-

-

A kutatás a hajléktalan élethelyzetű szülők és különélő kiskorú gyermekeik kapcsolattartási lehetőségeit és akadályait vizsgálja. Célja annak feltárása, hogy a hajléktalanság miként befolyásolja a szülő-gyermek kapcsolat fennmaradását, valamint milyen szerepet tölthetnek be a kapcsolattartó szobák e folyamat támogatásában. A kvalitatív kutatás a hajléktalan élethelyzetű szülőkkel és szakemberekkel készített félig strukturált interjúkra, valamint fókuszcsoportos beszélgetésre épül. Az eredmények azt mutatják, hogy a kapcsolattartást anyagi, logisztikai, érzelmi és intézményi nehézségek egyaránt korlátozzák. A biztonságos, privát találkozási tér fontos feltétel, de önmagában nem elegendő: a kapcsolat fenntartásához felkészítésre, szülői kompetenciákat támogató segítő munkára és a gyermekvédelmi, valamint hajléktalanellátó intézmények együttműködésére is szükség van.

Tanulmányunk a hajléktalan élethelyzetben élő nők várandósságának sajátosságait és az őket támogató szociális munka kihívásait vizsgálja. A nemzetközi és hazai szakirodalom egyaránt rámutat arra, hogy például a mélyszegénység, a bántalmazás, a bizonytalan lakhatás és a gyermekkori traumák is jelentősen befolyásolják a várandósság és az anyai szerep megélését,  valamint a gyermekvállalással kapcsolatos döntéseket. Írásunk áttekinti a hajléktalan vagy más szempontból sérülékeny csoportok várandósságával kapcsolatos ismereteket, bemutatja a várandósgondozás hazai protokollját, majd két esettanulmány segítségével elemzi, hogy speciális igényeik kielégítése milyen nehézségekbe ütközik a hajléktalanság és a hajléktalanellátó intézményrendszer keretei között. Célunk annak feltárása, hogy a hajléktalan várandós nők milyen sajátos szükségletekkel, akadályokkal és döntési kényszerekkel szembesülnek, valamint szakmai javaslatok megfogalmazása, amelyek hozzájárulhatnak a célcsoport szükségleteire érzékenyebb ellátási formák kialakításához. Megállapításaink a hajléktalanellátáson túl más, interszekcionális hátrányokkal érintett várandós nőket támogató szolgáltatások számára is hasznosak lehetnek.

Az esettanulmány azt mutatja be, hogyan válik lehetővé hajléktalanságban élő személyek lakhatásba kerülése az Utcáról Lakásba Egyesület Elsőként Lakhatást szemléletű programján keresztül. Az elemzés középpontjában a program módszertani leírása áll egy ügyfélút keretében: az utcai gondozószolgálatokkal való együttműködés, a kiválasztási folyamat, a beköltözésre való felkészülés, valamint a beköltözést megelőző és az azt követő szakmai munka gyakorlati tapasztalatai. Az elemzés rámutat arra, hogy egy-egy ügyfél beköltözése nem izolált esemény és nem végpont, hanem több intézményi szereplő együttműködésének eredménye a forrás- és kapacitáshiányos szociális ellátórendszer keretei által meghatározott térben. A program működése jól láthatóvá teszi, hogy míg az Elsőként Lakhatás szemlélet szilárd szakmai alapot képez, hazai adaptációjában az erőforrások szűkössége implicit szelekciós mechanizmusok érvényesülését kényszeríti ki. Ezért a lakhatás alapjogként való érvényesüléséhez a modellprogram felskálázására, állami és önkormányzati felelősségvállalásra, valamint a szolgáltatási háló fejlesztésére és bővítésére van szükség.

A tanulmány a „két szék” coaching technika adaptációjával bemutatja azt a módszertani lehetőséget, amellyel a történetalapú foglalkozás megtapasztalását, a rutintalan esetmegbeszélő csoportok beindítását és a szakmai személyiség fejlődését egyaránt támogathatjuk. A gyakorlati szociális munkában és a képzésben szerzett tapasztalatok alapján a szerző leírja, hogyan alkalmazható a technika novellaalapú szerepjátékban: a segítő két énállapotával párhuzamosan a nevelőszülő és a nevelésbe vett kislány szerepében is a résztvevők saját érzéseiket és szakmai reakcióikat vizsgálják. A módszer gyakorlati leírása mellett a tanulmány a folyamat során megjelenő tipikus elakadásokat (műelemzés, szerepkitöltés, kibeszélés, biztonságérzet csökkenése) és a facilitátor által adott reakciókat is bemutatja, rámutatva arra, hogy ezek a „helyrebillentő” beavatkozások nem a folyamat hibáiként, hanem tanulási pontokként értelmezhetők.

-

A West European Politics (WEP), a nyugat-európai politikával, kormányzással és közpolitikával foglalkozó tekintélyes folyóirat tematikus lapszámot készített „A radikális jobboldal és a jólétpolitika: okok és következmények” címmel. Ebben részletesen foglalkoznak a radikális jobboldali pártok felemelkedésének társadalmi vonatkozásaival, kiemelten a jóléti rendszerek szerepével. Több írás foglalkozik a radikális jobboldali politikai formációk és szavazóik szociálpolitikai attitűdjével, szemléletével és az ebből következő jóléti intézkedésekkel. A recenzió részletesebben bemutatja a témáról adott áttekintést, és röviden összefoglalja a tematikus lapszám írásait.

A szociális szakmák magyarországi kibontakozásának a kezdetén volt egy nagyon erős illúziónk, hogy az Európai Unió támogatásával kiépülő képzések és intézmények rendszerével együtt egyenes út vezet a professzionalizáció irányába. Nagyon hamar megjelentek azonban ellentétes tendenciák is. A fejlett országokban már korábban azonosítható volt a szakma válsága, folyamatos kiszorulása. Ebben a cikkben olyan történetek villannak fel, melyek már korábban is jelezték a professzionalizáció - deprofesszionalizáció dichotómia fogalomkészletével jól azonosítható folyamatokat, illetve azok egy-egy aspektusát.

A tanulmány a hazai szociális munka és a hatalom viszonyát vizsgálja a professzionalizáció és deprofesszionalizáció folyamatainak tükrében. A szerző különböző hatalomelméleti megközelítések áttekintésén keresztül rámutat arra, hogy a hatalom egyszerre képesség és társadalmi viszony, amely alapvetően meghatározza a szociális munka működését. A szociális munka hatalomhoz való viszonyát a kettős és hármas mandátum koncepcióján keresztül értelmezi, kiemelve az állami, kliens- és szakmai érdekek közötti egyensúly jelentőségét. A tanulmány bemutatja a hazai szociális munka intézményesülésének főbb lépéseit, valamint azokat a strukturális problémákat - így a túlzott szabályozottságot, az állami finanszírozástól való függést, a munkaerőhiányt és a szakmai autonómia korlátozottságát -, amelyek hozzájárulnak a deprofesszionalizáció folyamatához. A szerző kitér az empowerment visszaszorulására, a politikai részvétel hiányára, valamint a civil szféra eltérő szerepére is. A hazai folyamatokat tágabb nemzetközi és politikai kontextusba helyezi, különös tekintettel a neoliberális és illiberális tendenciák hatásaira, valamint a gondoskodáspolitika megjelenésére. A tanulmány zárásaként a szociális munka hatalmának visszaszerzésére tesz javaslatot, hangsúlyozva a szakmai tudás, etika és közösség szerepét, valamint a politikai értelemben vett aktív érdekérvényesítés szükségességét.

-

-