Keresés
Keresési eredmények
-
Óvodai intézményvezetők (igazgatók) véleménye a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátásával és integrációjával kapcsolatban
69-79Megtekintések száma:566Az integrált nevelés lehetőségének biztosítása mára már elvárt valamennyi köznevelési intézményben. Az integráció sikeressége elsősorban az integráló nevelést folytató intézmények inklúziós szemléletétől és az így kialakított intézményi inklúziós kultúrától függ, melynek formálódásában jelentős szerepe van az intézményi vezetőknek. Jelen tanulmányban az óvodák igazgatóinak véleményét tártuk fel a sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjával kapcsolatban. A vizsgálatban 74 egyházi, önkormányzati, magán és egyéb fenntartásban működő óvodai igazgató megkeresésére került sor. Az adatelemzés egyrészt leíró statisztikai szinten, másrészt matematikai statisztikai megközelítéssel történt. Az alkalmazott matematikai statisztikai módszerek: khi-négyzet próba, Kruskal Wallis teszt. Eredményeink szerint a fenntartó típusa hatással van az igazgatók sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjával kapcsolatos nézeteire. Az integrációval kapcsolatban az igazgatók 75% százaléka gondolta úgy, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása többlet terhet jelent az intézményben dolgozó óvodapedagógusoknak. Az eredmények arra is rávilágítottak, hogy az óvodákban még mindig probléma az integrációhoz szükséges szaktudás birtoklásának hiánya. Az intézményvezetők többsége legalább átlagosan elégedett volt a fenntartók hozzáállásával az integrációt segítő tárgyi feltételek biztosításában, azonban a személyi feltételek rendelkezésre állása tekintetében kevésbé pozitívak.
-
AZ ÉRTELMI FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ EMBEREK FEJLŐDÉSI JELLEMZŐINEK AZONOSÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ FILMSZEKVENCIÁK HASZNÁLATÁVAL KAPCSOLATOS HALLGATÓI ATTITŰDÖK
7-17Megtekintések száma:217Jelen tanulmány a hallgatók filmszekvenciákhoz - mint az értelmi fogyatékosok pszichopedagógiája tárgy tanítása során használt, az online tanulási környezetben megjelenő oktatási forrásokhoz - való hozzáállásával foglalkozik. A vizsgálatban 2. évfolyamos, speciális pszichopedagógia szakos hallgatók (N = 28) vettek részt. A vizsgálat során a szerzők 23 kérdésből álló saját összeállítású kérdőíves felmérést végeztek. A bevezető részben a szakirodalom szintézise mellett röviden bemutatták az egyetemi szak menedzselésével kapcsolatos szempontokat pandémiás kontextusban, kiemelve, hogy a filmrészleteket milyen módon használták fel a tudományág céljainak eléréséhez. A leíró vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a hallgatók pozitív attitűdöt mutatnak a filmszekvenciák tanítási, tanulási és záróértékelési tevékenységek során történő felhasználásának irányába. A hallgatók úgy ítélik meg, hogy a kurzusban felhasznált filmrészletek elősegítik az értelmi fogyatékosok fejlődési sajátosságairól származó elméleti információk megértését. Emellett a záróvizsgán a tudásfelmérésre használt filmrészletek kihozták a hallgatókat abból a konfortzónából, hogy passzívan vegyék át az elméleti információkat és válaszoljanak az online felmérő teszteken. A kutatási eredmények rávilágítanak a kutatás gyakorlati vonatkozásaira és a jövőbeli, az online tanulási környezetben folyó kurzustevékenységek megfelelő irányításának biztosítása felé forduló kutatási irányokra.
-
JÁTÉKTERÁPIA SÉRÜLT CSECSEMŐKNEK ÉS KISGYERMEKEKNEK A KORAI FEJLESZTÉS ÉS GONDOZÁS TERÜLETÉN
125-132Megtekintések száma:756A Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat korai fejlesztésében dolgozó szakemberei, egy újfajta terápiát dolgoztak ki a sérült csecsemők, kisgyermekek valamint családtagjaik részére a helyi sajátosságokat, erőforrásokat figyelembe véve. Ez szorosan illeszkedik a kora gyermekkori intervenció családközpontú szemléletéhez, koordinált integrált szolgáltatói modelljéhez. Ennek eszköze a játék, mint terápia, ami a sérült kisgyerekek fejlesztésének a legfontosabb eleme. A program alapját, a Tunyogi (2019)-féle gyógyító játékterápia adja. Ehhez illesztettük a Lépésről-lépésre óvodai program egyes elemeit, illetve, a környezet, s feltételek kialakításában Schaffer (1998) nevéhez kötődő Munka-Szórakozás-Fejlesztés koncepcióját. Az intenzív, csoportos játékterápia része a szenzomotoros program, valamint az érzékszervek differenciált ingerterápiája, a tanulási képességek növelése dramatizált környezetben. A program ebben az évben új elemekkel, új terápiás lehetőséggel bővült, így pl. a Points of youTM fototerápiás módszert a szülők megsegítésére, valamint kutyásterápiát, babamasszázst vezettünk be a kicsiknek.
-
TELEP ÉS ISKOLA : EGY INTEGRÁCIÓS PROGRAM LOKÁLIS TAPASZTALATAI – ESETTANULMÁNY
19-39Megtekintések száma:307A roma telepek felszámolására a 2013-2020-as európai uniós programozási időszakban a kistelepülések számára az EFOP-1.6.2. program biztosított forrásokat a szeregált élethelyzetek oldására, megszüntetésére. A program a településeken komplex beavatkozási rendszer által ad lehetőséget a helyi szükséglet-alapú fejlesztésekre. A programok sikerének egyik kulcsa a helyi együttműködések kialakítása és működtetése lehet. A tanulmányban egy település gyakorlatán keresztül azt vizsgáltuk, hogy a korábbi oktatási integrációs gyakorlatok milyen módon kapcsolódtak a szegregátumot célzó programhoz.