Keresés
Keresési eredmények
-
Az agrotechnikai paraméterek és az évjárat hatásának vizsgálata a kukorica (Zea mays L.) termésére polifaktoriális tartamkísérleti adatok felhasználásával
77-100Megtekintések száma:120A szántóföldi növénytermesztés kiemelkedő jelentőségű, ez az élelmiszertermelés alapvető alapja és létünk forrása. A kukorica a világ egyik legjelentősebb kultúrnövénye, az élelmiszer- és energiabiztonság biztosításához egyaránt szükséges. A vizsgálatot Magyarországon, a Debreceni Egyetem Látókép Kísérleti Telepén, meszes csernozjom talajon végeztük komplex talajművelési kísérletben, amit 1989-ben Prof. Dr. Nagy János állított be. A vizsgált évek (2015–2023) évjáratának elemzését Gombos és Nagy (2019, 2022, 2023, 2024) kutatásához hasonlóan végeztük, azaz vizsgáltuk az adott évjárat összes csapadékának és éves középhőmérsékletének eltérését a 30 éves (1981–2010) helyszínen mért átlagtól. RStudio és ismételt mérési modell és LSD post hoc teszt segítségével végezük a kukorica termésadatok elemzését.
A kilenc vizsgált évjárat közül a 2015-ös év mellett mértük a statisztikailag igazolható harmadik legkisebb kukoricatermést (7,94 t/ha). A következő 2016-os év a vizsgált periódus statisztikailag igazolható második legnagyobb kukorica hozamát adta (11,39 t/ha), A 2017-es év termése (8,64 t/ha) szignifikánsan elmaradt az előző évtől, a 2018-as év viszont kedvezőbb (9,18 t/ha) volt a kukorica számára. A 2019-es évjárat a vizsgált periódus statisztikailag igazolható harmadik legnagyobb kukorica termését (9,42 t/ha) adta. A 2020-as év termése (9,24 t/ha) szignifikánsan nem különbözött a 2018-as év termésétől, azonban az összes többi évjárattól statisztikailag igazolhatóan eltért. A kedvezőtlen 2021-es év kukorica termése (7,05 t/ha) statisztikailag igazolhatóan a vizsgált peridódus második legkisebb volt. A vizsgált kilenc év közül a kukorica számára legkedvezőtlenebb évjárat a 2022-es rekord aszályos év volt, ahol 2,52 t/ha termést figyeltünk meg. A következő 2023-as évjáratban mértük a vizsgált periódus legnagyobb kukorica hozamát, 11,97 t/ha-t. A legnagyobb hatást a kukorica termésére az évjárat gyakorolta 73,5%-kal, majd ezt követte a műtrágyázás 24,7%-kal. A talajművelésnek a hatása 1% volt, mert az évjárat függvényében a különböző alapművelések eltérően teljesítettek, így semlegesítették a hatást. -
KWS kukorica (Zea mays L.) hibridek termésparamétereinek összehasonlító értékelése
7-20Megtekintések száma:126A kukorica hibrid nemesítése lassú és költséges folyamat. A kukorica hibridek különböző környezeti feltételek és mezőgazdasági gazdálkodási gyakorlatok mellett eltérő teljesítményt nyújtanak, így a hibridek kiválasztása a kukoricatermesztők egyik legfontosabb gazdálkodási döntése. A termőhelynek megfelelő, nagy terméspotenciállal rendelkező kukorica hibrid kiválasztása javíthatja a jövedelmezőséget, a betakarításkori szemtermés mennyiségét, minőségét.
A kísérletet a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság (AKIT) Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézet (DTTI) Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepén végeztük három eltérő érésidejű (FAO 350, FAO 400 és FAO 460) kukorica genotípus termésparamétereinek összehasonlító értékelése céljából. A vizsgálataink során értékeltük a kukorica hibridek terméseredményeit, mennyiségi és minőségi jellemzőit, valamint a terméseredményt meghatározó termésképző elemeket.
Termésmennyiségben a „potenciál” szántóföldi kísérletekben csúcsteljesítményt ért el a kiváló FAO 400 érésidejű KWS FORTURIO kukorica hibrid 20,05 t/ha rekordértékkel, amely statisztikailag igazolt mértékben, 12,29–14,83%-kal haladta meg a többi vizsgált genotípus terméseredményét.
A vizsgált hibridek között statisztikailag igazolt eltéréseket mértünk a keményítőtartalomban, a legmagasabb eredményt a FAO 350 érésidejű KWS OLTENIO hibrid érte el, 63,78% értékkel.
Vizsgálataink alapján megállapítottuk, hogy az egyes mennyiségi és minőségi termésjellemzők genotípus-specifikusak, amely eredmények alátámasztják a termelési célnak megfelelő érésidejű genoptípus megválasztásának jelentőségét. -
A kukorica hibridek smart paramétereinek elemzése
21-36Megtekintések száma:135Kutatásunk során Magyarországon nagy területen termesztett kiváló kukorica hibrideket vizsgáltunk szuper intenzív csepegtető öntözéses kísérletben. A kísérlet a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézet (DE AKIT DTTI) Látókép Növénytermesztési Kísérleti Telepén került beállításra. Vizsgálatunk során nyolc eltérő FAO számmal rendelkező hibridet elemeztünk szántóföldi körülmények között csepegtető öntözéses tartamkísérletben. Az egyes genotípusok termésmennyiségét, valamint az azokat meghatározó terméselemeket a fiziológiai érettséget követő egyedi mintavétel alapján állapítottuk meg. A mintavételt követően egyedi mintafeldolgozás keretében határoztuk meg az egyes genotípusok átlagos egyedi szemtömegét, egyedi szemszámát, ezermagtömegét, valamint a termésmennyiséget. A kedvezőtlen agrometeorológiai tényezők ellenére az intenzív termesztéstechnológia eredményeképpen a H3, H5 és H6 genotípusok egyaránt 15 t/ha értéket meghaladó termésmennyiséggel rendelkeztek, amely mutatja a genotípusok jó termésstabilitását. A termésmennyiség kialakulásában elsődleges jelentőséggel két tényező, az egyedi szemszám, valamint az egyedi szemtömeg jelenik meg. Ezen tényezők genotípus-specifikus értékelése során megállapítottuk, hogy az egyedi szemszám értékeiben kiemelkedő volt a H6 genotípus, mintegy 9–34%-kal meghaladva a többi vizsgált hibridet. Ezen felül a kísérletben a H5 hibrid szintén 600 db/cső értéket meghaladó egyedi szemszámmal rendelkezett, jelentősen meghaladva a többi vizsgált hibridet. Az ezermagtömeg adatokban a H4 genotípus bizonyult legkiemelkedőbbnek 465,71 g értékkel. Ezek alapján a hibrid 10–27%-kal nagyobb ezermagtömeggel rendelkezett a többi vizsgálatba vont genotípushoz képest. A hibridek közül a 400 g ezermagtömeg értéket meghaladó H2 és H3 – a rövid tenyészidő ellenére – kiemelkedő értékeket mutatott. -
A kukorica (Zea mays L.) paramétereinek értékelése a fenofázisokban – a hőösszegek függvényében – öntözéses termesztésben
85-103Megtekintések száma:231Magyarországon a kukorica az egyik legnagyobb területen termesztett kultúrnövény, vetésterülete stabil, 0,8–1 millió hektár. Ennek oka a növény rendkívüli terméshozama, amely lehetővé teszi, hogy egységnyi területen jelentős mennyiségű értéket állítsunk elő. A hazai termelés elsősorban takarmányozási célt szolgál – különösen a baromfi- és sertéságazatban, valamint kérődző állatok etetésére. Felhasználása nemcsak élelmiszer formájában vagy takarmánynövényként történik, hanem olaj, bioetanol és energia-előállításában is egyre nagyobb szerepet kap. A kukorica beltartalmi értékei – fehérje-, keményítő- és olajtartalom – meghatározó szerepet játszanak az ipari, a takarmány és az élelmiszeripari felhasználásában. A kukorica tápanyag-ellátása elengedhetetlen a növényfejlődés biztosításához. A megfelelő tápanyag-pótlás igen fontos a fenntartható gazdálkodás és a magas terméshozamok biztosításához. Az alkalmazott tápanyag-adagokat úgy kell a növény igényeihez igazítani, hogy a hibridek jól tolerálják az évjárathatások okozta stresszt, és a termésbiztonság fenntartható maradjon.
