Az elmúlt években tetőfokára hágott technológiai fejlődés és digitalizáció szinte teljes mértékben képes felszámolni a munka és a magánélet közötti határokat, egyre nehezebbé válik „csak úgy letenni a tollat” egy munkanap végén. A munkaidőn kívüli elérhetőség/munkavégzés egyrészt adódhat a munkavállalók egyéni döntéséből, másrészt viszont lehet munkáltatói elvárás is. Jelen tanulmány a közelmúltban egyre jelentősebbé váló ún. right to disconnect, vagyis a kikapcsol(ód)áshoz való jog munkajogi kérdéseit járja körbe. A dolgozat kiindulópontja a tradicionális értelemben vett „állandó elérhetőség” dilemmája és az ehhez kapcsolódó gyakorlat. Ezt követően elemzés alá veszem, hogy mit is jelent a munkavállalók kikapcsolódáshoz való joga, és annak milyen szabályozási formái alakultak ki - törvényi, illetve vállalati szintű normákban - az utóbbi időkben az egyes államokban (többek között Franciaországban, Olaszországban, Németországban és az USA-ban), értékelve e rendszerek jellemzőit. Végül pedig egy kapcsolódó területen, a munkaegészségügy terén felmerülő problémákat vetítem előre.