Keresés

Keresési eredmények

• A szudáni Gezira Öntözéses Mezőgazdasági Rendszer: az agrár neoliberális reformok – szakítás vagy újraalakulás az irányító gyarmati ismeretelméleten belül?

  29-54

  Ibrahim Ibrahim

  Bakhit Mohamed A. G.

  Megtekintések száma:

  0

  Az angol–egyiptomi kondomínium gyarmati uralma idején (1899–1956) létrehozott, majd a poszt-koloniális Szudánban is központi fejlesztési projektként tovább működtetett Gezira-rendszer irányítási struktúrája jelentős átalakulásokon ment keresztül. A domináns szakirodalom szerint a korábban köz-pontilag irányított, bürokratikusan szervezett öntözőhálózattal és viszonylag jól működő infrastruktúrával jellemezhető rendszer egy liberalizáltabb és decentralizáltabb modell irányába mozdult el. Ebben az értelmezési keretben a reformokat a gyarmati örökségként fennmaradt logikától való elszakadásként értelmezik, amelyet az állam visszahúzódása, valamint a kockázatok és felelősségek bérlőkre, mezőgazdasági munkásokra és helyi megélhetési gazdaságokra történő átruházása jellemez. E megközelítések hangsúlyozzák a korábbi kormányzási formáktól való törést, és gyakran a gyarmati rendszert a jelenleginél koherensebbnek és hatékonyabbnak ábrázolják. Ugyanakkor ez a perspektíva figyelmen kívül hagyja, hogy e változások miként fedik el egy mélyebben meghúzódó gyarmati episztemológiai és kormányzási keretrendszer fenn-maradását, amely továbbra is meghatározza a föld, a munkaerő, a népesség és a természeti környezet szervezését, kategorizálását és kontrollját. A rendszer – a közelmúltbeli újratermelési feltételek egyenetlenségei ellenére – továbbra is egy centralizált hidraulikus öntözési infrastruktúrán keresztül működik, amely a gazdálkodók és a mezőgazdasági termelés szabályozásának kulcsmechanizmusaként szolgál. Ez szorosan összefonódik az agrárszubjektivitások folyamatos formálódásával a bérleti rendszer keretein belül, amely a helyi arab csoportokat legitim agrárpolitikai szereplőkként ismeri el, míg a nyugat-afrikai munkásokat és különböző etnikai kisebbségeket marginalizált, illetve kizárt pozíciókba helyezi. A közelmúlt reformjai egyúttal a gyarmati extraktív gazdasági logika továbbélését és elmélyülését tükrözik, amely a technokrata, tudományos tudásformákat a helyi ismeretrendszerekkel és őshonos szükségletekkel szemben részesíti előnyben. A hosszú távú etnográfiai kutatás és a dekoloniális perspektíva összekapcsolásával, valamint egy olyan módszertani keret alkalmazásával, amely a többszínterű etnográfiát dekoloniális kritikai irodalommal integrálja, ez a megközelítés lehetővé teszi annak feltárását, hogy a gyarmati episztemológiák miként maradnak fenn hegemonikus, újraértelmezett és vitatott formákban a hasonló szudáni agrárkörnyezetekben, illetve tágabban a posztkoloniális Afrikában.

• A közösségi javak megteremtése: etnográfia a kollektivitásról és identitásról cselekvés közben

  49-63

  Halili Trime

  Megtekintések száma:

  204

  A társadalmi mozgalmak vizsgálata jelentős változáson ment keresztül: a „személyes” és a „politikai” merev elhatárolásától a feminista perspektíva irányába mozdult el. Ezt a változást a második hullámos feminizmus által az 1960-as és 1970-es években népszerűsített „a személyes egyben politikai” koncepció és szlogen tette lehetővé, amely számos akkori mozgalom számára szolgált eszközként és iránymutatásként. Ennek a szemléletváltásnak a célja az volt, hogy rávilágítson e fogalmak szoros kapcsolatára, különös tekintettel az életmód és a kultúrára gyakorolt hatások összefüggéseire. A prefiguratív politika (Boggs, 1997) elméletét követve – amely szerint egy mozgalom politikai gyakorlatának végső célja a különböző társadalmi kapcsolatok és emberi tapasztalatok megtestesítése – ez a tanulmány egy etnográfiai esettanulmányra épül. A kutatás egy öt szervezett közösségből álló hálózatot vizsgál: Toestand (Brüsszel, Belgium), Termokiss (Pristina, Koszovó), Space Tetova (Tetovo, Észak-Macedónia), DKC Sarajevo (Bosznia-Hercegovina) és Pomorandza (Podgorica, Montenegró). Az eredmények azt mutatják, hogy e közösségek tagjai – akik nemcsak saját közösségeikhez, hanem egy közös hálózathoz is tartoznak – életmódbeli döntéseiken és együttműködésen alapuló gyakorlataikon keresztül az ellenállás és a társadalmi átalakulás eszközeiként lépnek fel. Ezzel kihívást intéznek a kortárs kapitalista értékek és a környező társadalmi-kulturális valóság ellen.

• Boszorkányság a modern társadalomban: folytonos hagyomány vagy folklórikus relikvia? A boszorkányság fennmaradásának vizsgálata a népmeséktől a 21. századi gyakorlatokig

  191-202

  Medojevic Milena

  Megtekintések száma:

  232

  Jelen tanulmány a boszorkányság kortárs társadalomban betöltött folyamatos jelentőségét és funkcióját tárja fel a folklór, a történeti források és a modern gyakorlatok kvalitatív elemzése alapján. A szekularizáció és a tudományos szkepticizmus térnyerése ellenére a boszorkányság gyakorlata továbbra is fennmarad, jóllehet eltérő elnevezések és célok mentén. Vuk Stefanović Karadžić, valamint részben Milovan Glišić által összegyűjtött történetek, továbbá kortárs tanúságtételek összehasonlító elemzése révén a kutatás arra mutat rá, hogy a boszorkányság a személyes és társadalmi krízishelyzetek idején spirituális, de egyúttal gyakorlati támaszként is funkcionál. Az olyan rítusok, mint a „félelem elolvasztása” vagy a „parázs eloltása” jól szemléltetik a mágikus gyakorlatok folytonosságát, még akkor is, amikor kulturális és vallási kontextusuk változásokon megy keresztül. A tanulmány érvelése szerint bár a szekuláris egyének nyilvánosan elutasíthatják a természetfelettit, sokan mégis a boszorkányság gyakorlóihoz fordulnak, ha a konvencionális megoldások kudarcot vallanak. A vizsgálat módszertana egyrészt a nevezett szerzők műveinek irodalmi elemzését, másrészt négy személlyel készített kvalitatív interjút foglal magában. A boszorkányság, a folklór, valamint a vallási és pogány hiedelmek összetett összefonódását hangsúlyozva a tanulmány bemutatja, hogy az idők változása ellenére a mágikus gyakorlatok továbbra is meghatározóak és a mai modern ember számára is jól ismertek.