A vízhiány az egyik legkomolyabb abiotikus stressz, amely negatívan befolyásolja a növények növekedését, fejlődését és terméshozamát. Az extrém időjárási viszonyok csökkentik a terméshozamot és veszélyeztetik a termelés stabilitását. A kukorica beltartalmi értékei, minősége és ipari felhasználása szorosan összefügg a genetikai, ökológiai és agrotechnikai tényezőkkel. A megfelelő hibrid kiválasztásával és az ehhez alkalmazkodó termesztéstechnológia alkalmazásával a beltartalmi mutatók a különböző célokhoz illeszthetők. A 2024-es évre vonatkozó agrotechnikai vizsgálatok során elemeztük a fő termésmeghatározó tényezőket, az egyes agrotechnikai elemek, illetve fenofázisok vonatkozásában értékeltük az időjárást is. A kutatás elsősorban a Debreceni Egyetem Látóképi Kísérleti Telepén folyó meteorológiai mérések adatain alapulnak. A 2023/24-es téli félévben 6 hónap alatt 283 mm csapadék hullott, ami 69 mm-rel meghaladja a sokéves átlagot. Júniusban a szélsőségektől mentes, kiegyenlített, de a sokévi átlagnál magasabb hőmérsékletű időjárás volt. Az átlagnak megfelelő mennyiségű csapadék (66 mm), a talaj mélyebb rétegeiben lévő talajnedvességgel együtt jó vízellátottságot biztosított.
Mind a júliusi, mind az augusztusi középhőmérséklet rekord közelében alakult (24,2 °C). Az augusztusi rendkívüli meleg (a hónap közepe, vége) elsősorban az érési fázis lerövidülésében nyilvánult meg. A júliusi 29 mm-nyi csapadék nem érte el a sokévi átlag felét és az ezt követő augusztus hónap is száraz volt (33 mm). A nyári teljes csapadékösszeg 128 mm volt. Szeptember elején folytatódott az évszakhoz képest rendkívül meleg idő, az első dekád közel 7 °C-os pozitív anomáliát mutatott. A kukorica fiziológiai érettsége és gyors vízleadása, száradása lehetővé tette a korai betakarítást. A 2024-es évet a kukoricatermesztés szempontjából határozott kettősség jellemezte.
Szántóföldi kukorica tartamkísérleteink lehetővé tették a teljes tenyészidőszak alatt a növények fenofázisainak felvételezését (Hanway-skála). Új eredménynek számít, hogy elemzéseink szerint – különösen a generatív szakaszban – pontosabb adatokat kaptunk a hasznos hőösszeg (HU) számításokat figyelembe véve. A keléstől a nővirágzásig 60 nap telt el 545 HU hőösszeg felhasználásával. A nővirágzástól a viaszérésig (R4) 32 napra és 422 HU-ra volt szükség. Megállapítottuk, hogy a nővirágzástól a fiziológiai érésig a genotípusra jellemzően, 815 HU-ra volt szükség. A H470-es kukorica hibrid termőképessége öntözéses termesztésben kiváló (20,76 t/ha). A hibrid szárazanyag-beépülési dinamikája kiemelkedő. Hetente mértük a szárazanyag-gyarapodást. A fiziológiai érés fenofázisban (2024. augusztus 30.) 1360 HU felhasználásával a szárazanyag-tartalom 77,1% volt. A szárazanyag-tartalom mérések lehetővé tették a kiváló termőképességű kukorica hibrid vízleadási dinamikájának értékelését. A méréseket, elemzéseket hétnaponta végeztük. A vízleadás mértéke az első héten 5,5%, a második héten 5,8%, a harmadik héten 4,6%, a negyedik héten 6,9% volt. A fiziológiai éréskor a szemnedvesség kedvező értéket mutatott (22,9%). A fiziológiai érést követően a 21 napos időszak alatt a napi vízleadás 0,23% volt. -
Eltérő FAO számú kukorica hibridek (Zea mays L.) smart paramétereinek elemzése
5-20Megtekintések száma:145A kukorica melegigényes növény és jelentős a vízigénye. A termés mennyiségét leginkább meghatározó meteorológiai tényező a csapadék, a kukoricatermelés legnagyobb problémája a vízhiány. Amennyiben a tenyészidőszak száraz és a hőmérséklet átlag feletti, akkor a nyári időszakra jellemzően kialakul a talajaszály. A tenyészidőszakot megelőző őszi-téli időszak szárazsága növeli az aszály kialakulásának kockázatát. A kutatásunkban öt eltérő FAO számú kukorica genotípust vizsgáltunk intenzív termesztéstechnológia alkalmazásával, meghatározva az elérhető termésmennyiséget és az azt meghatározó főbb termésparamétereket, a közöttük lévő összefüggéseket. Kísérletünkben mind az öt kukorica hibrid terméseredménye kiváló volt. A legnagyobb termést a H11 hibrid érte el (18,4 t/ha), mintegy 5,7–22,8%-kal meghaladva a többi vizsgált hibrid értékeit. A hibridek egyedi szemtömeg értékei között szignifikáns különbséget mértünk. A H13 hibrid a legmagasabb egyedi szemtömeg értékkel emelkedett ki,1,6–25,9%-kal haladta meg a többi genotípust. Az egyes paraméterek közötti korrelációanalízis alapján igazoltuk az egyedi szemtömeg statisztikailag szignifikáns (p<0,05) pozitív korrelációját az egyedi szemszám értékeivel (r=0,568), valamint a betakarításkori szemnedvességgel is (r=0,592). Az eredményeink alapján az egyes mért, egyedi termésparaméterek különböző mértékben járulnak hozzá a nagy termés eléréséhez, szignifikáns hatásokat eredményezve. -
A búza (Triticum aestivum L.) és a kukorica (Zea mays L.) szárazságtűrésének vizsgálata
43-46Megtekintések száma:42A kísérleteket Szarvason, a MATE KÖTI Öntözésfejlesztési és Meliorációs Tanszékéhez tartozó galambosi kísérleti telepén található fóliában állítottuk be. Tenyészedényként 10 literes műanyag fehér színű vödröket használtunk. A vödör átmérője 27,5 cm, így a talaj felülete 593,6 cm2. A búzakísérlet beállítására 2020. november 4-én került sor három búzafajtával, három vízellátási szinten (VKsz40%, VKsz60% és VKsz80%), három ismétlésben, összesen 27 tenyészedényben. A kukoricakísérlet beállítására 2021. április 19-én került sor öt kukorica hibriddel, három nedvességszinten, három ismétlésben, összesen 45 tenyészedényben.
Az általunk használt talajban a leiszapolható részek mennyisége 31,6%, tehát homokos vályog fizikai féleségű talaj, a kémhatása gyengén savanyú (pHH2O 6,54), meszet nem tartalmaz, a vízben oldható összes sótartalom alapján kis sótartalmú (só%<0,1).
