A fényképek a 19. század eleje óta fontos kutatási tárgyakká váltak, és számos tudományág figyelmét felkeltették. A kulturális antropológiában a fényképek egyszerre képalkotó eszközök és kulturális tárgyak, amelyek a társadalmi gyakorlatokról és a múlt anyagi nyomairól tanúskodnak. A fényképeken látható ruhák, tárgyak, gesztusok, terek és társadalmi kapcsolatok kollektív és történelmi jelentéseket közvetítenek. Ezenkívül a fényképek kulturális konstrukciókhoz, ideológiához és hatalomhoz kapcsolódó rejtett jelentéseket is feltárnak; ahogy Barthes állította, a fotográfia egy jelrendszer, amelyben a jelentés soha nem semleges. Ez a tanulmány három 19. század végi borneói fényképet elemzi, hogy tisztázza azok társadalmi, kulturális és ideológiai jelentőségét. Ezenkívül a tanulmány értelmezi a borneói dayak közösségek és a Martaban-edények közötti történelmi kapcsolatot, amelyek nélkülözhetetlen tárgyaknak számítanak. Az elemzés a látható elemek (denotáció), a kulturális asszociációk (konnotáció) és az alapul szolgáló ideológia (mítosz) megkülönböztetésével törekszik a szigorúságra és a semlegességre. A három fénykép, amelyeken szándékosan elrendezett jelenetek láthatók, az etnikai jellemzőkre összpontosít, az edényt fő témaként kezelve. A korsó egyértelműen kifejezi a tulajdonjogot, az erős birtoklást, a büszkeséget és a kiváltságokat, tükrözve egy tartós társadalmi konstrukciót. A képen látható váz a emberi világ szerves eleme, amely különböző időkben és helyeken is megmarad, és minden megjelenésével egyedi narratívát hoz magával.