonómia újraértelmezése vagy eltörlése, avagy tendenciák és javaslatok a felsőoktatás rendszerszintű válságának idején

  170-180

  Rónay Zoltán

  Megtekintések száma:

  113

  A 2016 szeptemberében induló tanév az első, amelyet a hazai állami felsőoktatási intézmények úgy kezdtek meg, hogy nem csupán a működtetésért felelős kancellárok, de konzisztóriumok is meghatározzák működésüket. E két vezetéstechnikai megoldás azonban csupán egy elem abban a folyamatban, amely eredményeképpen az állami felsőoktatási intézmények autonómiája radikálisan összezsugorodott, egyes részterületeken felszámolásra került. Noha az eredetileg elfogadott Alaptörvény rendelkezéseinek és az Alkotmány azonos tárgyú szabályozásának összeve- téséből – legalábbis a tudományos kutatás, a tanítás és tanulás szabadsága, valamint a tudományos igazságok kérdésének eldöntése területén – drasztikus eltérés nem volt megállapítható, az időközben elfogadott módosítások és a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény érdemben változtatta meg a helyzetet.

• „Pénzetlen utas nem tud messze menni” – A helyi önkormányzatok költségvetési kiadásai 1993–2010 között, majd 2010 után

  79-97

  Bordás Péter

  Bordás Péter

  Megtekintések száma:

  499

  A forrásszabályozási rendszer bevételi struktúrájának ismerete önmagában nem alkalmas arra, hogy kellő és átfogó képet kaphassunk a helyi önkormányzatok közel húsz éven át működő feladatellátási tapasztalatairól. A költségvetések bevételi oldala megmutatja számunkra, hogy milyen pénzügyi eszközök álltak rendelkezésre, miből gazdálkodhattak az önkormányzatok, de ehhez hozzá kell illeszteni azt a feladatkört, amelyet finanszírozni kellett. A bevételi struktúrát és annak hiányosságait egy korábbi tanulmányomban már bemutattam, így most azt kiegészítve a kiadási oldal részletes elemzésére törekszem. Már csak azért is, mert a kiadási szerkezet nagyban befolyásolja a helyi pénzügyi autonómia fokát is. A tanulmány célja, hogy 1993 és 2010 között bemutassa a helyi önkormányzatok közfeladat-ellátási körét, majd reagáljon a 2010 után tapasztalható változásokra, a helyi költségvetés kiadási szerkezetének alakulására.

• Bővülő állatkert? – Az Európai Unió Bíróságának ítéletei a szlovák civil szervezetek környezeti engedélyezési eljárásokba való bevonásáról

  118-131

  Szegedi László

  Megtekintések száma:

  143

  Az ENSZ keretein belül elfogadott Aarhusi Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jogbiztosításáról rendelkezik. Vegyes egyezményként olyan nemzetközi megállapodás, amelynek a tagállamok mellett az Európai Unió (akkor Európai Közösség) is részes fele, így annak követelményei az Unió jogának részét képezik. Az utóbbi években az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) aktivista felfogást követve több döntésében is kinyilvánította, hogy az Egyezmény eljárási követelményeinek széleskörű érvényesülését a tagállami bíróságoknak biztosítaniuk kell. Szlovákia különösen érintett az EUB megállapításai révén. A „szlovák barnamedvék” (C-240/09. sz.)ügyben hozott ítéletével az EUB nem ismerte ugyan el, hogy a civil szervezetek közvetlenül hivatkozhatnának az Egyezmény azon rendelkezésére, amely elvárja az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés tág értelemben vett biztosítását. Ugyanakkor a tagállami bíróságok egyezménykonform jogértelmezési kötelezettségét általános jelleggel fektette le ebben az ügyben a luxemburgi esetjog, ami több, e régióbeli tagállam jogalkalmazására is kihatott. Ezt követően pedig a „szlovák szarvasok” (C-243/15. sz.) ügyben (amely a szakirodalomban gyakran LZ II. ügyként, illetve szlovák barnamedvék II. ügyként is szerepel) hozott legújabb ítéletében az EUB ismét az eddigi (kiterjesztő) megközelítését követte. Eszerint ugyanis az igazságszolgáltatáshoz való széles körű hozzáférés aarhusi követelménye akkor teljesül, ha a fellépni kívánó civil szervezetek ügyféli minőségéről azelőtt születik jogerős döntés, hogy az alapeljárás jogerősen lezárulna. A címben említett tagállami eljárási autonómia bár elméletileg máig érvényesül, az EUB aarhusi ítéletei egyértelműen jelzik, hogy a luxemburgi esetjog azt egyre inkább visszaszorítja. E gyakorlat tükrében persze kérdéses, hogy az említett uniós bírósági gyakorlat csak a környezetvédelmi ágazatra vonatkozik-e, vagy egyre inkább általános követelményként kell-e ezekre a tagállami bírónak tekintenie. Célom az Egyezmény aláírásának 20. évfordulóján annak bemutatása, hogy ez az aktivista hozzáállás milyen típusú ügyekben merült fel egy olyan szomszédos államban, ahol az EUB több esetben is állást foglalt már az aarhusi követelmények értelmezését illetően, valamint annak vizsgálata, hogy ezek az esetjogi megállapítások mennyiben kaphattak határokon átívelő jelentőséget. Ugyanis a korábbi ítélet több régióbeli tagállam ítélkezésében is hivatkozási alapként tűnt fel, így ezen ítéletek Magyarországon is külön figyelemre tarthatnak számot.