A kísérletben három különböző búzafajta (MV Nemere, GK Szilárd és a Sothys) és öt kukorica hibrid (GKT 4486 (Lehel), GK SILOSTAR, GKT 372, GKT 376, GKT 3385) szárazságtűrését vizsgáltuk a természetes csapadéktól elzárt körülmények között.
A kísérletben a következő fenológiai paraméterek mérése történt: relatív klorofilltartalom (SPAD) Konica SPAD 501 műszerrel, levélterület (cm2) (CI-203 Handheld Laser Leaf Area Meter), levélterület index (LAI m2/m2), növénymagasság (cm), levél- és szártömeg (g), gyökértömeg (g), kalász/csőtömeg (g), termésképző paraméterek.
A kísérletben mindhárom búzafajta igen jól reagált a vízadagok növekedésére. Az összes biomassza és a gyökértömeg is növekedett, de a változás VKsz40%-ról VKsz60%- ra nagyobb léptékű volt, mint VKsz60%-ról VKsz80%-ra.
A szemtermés mennyiségének vizsgálatánál a legkisebb vízellátás esetén (VKsz40%) a legtöbb termést a Sothys produkálta (34,15 g/tenyészedény; 5,75 t/ha), míg a legkisebb hozamot az Mv Nemere adta (26,69 g/tenyészedény; 4,50 t/ha). A legnagyobb terméseket a legjobb vízellátás esetén kaptuk. A Sothys VKsz80%-os vízellátás esetén nagyon jó hozamot produkált (69,58 g/tenyészedény; 11,72 t/ha), valamint a legkisebb hozamot itt is az MV Nemere érte el (56,70 g/tenyészedény; 9,55 t/ha) terméseredménnyel.
A búza minőségvizsgálati eredményei azt mutatták meg, hogy a növekvő vízellátás hatására a három vizsgált fajta minőségi paraméterei egységesen romlottak. A nagyobb elérhető vízmennyiség jelentősen növeli a hozamokat, ami negatívan befolyásolta a minőséget.
A kukoricakísérlet eredményeiből levonható, hogy a kukorica hibridek klorofilltartalma a jó és közepes vízellátás mellett (VKsz80% és VKsz60%) magasabb volt, illetve a hibridek tovább maradtak zöldek, tovább fotoszintetizáltak, vagyis jó vízellátás mellett meghosszabbodott a kukorica hibridek tenyészideje.
Száraz körülmények között (VKsz40%) két hibrid teljesítménye volt kiugró. A GKT 372 és a GKT 376 kukorica hibridek ilyen körülmények között közel 65%-kal adtak nagyobb csőtömeget az utánuk következő hibridekétől. A másik fontos vizsgált tulajdonság, hogy milyen a hibridek „öntözési reakciója”. A vizsgálataink alapján a GK SILOSTAR egy kifejezetten jó öntözési reakcióval rendelkező, de szárazságra érzékeny típusú kukorica hibrid, míg a GKT 376 egy kiváló öntözési reakcióval és mellette jó szárazságtűréssel is rendelkező kukorica hibrid. -
Eltérő FAO számú kukorica hibridek szárazanyag-beépülési és vízleadási dinamikája
79-102Megtekintések száma:131A szántóföldi tartamkísérleteink eredményei alapján értékeltük négy eltérő FAO számú kukorica hibrid legfontosabb értékeit, paramétereit. A hibridek teljesítményének és minőségének értékeléséhez újszerűen a fejlődési fázisokhoz felhasznált hasznos hőösszeg (HU) értékeket használtuk.
Mind a négy eltérő FAO számú hibridnél újszerűen és egyedülálló módon vizsgáltuk a szárazanyag-beépülési és vízleadási dinamikát megelőző legfontosabb fenofázisokban a kukorica hibridek hasznos hőösszeg-igényét. Az egyes fenofázisokban rögzítettük a keléstől eltelt napok számát is, lehetőséget adva az irodalmi adatokkal való összevetésre. A szárazanyag-beépülést vizsgáltuk az R2, az R4 (viaszérés) és a fiziológiai érés állapotában, valamint a betakarítás időpontjában. A szárazanyag-beépülési dinamikai vizsgálatát 2023. 07. 31-én kezdtük meg a négy eltérő FAO számú hibridnél, a megbízható összehasonlítás követelményének megfelelve.
A megbízható mintavételi adatok lehetővé tették a vízleadási dinamika elemzését a hőenergia felhasználásának tükrében. A négy mintavételi időpont között három vízleadási intervallumot értékeltünk.
A négy eltérő FAO számú kukorica hibrid terméseredményei szignifikánsan különböztek. A legnagyobb terméseredményt a FAO 480 (19,53 t/ha) kiváló képességű hibrid érte el.
A vizsgált kukorica hibridek betakarításkori szemnedvesség-tartalma minden esetben szoros összefüggést mutatott a tenyészidőszak hosszával. A hibridek szemnedvesség-tartalma szignifikánsan különbözött a betakarítás idején.
A keményítőtartalom szorosan összefüggött a terméseredménnyel, a FAO 480 hibrid a legnagyobb terméseredményt és a legmagasabb keményítő tartalmat érte el, ugyanakkor a legkisebb termést és legkisebb keményítőtartalmat a FAO 350 hibrid mutatta. A fajlagos fehérjetartalom szoros, fordított összefüggést mutatott a terméseredménnyel. A FAO 350 hibrid a legkisebb terméseredményt (13,62 t/ha) és a legmagasabb (7,69%) fehérjetartalmat, a FAO 480 hibrid a legnagyobb terméseredményt (19,53 t/ha) és a legalacsonyabb (5,78%) fehérjetartalmat érte el. A vizsgált kukorica hibridek olajtartalma szoros összefüggést mutatott minden esetben a termésmennyiséggel. A hibridek olajtartalmai szignifikánsan eltérőek voltak.
Az új kutatási eredmények szoros összefüggésre utalnak az olajszintézis és a hektáronkénti terméseredmények között, ezek igazolására további szántóföldi kísérletek és laborvizsgálatok szükségesek. -
Kukorica hibridek terméseredményeinek és generatív paramétereinek összehasonlító értékelése (2025)
21-44Megtekintések száma:65A kísérletbe bevont kukoricahibridek között jelentős termésbeli és morfológiai különbségek voltak a 2025-ös tenyészidőszak alapján. A H6 hibrid bizonyult a legjobb teljesítményű genotípusnak, amely mind terméseredményben (21,20 t/ha), mind egyedi szemtömegben (258,19 g), szemszámban és ezermagtömegben (488,72 g) kiemelkedett, és több tulajdonság esetében szignifikánsan jobb eredményt ért el a többi hibridhez képest. A H3 hibrid szintén magas termőképességet mutatott (19,36 t/ha), valamint nagy szemtömeget és kedvező SPAD értékeket eredményezett, így a második legeredményesebb genotípusnak bizonyult. A normál teljesítményű csoportba a H5, H4 és H2 hibridek sorolhatók, amelyek stabil, de mérsékeltebb termésszintet és szemtömeget produkáltak, viszont ezen hibridek között is szignifikáns különbségek voltak termésmennyiség tekintetében. A SPAD értékek és az NDVI értékek egyértelmű különbségeket jeleztek a hibridek között. A H4, H3 és H5 hibridek a vegetatív szakaszban kimagasló SPAD értékeket értek el, jelezve a gyors kezdeti fejlődést, míg a H6 és H2 hibridek kiegyenlített SPAD dinamikát mutattak a teljes tenyészidőszakban. Az NDVI-értékek alapján a H2 és H5 hibridek bizonyultak a legstabilabbaknak a generatív szakaszban, ami jó stressztűrő képességükre utal. Összességében a vizsgálat rámutatott arra, hogy a termésszintet a szemtömeg, a szemszám és a növénykondíció mutatói egyaránt befolyásolják, a H6 és H3 hibridek pedig több paraméter alapján is kiemelkedő agronómiai értéket képviselnek. Ezek alapján megállapítható, hogy az eltérő genotípusok különbözően reagáltak a 2025-ös kedvezőtlen tenyészidőszakban jelen lévő agrometeorológiai hatásokra csepegtető öntözés használata mellett is. -
Az évjárat hatása a kukorica (Zea mays L.) terméseredményére, szemnedvességére és beltartalmi értékeire (2020–2023)
51-68Megtekintések száma:129A kukorica (Zea mays L.) Magyarország egyik legfontosabb szántóföldi növénye, melynek termésbiztonsága és minősége az elmúlt években egyre erősebben függött az évjárati és klimatikus viszonyoktól. A 2020–2023 közötti időszak jól példázza, hogy a hőmérsékleti és csapadékviszonyok változékonysága alapvetően meghatározza a terméseredményeket, a szemnedvességet és a beltartalmi paramétereket. Míg 2020-ban a kiegyensúlyozott hő- és vízellátottság magas hozamot, kedvező keményítőtartalmat és hosszabb érési időszakot biztosított, addig 2022-ben a rendkívüli aszály és a rekordmagas hőmérsékletek drasztikus hozamcsökkenést, alacsony szemnedvességet és mérsékelt keményítőtartalmat eredményeztek.
A kritikus fenológiai fázisok – különösen a virágzás és a szemtelítődés – időszakában jelentkező hőstressz és vízhiány a megtermékenyülés sikerességét, a szárazanyag-beépülést és ezáltal a termés minőségét is nagymértékben befolyásolta. A kedvezőtlen évjáratokban gyakran megfigyelhető volt a fehérje- és olajtartalom emelkedése a keményítő rovására, ami fordított összefüggést jelez a mennyiségi és minőségi paraméterek között. A betakarításkori alacsonyabb szemnedvesség ugyan technológiai előnyökkel járhat, de a gyors vízvesztés szerkezeti károsodásokkal és fokozott mikotoxin-kockázattal párosulhat.
A vizsgált időszak eredményei rávilágítanak arra, hogy a klímaváltozásból eredő szélsőséges időjárási tényezők – hőhullámok, aszályos periódusok, csapadékhiány – nemcsak a terméspotenciált korlátozzák, hanem a beltartalmi értékeket is módosítják. A jövőben ezért kiemelt szerepe lesz az évjárathatáshoz való alkalmazkodásnak: a stressztűrő hibridek használatának, a vetésidő optimalizálásának, a vízmegőrző talajművelési technológiáknak és a célzott öntözési stratégiáknak, amelyek együttesen növelhetik a kukoricatermesztés stabilitását a változó agroklimatikus környezetben. -
Eltérő FAO-számú kukorica hibridek (Zea mays L.) minőségelemzése öntözött termesztésben
113-124Megtekintések száma:124A Debreceni Egyetem Látképi Szántóföldi Kísérleti Telepén vizsgáltunk három eltérő tenyészidejű, FAO-számú (350, 450 és 550) kukorica hibridet. A meglehetősen aszályos 2022. évjáratban a csapadékhiányt öntözéssel pótoltuk.
A kukorica hibridek terméseredményét értékelve megállapítottuk, hogy a nagyobb FAO számú hibridek több termést produkáltak. A FAO 350 hibrid terméseredményéhez viszonyítva (14,241 t/ha) a FAO 450 hibrid 12%-kal, a FAO 550 hibrid 13,3%-kal szignifikánsan többet termett.
A szemnedvesség értékeket elemezve hasonló összefüggést mutattunk ki, a magasabb terméshez magasabb szemnedvesség tartozott. Megállapítottuk, hogy a FAO 350 hibrid szemnedvességéhez képest (15,1%) a FAO 450 hibrid 7%-kal, a FAO 550 hibrid 29%-kal szignifikánsan magasabb értékeket mutatott.
A kukoricaszemek minőségvizsgálata alapján megállapítottuk, hogy a fehérjetartalom – szemben a terméseredményekkel és a szemnedvesség értékekkel – a FAO számok növekedésével megbízhatóan alacsonyabb volt. A FAO 350 hibrid fehérjetartalmához képest (7,27%) a FAO 450 hibrid 14%-kal, a FAO 550 hibrid 18%-kal kevesebb értéket ért el. Az olajtartalom nem különbözött megbízhatóan az eltérő FAO számú hibridek esetében (3,82; 3,54 és 3,14%) A keményítőtartalom a nagyobb FAO szám hibrideknél 2–3%-kal magasabb volt, de a különbség nem szignifikáns. -
Különböző talajművelési rendszerek hatása eltérő genotípusú kukorica (Zea mays L.) hibridek termésparamétereire, fehérje-, szénhidrát- és olajtartalmára
37-57Megtekintések száma:147Kutatásunk célja a különböző talajművelési rendszerek kukorica (termésmennyiség, betakarításkori szemnedvesség-tartalom) paramétereire és a beltartalmi értékmérő tulajdonságaira (keményitő-, fehérje-, olajtartalom) gyakorolt hatásának vizsgálata. A kukorica szántásos alapművelését vetettük össze a talaj szerkezetének megóvása szempontjából előnyös művelési módokkal (tárcsás lazító, egyeneskéses lazító, sávművelő). A vizsgálatunkat két eltérő évjáratban, két különböző csapadékeloszlású évben – 2020-ban és 2021-ben – végeztük Nádudvar határában, középkötött réti csernozjom talajon, mezoparcellás kísérletben, három különböző érésidejű hibrid (FAO 380, FAO 420, FAO 490) bevonásával.
2020-ban a vetést megelőzően márciusban, majd áprilisban is kevés csapadék hullott, a sokéves átlag mindössze 23%-a és 39%-a, ami nem kedvezett a tavaszi vetésű növényeknek, így a kukoricának sem. Ezzel szemben júniusban és júliusban 256%-a, illetve 217%-a hullott le a sokéves átlagnak. 2021-ben is rendkívüli volt a csapadék eloszlása. Áprilisban csupán a sokéves átlag 52%-a, ugyanakkor májusban a sokéves átlag 144%-a hullott le. Az év összességében – a sokéves átlaghoz képest – szélsőségesen száraz volt, különösen júniusban és júliusban, amikor a csapadék a sokéves átlag mindössze 14%-át, valamint 69%-át érte el.
A művelési mód hatása a terméseredményre mindkét vizsgált évben szignifikáns volt. 2020-ban a szántás (15,84 t/ha) terméseredménye egyaránt felülmúlta a sávos és a talajvédő lazításos művelés eredményeit. 2021-ben is a szántás eredménye volt a legnagyobb (5,46 t/ha), felülmúlta az összes többi művelési mód eredményét, de 10,37 t/ha-ral maradt el a 2020-as terméseredménytől.
2020-ban és 2021-ben a hibridek terméseredmény alapján kialakított rangsora eltérően alakult. A legjobb terméseredményt 2020-ban a FAO 490-es hibrid érte el (16,18 t/ha), ez szignifikánsan magasabb a két másik hibridhez képest. 2021-ben a rangsor megváltozott. A száraz évjáratban A FAO 420-as hibrid volt képes a legmagasabb (4,33 t/ha) terméseredményt elérni. A kukoricaszemek beltartalmi vizsgálatánál eltérő eredményeket mértünk a két évjárat tekintetében. 2020-ban az olajtartalom a négy művelési mód közül a redukált művelésben szignifikánsan magasabb volt, a többi művelésnél nem alakult ki valós eltérés. A keményítőtartalom vizsgálata alapján a szántás, talajvédő és a sávos művelés között nem alakult ki szignifikáns különbség, valamint a redukált és a sávos művelés között sem volt mérhető eltérés. A fehérjetartalom 2021-ben különbséget mutatott, a szántás és a talajvédő művelési mód igazoltan alacsonyabb értéket ért el, mint a redukált művelés. 2020-hoz képes 6%-ról 8%-ra emelkedett a fehérjetartalom 2021-ben. A keményítőtartalomban is jelentős különbséget mértünk, 2020-ban 66%, 2021-ben 62% volt a keményítőtartalom. -
Comparative analysis of SPAD, NDVI, phenological and generative parameters of maize hybrids (Zea mays L.)
5-22Megtekintések száma:52Maize is a versatile multi-purpose crop that plays an essential role in the global food security. Meeting the needs of a growing population places the arable lands under the stress of intensive crop production. As the variations in climate conditions pose additional threats to maize production, the challenge focuses now on sustaining the crop yield, ensuring maximum yield and safeguarding crop protection.
The experiment was carried out in 2023 at the Látókép Plant Production Experimental Site of the University of Debrecen (Hungary). The authors aimed to monitor the changes in spectral reflectance at leaf and canopy level at several growth stages of two different maize hybrids. Another objective was to evaluate their field agronomic performance and eventually compare between their results. Thus, SPAD, NDVI and LAI indices were recorded at five phenological stages (6-leaf, 12-leaf, silking, dough, maturity) of the development of two maize hybrids. Other agronomic characteristics of maize had been measured, including plant height, cob length, stalk diameter, grain moisture content, nitrogen accumulation and grain yield.
The results demonstrated that Mv 352 hybrid had higher potential in terms of yield produced (13.64 t/ha) comparing to Fornad (12.93 t/ha), in addition to higher plant height, cob length and stalk diameter. The SPAD, NDVI and LAI recorded values showed higher values as the different growth stages developed and then decreased reaching the maturity phase. It was found that both hybrids had slight variation in their performance in this regard. However, in terms of nitrogen accumulation, Mv 352 had higher nitrogen content accumulated during the whole growing period in comparison with Fornad, highlighting its great performance in terms of nitrogen absorption and translocation.
This study highlights the importance of monitoring SPAD, NDVI, and LAI values, as well as the plant nitrogen accumulation that provides insights into the physiological conditions of maize plants during the different growth stages, allowing for the early detection of stress factors, therefore enabling timely interventions. Additionally, this work emphasises the crucial aspect of performing these measurements for the selection and breeding of high-performing maize hybrids. -
A csemegekukorica (Zea mays L. convar. saccharata Koern) hibridek betakarítási idejének értékelése a szárazanyag- és a szacharózgyarapodásának dinamikája alapján
53-68Megtekintések száma:120A világszerte keresett magyar csemegekukorica termelése több év átlagát tekintve 500 ezer tonna, köszönhetően a jól megválasztott precíziós termesztéstechnológiának. A mezőgazdaságban, a csemegekukorica termesztés sikerességét számos tényező befolyásolja, ezért folytonos gyakorlati kihívásokkal találkozunk. A növények cukorfelhalmozódásának dinamikájával kapcsolatban korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre, különösen abiotikus stressz esetén. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar campusán beállított kísérletben vizsgáltuk a köztermesztésben használt csemegekukorica hibridet. A minőségi paraméterek meghatározását a betakarításkor vett szemmintából laboratóriumi körülmények között állapítottuk meg a DE MÉK Agrárműszerközpontjában. A szántóföldi csemegekukorica kísérletünkben négy mintavételi időpontban vett szemmintákban mértük a szárazanyag-tartalmat és a szacharóz mennyiségét. Mérési eredményeink alapján megállapítottuk, hogy a vizsgált négy csemegekukorica hibrid szárazanyag-gyarapodásának dinamikája különböző, minden esetben lineárisan növekvő. Kutatási eredményeink alapján bizonyítottuk, hogy mind a négy hibrid esetében a szárazanyag- és a szacharózhozam a harmadik mintavétel időpontjában volt a legkedvezőbb a betakarítás szempontjából. Az első mintavételi időponthoz képest két hét alatt, a szárazanyaggyarapodás 46%-kal növekedett, a szacharóztartalom háromszorosára nőtt egy tonna csemegekukorica szemtermésében. Ezt követően a szárazanyag és a szacharóz gyarapodása lelassult. -
Kukorica hibridek (Zea mays L.) terméselemeinek, NDVI értékeinek és vízleadás-dinamikájának értékelése
77-96Megtekintések száma:3A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás kulcsfontosságú a kukoricatermesztés során. Hazánkban különösen szembetűnő a klimatikus tényezők változása, ezért a kukorica hibridek termesztésénél nagy figyelmet kell fordítani a tápanyag- és vízellátásra.
A 2025-ös évre vonatkozó agrotechnikai vizsgálatok elemzésénél kiemelten foglalkoztunk a tenyészidőszak időjárási jellemzőivel, meteorológiai viszonyaival és azok hatásaival, a talaj- és léghőmérséklettel mint fő termésmeghatározó tényezőkkel.
Méréseinket, megfigyeléseinket a Debreceni Egyetem Látóképi Kísérleti Telepén végeztük. Itt a sokéves pontos mérési adatok összehasonlításával fontos elemzéseket készítettünk. Ezúttal vizsgálódásunk alanya a H320-as és a H420-as számú kukorica hibrid volt. Tartamkísérleteink eredménye alapján megállapíthatjuk, hogy mindkét kukorica hibrid jó fenotípusos tulajdonságokkal bíró, stabil felépítésű, jó gyökér- és szártulajdonságokkal rendelkező hibrid. A H320-as viszonylag gyors vízleadási dinamika mellett 15,99 t/ha terméseredményt produkált, betakaráskori a szemnedvessége: 16,9% volt. A H420-as kukorica hibrid közepesnek mondható vízleadási dinamika mellett magasabb, 18,12 t/ha terméseredményt ért el. Betakarításkori szemnedvessége 17,67%-ot mutatott.
A növény nitrogén-ellátottságának monitorozásával fontos információkhoz juthatunk. Az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer az NDVI index. Az NDVI értékek a H420 hibrid esetében következetesen magasabb értékeket mértünk.
A szemek száradása a fiziológiai érést követően mérsékelt ütemű volt, a betakarítás időpontja a korábbi évekhez képest kissé későbbre tolódott a betakarítási munkákat az időjárás nem akadályozta.
A H320-as hibridnél a keléstől a fiziológiai érésig eltelt 140 napra és 1399 HU-ra, míg a H420-asnál a keléstől a fiziológiai érésig 145 napra és 1446 HU-ra volt szükség. -
Különböző érésidejű kukorica hibridek (Zea mays L.) fenometriai mutatóinak és szántóföldi genetikai potenciáljának értékelése
5-21Megtekintések száma:43Szántóföldi tartamkísérleti eredmények alapján értékeltünk két eltérő érés idejű kukorica hibrid fenometriai és termésképző elemeit. Ezek a mutatók nagyban hozzájárulnak a hibridek szántóföldi körülmények közötti ajánlásában a termelők részére és útmutatás adnak a hibridspecifikus termesztéstechnológia kidolgozásában.
A Syngenta Kft. és a Debreceni Egyetem már 2018 óta folytat közös vizsgálatot az új, bevezetésre kerülő hibridek szántóföldi terméspotenciáljának megállapítására. A kísérlet során törekszünk arra, hogy a kukorica optimális feltételeket kapjon és egy napra se éhezzen. A kísérlet során felvételezésre került a hibridek fejlődési fokozatai a növekedési napfok (GDD) mellett. SPAD, NDVI érték folyamatos monitoringozása mellett a vízleadási dinamika is pontos meghatározásra került. 2024 extrém év volt a kukoricatermesztés számára, júliusban és augusztusban extrém magas hőmérséklet jellemezte az országot. A legutolsó betakarítási adatok alapján a hazai átlagtermés 5,7 t/ha (3,4–7,9 t/ha között szórt a megyék között). A 2024-es tenyészév termésdepressziójáért elsősorban a nyári tartós, szélsőségesen meleg időjárás volt a felelős. Az átlagosnál kevesebb csapadékkal párosulva jelentős talajaszály alakult ki.
A fenti kísérletben az SY Evident FAO 430-440 (H13 hibrid) 20,81 t/ha míg az érésidőben korábbi SY Stació FAO 360-380 (H12 hibrid) 19,46 t/ha termést ért el mezoparcellán az egyetem látóképi kísérleti telepén. A vizsgált hibridek eredményére nagy befolyással volt a korai vetésidő, mellyel a hibridek elkerülték a virágzáskori extrém hőséget. Az eltérő genotípusokra nagy hatással volt a harmonikus tápanyag-ellátás és az optimális időjárási viszonyok májusban és júniusban (VE-R1 fázis). Ez statisztikailag igazolható volt a klorofilltartalom (SPAD értékek) és NDVI érték változásában a hibridek között. A szemtelítődés időszakától a fiziológia érettségig (R2-R6 fázis) tartó növekedési stádiumok, a magas GDD értékek és az öntözés által teremtett ideális viszonyok miatt a magasabb érés idejű hibrid (H13) statisztikailag 6,9%-kal haladta meg az igen korai érés idejű (H12) hibridet. A vizsgált hibridek öntözési-vízhasznosítási hatékonysága (IRRWUE) az alábbiak szerint alakultak: az SY Evident (H13) esetében 41,8 kg/mm, míg az SY Stacio (H12) esetében ez az érték 39,2 kg/mm volt.
Az optimális műtrágyázás támogatásával növelhetjük a termést, javíthatjuk a termésbiztonságot és a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatot is erősítjük egyidejűleg. Célunk, hogy jövőben üzemi körülmények közé ültessük át ezen eredményeket, kiegészítve a napjaink digitális eszközeinek háttértámogatásával. -
A csemegekukorica (Zea mays conv. saccharata Koern) terméselemeinek elemzése öntözéses termesztésben
97-111Megtekintések száma:138A csemegekukorica termesztés sikerességét számos környezeti és termesztéstechnológiai tényező befolyásolja. A stresszhatások leküzdésére alkalmas genotípusok megválasztása mellett fontos a genotípushoz igazodó precíziós termesztéstechnológia, tápanyagellátás és öntözés. A szántóföldi növények közül a csemegekukorica az egyik legérzékenyebb növény a szárazságra, ezért a sikeres gazdálkodás elengedhetetlen feltétele az öntözéses precíziós termesztéstechnológia alkalmazása. Kísérleteinket három különböző évjárat (2020, 2021, 2022) kontrollált körülményei között végeztük. Június és július hónapokban az öntözést csepegtető berendezéssel végeztük. A GSS csemegekukorica hibrid hektáronkénti nyers szemtömege évente szignifikánsan különbözött. A kedvezőtlen évjáratban, 2022-ben a nyers szemtermés 10,400 t/ha. Ezzel szemben 2021-ben és 2020-ban jelentősen, hektáronként 1,466 és 2,810 tonnával több volt a szemtermés. A csapadék és az öntözésmennyisége alapján az együttes vízhasznosulást elemezve szoros, megbízható összefüggéseket mértünk. 1 mm (csapadékból és öntözésből) származó vízmennyiségre vetítve 2020-ban 27,1; 2021-ben 25,6; és a kedvezőtlen 2022. tenyészévben 23,5 kg szemtömeget mértünk. -
Smart paraméterek értékelése különböző genotípusú kukorica (Zea mays L.) hibridek eredményei alapján
5-28Megtekintések száma:43Magyarországon a szántóföldi növénytermesztés eredményességét jelentősen meghatározza a kukoricatermesztés gyakorlatának színvonala. A kukoricahibridek összehasonlító vizsgálatát, szántóföldi tartamkísérlet alapítását 1977-ben a nádudvari KITE kezdeményezte a jogelőd Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karán. Ennek is köszönhető, hogy a Debreceni Egyetem a Látóképi Kísérleti telepén, Európában egyedülálló módon, rendelkezik szántóföldi tartamkísérletek minden feltételével (talajművelés × öntözés × műtrágyázás × növényszám × hibridek × vetésidő kölcsönhatások). A tartamkísérletek eredményei alkalmasak a precíziós termesztéstechnológiák legkorszerűbb fejlesztésére. Az új tudományos eredmények, elsősorban a kukoricahibridek összehasonlító kísérleteiben mért megbízható paraméterek, jól szolgálják a precíziós gazdálkodás gyakorlati alkalmazását, eredményességét.
Szántóföldi tartamkísérletek eredményeit felhasználva értékeltük négy különböző genotípusú kukoricahibrid smart paramétereit. Ezek a paraméterek segítenek a hibridek kiválasztásában és a hibridspecifikus precíziós termesztéstechnológia adaptálásában. A vizsgált kukoricahibridek kiváló fenológiai habitust mutattak, növénymagasság: 320–340 cm, csőmagasság: 138–151 cm, szárátmérő: 20,5–21,5 mm volt. A levélterület indexek jelentősen különböztek (3,6–4,7 m2/m2). Legnagyobb termést a P 9985 hibrid ért el (17,53 t/ha), ez hektáronként 1,48–2,37 tonnával haladta meg a többi hibrid eredményét. A kísérletben vizsgáltuk a SPAD, NDVI értékeket, a szemszám, az ezerszemtömeg, a szemnedvesség, a csövenkénti szemszám és a csőtömeg paramétereket. A hibridek beltartalmi értékei kiválóak: fehérjetartalom: 5,7–6,5%, keményítőtartalom: 75,2–76,5%, olajtartalom: 3,1–3,6% volt. -
FAO 520 számú kukorica hibrid (Zea mays L.) smart paramétereinek értékelése csepegtető öntözéses tartamkísérletekben
65-79Megtekintések száma:129Az éghajlatváltozás egyre nagyobb kihívások elé állítja a kukoricatermesztést. Hazánkban különösen szembetűnő az éghajlati tényezők változása. A kukorica hibridek termesztése során kiemelt figyelmet kell fordítani a tápanyag- és vízellátásra. Az öntözésfejlesztés, az öntözőrendszerek telepítése kulcseleme a precíziós kukoricatermesztésnek. Az egyik ilyen intenzív technológia lehet a csepegtető öntözés, amely megtervezett és kontrollált formában biztosítja a hatékony növénytermelést. Ez a precíziós öntözési technika közvetlenül a gyökérzónába juttatja a vizet, ezzel optimalizálja a vízellátást. A termésképzéshez szükséges nitrogén mozgása a talajban nagy mértékben függ az öntözéstől. A növény nitrogén-ellátottságának monitorozásával fontos információkhoz juthatunk. A leggyakrabban alkalmazott módszer erre a SPAD és az NDVI index, melyek alkalmazási területe igen sokrétű.
Vizsgálatainkat a Debreceni Egyetem Látóképi Kísérleti Telepén végeztük, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy a sok éves pontos mérési adatok összehasonlításával fontos elemzéseket végezhessünk. Ezúttal vizsgálódásunk alanya a FAO520-as számú kukorica hibrid volt. Tartamkísérleteink eredménye alapján a H520-as kukorica hibrid jó fenotípusos tulajdonságokkal rendelkező, stabil felépítésű, magas terméspotenciállal rendelkező hibrid, jó alkalmazkodóképességgel és gyors vízleadási dinamikával. A H520-as kukorica hibrid termőképessége öntözéses termesztésben kiváló (21,41 t/ha). A hibrid szárazanyag-beépülési dinamikája kiemelkedő. Betakarításkori szemnedvessége nagyon kedvező volt, 13,9%. -
A kukorica (Zea mays L.) kelési dinamikának a termésre gyakorolt hatása
97-112Megtekintések száma:127Az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés a vetési technológiák és gyakorlatok fejlesztése iránt, mivel a vetés az egyik legfontosabb, ha nem a legkritikusabb művelet, amelyet a termelő a vegetációs időszakban végez. Az elvetett vetőmag kelési dinamikája több szerző szerint is kihathat a terméspotenciálra. Ezt a feltételt vizsgáltuk két évjáratban, melyek eltértek környezeti feltételek tekintetében. Megvizsgáltuk, hogy ilyen hatások mellett, hogyan alakult a legkorábban kikelt és a később kelt növények egyedi termése. Mértük a különböző fizikai paramétereket, mint a csősúlyt, csőhosszt, csőátmérőt, valamint az egyedi szemtermés tömegét, ezerszemtömeget és a szemszámot. Összefüggést találtunk a képződött termések ezen paraméterei és a kelési idő között. Eredményeink alátámasztották, hogy hatással van a kelési dinamika a terméspotenciálra, mivel a legkorábban kikelő növények hozzák a legnagyobb termést. Vetéstechnológiánknak tehát azt a célt is meg kell valósítania, hogy minél több növény keljen az első kelési időszakban. -
A kukorica (Zea mays L.) hibridek egyedi paramétereinek elemzése öntözéses tartamkísérletben
49-83Megtekintések száma:41A növénytermesztés fenntartható fejlesztése napjaink egyik legfontosabb agronómiai kihívása. A modern technológiák, például a precíziós gazdálkodás, köztük a tápanyag-gazdálkodási és öntözési stratégiák kulcsszerepet játszanak a terméshozam optimalizálásában és a fenntarthatóság biztosításában. A DE AKIT DTTI Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepen beállított kísérletben intenzív termesztéstechnológia alkalmazása mellett vizsgáltuk négy eltérő érésidővel jellemezhető kukorica hibrid (FAO 350, 390, 410 és 550) fenometriai (levélterület-index, fejlődésdinamika), fiziológiai (relatív klorofilltartalom, NDVI érték, vízleadási dinamika), valamint termésparamétereit (termésmennyiség, egyedi cső- és szemtömeg, egyedi szemszám, ezermagtömeg, fehérje-, olaj-, keményítő- és szemnedvesség-tartalom). A termésmennyiség értékelése alapján megállapítottuk, hogy a legmagasabb termést (20,95 t/ha) a középérésű, FAO 390 hibrid érte el, szignifikánsan meghaladva a többi vizsgált hibrid terméseredményét. Összességében megállapítottuk, hogy az egyes különböző érésidejű kukorica hibridek között a vizsgált fenometriai, fiziológiai és termésparaméterekben jelentős, számos esetben statisztikailag igazoltható különbségek voltak, lehetővé téve az egyes hibridek főbb tulajdonságainak pontos elkülönítését. -
A Honey csemegekukorica (Zea mays L. convar. saccharata Koern) hibrid szárazanyag-, nitrogén- és kalcium-beépülés dinamikájának vizsgálata
21-35Megtekintések száma:122A csemegekukorica termesztése hazánkban nagy jelentőséggel bír. Az európai kontinensen Magyarországon termesztik a legtöbbet, az Egyesült Államok után pedig a világ második legnagyobb exportőrei vagyunk. A világszerte keresett magyar csemegekukorica több éves átlaga a jól megválasztott precíziós termesztéstechnológiának köszönhetően eléri az 500 ezer tonnát. A csemegekukorica terméshozama átlagon felüli a precíziós gazdálkodásban, a területek közel 70%-át öntözik.
A 2022-es aszály rendkívüliségében fontos tényező volt, hogy a megelőző téli félévben nem volt elegendő csapadék a talajok mélyebb rétegéinek feltöltődéséhez. Az április még átlagosan csapadékos volt, ezt követően azonban igen jelentős csapadékhiány alakult ki. A három nyári hónapban összesen 66 mm csapadék esett. A vízhiányt és annak káros hatásit fokozta, a hőmérséklet a május–augusztus közötti időszakban a szokásosnál lényegesen magasabban alakult. A vízhiányt a tenyészidőben precíziós csepegtető öntözéssel pótoltuk, a kiöntözött víz mennyisége 344 mm volt. Különösen a nyári hónapok voltak a sokévi átlagosnál sokkal melegebbek, rendre 3,4 °C, 2,4 °C, illetve 2,9 °C-os pozitív hőmérsékleti eltéréseket mutattak. A csemegekukorica terméseredményeinek legjobb mutatója a szárazanyag-beépülés dinamikája.
A fenofázisban mért eredmények alapján megállapítottuk, hogy a tenyészidő három meghatározó intervallumra bontható. A Honey csemegekukorica hibrid az első szakaszban, a keléstől a juvenilis fázisig 18% szárazanyagot produkált, a juvenilis fázistól a virágzásig további 4%-ot. A szárazanyag-beépülés intenzív szakasza a virágzástól az R3 fenofázisig (betakarításig) tartott, összesen 72%. Az üzemi eredményesség érdekében fontos mutató a csemegekukorica szem nedvességtartalmának folyamatos ismerete. Kutatásaink szerint az R3 fenofázisban a növényi részek nedvességtartalmai szoros összefüggést mutatnak, a szem nedvességtartalma volt a legmagasabb. Kutatási eredményeinkkel bebizonyítottuk, hogy a nővirágzástól az R3 (betakarítás) fázisig a szárazanyag-gyarapodás igen intenzív, a teljes hőösszeg-igény a vizsgált hibridnél 840 HU volt. -
Smart kukorica hibridek fiziológiai és termésparamétereinek elemzése intenzív csepegtető öntözéses tartamkísérletben a 2024-es tenyészévben
5-24Megtekintések száma:44Csepegtető öntözéses körülmények között végeztünk vizsgálatot a Magyarországon nagy területen termesztett eltérő FAO számú kukorica hibridek termésképző és növényfiziológiai paramétereit. A vizsgálat eredményei alapján a H4 hibrid kiemelkedő teljesítményt nyújtott a termés mennyisége, az egyedi szemtömeg, a csőtömeg és az ezermagtömeg tekintetében, így a legjobban teljesítő hibrid. A H6 hibrid hasonlóan jó eredményeket mutatott, különösen a szemszám, ami arra utal, hogy a termés mennyiségének növelésében is szerepet játszhat. A H5 és H3 hibridek közepes teljesítménye azt jelzi, hogy ezek potenciálisan versenyképesek. Az NDVI értékek elemzése során megfigyelt tendenciák fontos információkat nyújtanak a hibridek növekedési mintázatairól. A H1 hibrid esetében a tenyészidőszak második felében tapasztalt erőteljes csökkenés a növények stresszhelyzetére utal. A H1, H2 és H3 hibridek a V12 fenológiai fázisban optimális körülmények között fejlődtek, de a későbbi fázisokban nem tudták fenntartani a korai növekedés során elért állapotot. Ezzel szemben a hosszabb tenyészidejű H4 hibrid a V12 fázis után is képes volt fenntartani a vegetációs aktivitását. A SPAD értékek vizsgálata során a H1, H5 és H6 hibridek esetében a növekedés a V12 fázisig tartott, majd a R4 fázis után csökkenés következett be. A H4 hibrid a legmagasabb SPAD értéket mutatta az R5 fázisban, míg a H1, H5 és H6 hibridek stabilabb SPAD értékeket produkáltak, de a későbbi fázisokban csökkentek. Összességében a H4 és H6 hibridek kiemelkedő teljesítménye alapján érdemes ezeket a hibrideket előnyben részesíteni a jó termőképességű intenzív termesztési környezetben. -
A 2023-as tenyészidőszak agrometeorológiai jellemzői kukorica tartamkísérletekben Debrecen-Látóképen
29-39Megtekintések száma:111A 2023-as kukorica tenyészév agrometeorológiai jellemzőit elemeztük, értékeltük elsődlegesen a Debrecen-Látóképen folyó meteorológiai mérések alapján. Az eredményeink Debrecen tágabb térségére is érvényesek, mivel – legalábbis ebben az évben – alapvetően nem a lokális záporokon múlt a növény vízellátottsága.
A 2022-es rendkívüli aszályt követően a szeptember-január időszakban lehullott igen jelentős csapadék elegendő volt a talajok szántóföldi vízkapacitásig történő telítődéséhez. A 2023 február és március nagy része már száraz volt, ami lehetővé tette a talajelőkészítést, azonban a vetéshez csak április második felére vált kedvezővé az időjárás egy hűvös, csapadékos időszakot követően. A sokévi átlagnak megfelelő májusi hőmérsékleti és napsugárzási viszonyok kedvező feltételt biztosítottak a kukorica vegetatív fejlődésének korai szakaszában, és vízhiány sem jelentkezett a szokásosnál kevesebb csapadék ellenére. Júniusban folytatódott a szélsőségektől mentes, kiegyenlített, mérsékelten meleg időjárás, átlagot meghaladó csapadékkal, ami ideálisnak tekinthető a vegetatív fejlődési szakasz második felében. A július az átlagosnál melegebb és szárazabb volt, de nem alakultak ki szélsőséges viszonyok, mint pl. a 2021 vagy 2022 nyarán, ráadásul az augusztus első dekádjának kissé hűvös és mérsékelten csapadékos időjárása jó hatással volt a termés fejlődésére. A nyár legmelegebb időszaka a kukorica érzékeny fenofázisa után, augusztus közepén csupán az érés látványos felgyorsulását eredményezte. A rekord meleg, száraz szeptemberi időjárás kedvezett a szemek vízleadásának és a betakarítási munkáknak.
A szántóföldi vízkapacitásnak megfelelő induló vízkészlet, a tenyészidőszak mérsékelten meleg, kiegyenlített hőmérsékleti viszonyai és átlag körüli csapadéka Debrecen térségében összességében kedvező agrometeorológiai feltételeket biztosított a kukorica számára. -
Az öntözés és az alap- és fejtrágyázás hatása a kukorica hibridek klorofill-koncentrációjára és termésére extrém száraz évben
7-30Megtekintések száma:83A tanulmány célja annak vizsgálta, hogy az öntözés és a nitrogén alap- és fejtrágyázás mennyisége és annak kijuttatási ideje hogyan hat a különböző genotípusú kukorica hibridek klorofill-koncentrációjára (SPAD) és szemtermésére mészlepedékes csernozjom talajon, extrém száraz évben (2022). Kimutattuk, hogy a nedvességhiány rontotta a műtrágyák növények általi felvehetőségét, hasznosíthatóságát. A műtrágyázás a SPAD értéket nem öntözött változatban a Fornad hibrid (V12180, p<0,05) kivétel nem befolyásolta. Öntözött változatban mindhárom hibrid az A60 kezelés hatására érte el a maximális értéket (p<0,05). A klorofill-koncentráció a szárazságnak köszönhetően minden fejlődési szakaszban rendkívül alacsony volt. A V8 fenofázisra kialakult a maximális SPAD érték (p<0,05)(43,2–48,8), mind a nem öntözött, mind az öntözött változatban, majd a betakarítás időszakára jelentősen lecsökkent (10,5–15,4). A hibridek között a korai vegetációs időben volt kimutatható SPAD érték különbség, mégpedig az Armagnac és a Merida hibrid között (p<0,05), ahol a Merida hibrid rendelkezett magasabb SPAD értékkel mindkét változatban. A termésmennyiséget a N 120 kg/ha alaptrágyaként (A120) kijuttatva növelte (p<0,05), kivéve a Merida hibrid nem öntözött változatát, ami jól jelzi a hibrid szárazságtűrését (41,0 SPAD érték, V6150 kezelés, 10,060 t/ha). A klorofilltartalom érzékeny a nedvességhiányra, így a klorofill lebomlása már a korai vegetációs időszakban megkezdődött, az öntözés késleltette ezt a folyamatot, amely genotípustól és műtrágyakezeléstől függően a szemtermés mennyiségében megmutatkozott. Az öntözés hatása az Armagnac hibridnél V6150 (5,267 t/ha), a Fornad hibridnél V690 (4, 075 t/ha) és a Merida hibridnél az A120 (4,160 t/ha) kezelésben volt a legnagyobb. Megállapítottuk, hogy speciális körülmények között (extrém szárazság) a klorofill-koncentráció hatékony támogatást nyújt a szárazságtűrő hibridek kiválasztásához. Továbbá, hogy természetes csapadékellátottság mellett, extrém aszályos évben a korai érésű Merida (FAO 380) hibrid V6150 kezeléssel, ha lehetőség van az öntözésre, akkor a középérésű Armagnac (FAO 490) hibrid A120 kezeléssel javasolható a termesztésre. A szántóföldi tartamkísérlet egyéves eredménye nem elegendő ahhoz, hogy egyértelmű megállapítást tegyünk, azonban ilyen extrém aszályos év négy évtizede nem fordult elő hazánkban. -
Eltérő FAO-számú kukorica (Zea mays L.) hibridek termésparamétereinek elemzése öntözött állományban
69-84Megtekintések száma:128A Debreceni Egyetem Látképi Szántóföldi Kísérleti Központjában vizsgáltuk öt eltérő tenyészidejű, FAO-számú (350, 380, 420, 490 és 510) kukorica hibridet. A rendkívül aszályos évjáratban, 2022-ben öntözéssel pótoltuk (456 mm) a csapadékhiányt. Nagyszámú mérések alapján felvételeztük a növénymagasságot, az ezerszemtömeget, a levélterület-indexet, a csőparamétereket. A legnagyobb terméseredményt a FAO 420-as hibrid (H-11) ért el, 18,397 t/ha. A FAO 350 (H-9) és a FAO 380 (H-10) hibridek eredménye (15,657–15,678 t/ha) azonos volt. A FAO 490 (H-12) és az FAO 510 (H-13) hibridek terméseredményei szignifikánsan különbözőek voltak (14,973 és 17,395 t/ha). Kutatási eredményeink bizonyítják, hogy a terméseredményeket döntően az ezerszemtömeg értékek határozzák meg.
Adatbázis logók
Keywords
Make a Submission
Lapszámok éves bontásban