Keresés
Keresési eredmények
-
Sorbus udvardyana Somlyay & Sennikov a Balaton-felvidék keleti dolomitterületén
55-58Megtekintések száma:270A Balaton-felvidék keleti részéről a S. aria s.l. × S. torminalis hibrid eredetű taxonjai közül a szakirodalomban a „S. balatonica” jelenik meg (Felsőörs: „Káposzta-tető”), Boros Ádám gyűjtésére hivatkozva (Kárpáti 1960). 2014 nyarán, ezen a lelőhelyen, a felsőörsi Kopasz-tetőn és a lovasi Atya-hegyen folytatott flóratérképezési munka során kiderült, hogy a korábbi S. balatonica adat egy másik taxonra vonatkozik. A térképezett egyedek levélmorfológiai alapon a S. udvardyana taxonnal azonosíthatók.
-
Mesterséges felszínformák botanikai összehasonlítása a Nagykunság és a Nagy-Sárrét vidékén
65-76Megtekintések száma:192Az Alföld flórájának kutatásában kiemelt szerepet kap a lösznövényzet megmaradt állományainak tanulmányozása. Munkám során azon mesterséges felszínformák növényzetét vizsgáltam, melyeken az antropogén hatások ellenére fennmaradhattak, vagy amelyekre betelepülhettek a hajdani löszvegetáció képviselői. A vizsgálatok során arra kerestem a választ, hogy milyen hasonlóságok, illetve különbségek figyelhetőek meg ezen építmények növényzete között, mivel azok különböző korokban épültek. Minden építményt löszgyep (Salvio nemorosae-Festucetum rupicolae) vagy löszfalnövényzet (Agropyro cristati-Kochietum prostratae), esetleg ezek mozaikja borította. Megfigyelhetőek voltak továbbá a környező területekről feltelepülő ürmös szikespuszták (Artemisio santonici-Festucetum pseudovinae) fajai is. A vizsgált összehasonlítási szempontok (szociális magatartás típusok, Shannon diverzitás, DCA ordináció, cönoszisztematikai rendszer) alapján megállapítható, hogy a Nagykunság és a Nagy-Sárrét vidékén a mesterséges felszíniformák közül az ókori sáncok őrizték meg leginkább a löszgyepek jellegzetességeit.
-
A Velencei-hegység növényföldrajzi és florisztikai kutatásának eredményei
117–152Megtekintések száma:410A Velencei-hegység flórájának és növényföldrajzi vonásainak pontosabb feltárására irányuló térképező munka eredményeként számos növényfaj regionális elterjedési mintázata tisztázódott. Jelen közleményben 219 növényföldrajzi szempontból fontos, ill. szórványos/ritka taxon (216 faj/alfaj és 3 természetes hibrid) előfordulási adatait mutatom be, és felvázolom a hegység növényföldrajzi jellegzetességeit a korábbi közlemények és az új megfigyelések tükrében. A Velencei-hegység különlegessége, legfontosabb növényföldrajzi vonása egyrészt a markáns kontinentális és szubmediterrán hatások együttes érvényesülése, másrészt az acidofil és az erősen bázikus termőhelyek mozaikosságából fakadó sokszínűség. Néhány, a regionális elterjedési mintázat-típusokat jól reprezentáló faj (Alyssum turkestanicum, Artemisia austriaca, Bupleurum pachnospermum, Doronicum hungaricum, Hypericum elegans, Lathyrus sphaericus, Minuartia viscosa, Ornithogalum comosum, Scabiosa canescens, Sedum caespitosum, Sternbergia colchiciflora, Vinca herbacea) elterjedését térképeken is bemutatom. A térképező munka során több mint ötven, a területről korábban nem ismert taxon is előkerült, köztük biogeográfiai szempontból fontos fajok is, mint pl. Bassia laniflora, Brassica elongata, Bupleurum praealtum, Centunculus minimus, Hypericum elegans, Orlaya grandiflora, Phleum nodosum, Silene dichotoma, Stipa tirsa, Tordylium maximum, Trifolium diffusum, T. ochroleucon, Valeriana dioica.
-
Adatok kilenc adventív, vagy invazív alga hazai előfordulásához
11-21Megtekintések száma:111Tanulmányunkban kilenc adventív vagy invazív idegenhonos algafajt és hazai előfordulását mutatjuk be: Didymosphenia geminata, Nitzschia closterium, Reimeria sinuata, Navicula schroeteri, Pleurosira laevis (Bacillariophyceae); Pediastrum simplex (Chlorophyceae), Cylindrospermopsis raciborskii, Cuspidothrix issatschenkoi, Sphaerospermopsis aphanizomenoides (Cyanobacteria). A magyar algaflórára új adat a Navicula schroeteri Meister jelenlétének kimutatása. Annak ellenére, hogy az egyes taxonok megjelenési gyakorisága igen eltérő volt, a bemutatott fajok közös jellemzője, hogy olyan kiemelten fontos ökológiai változásokra hívják fel a figyelmet, mint a klímaváltozással összefüggő hőmérséklet-emelkedés, szélsőséges időjárási tényezők (pl. aszály) okozta sókoncentráció növekedés, illetve az eutrofizáció. Munkánk célja volt, a taxonok elterjedésére vonatkozó új adatközléseken túl, felhívni a figyelmet arra, hogy a biomonitorozó munka milyen fontos szerepet játszik az emberi vagy természeti hatások okozta változások gyors észlelésében.
-
A 2015-ös év algája szavazás jelöltjei
148-158Megtekintések száma:117Míg a szabad szemmel látható állat-, illetve növényvilággal kapcsolatos ismeretterjesztés széleskörűvé vált, addig a mikroszkopikus világ tudományos igényű ismeretterjesztő bemutatására kevés példát találni. Hagyományteremtő céllal 2015-ben első alkalommal hirdette meg az Algológus Fórum az „Év Algája” internetes szavazást. A végső szavazásra javasolt három algafaj a Didymosphenia geminata, Haematococcus pluvialis és Prymnesium parvum voltak, melyek közül a Haematococcus pluvialis fajra érkezett a szavazatok döntő többsége. A három faj ökológiai és gazdasági vonatkozásainak, valamint hazai elterjedésük bemutatásán keresztül kívánjuk megmutatni, hogy a mikroszkopikus világ képviselői is kellően színesek és érdekesek lehetnek ahhoz, hogy nagyobb teret kapjanak a tudományos ismeretterjesztésben. Tanulmányunk felhívja a figyelmet az algák vízi ökoszisztémákban betöltött alapvető szerepére, esetleges gazdasági jelentőségükre, valamint a földi élet fenntartásában nélkülözhetetlen szerepükre.
-
Adatok a sásfajok (Carex, Cyperaceae) előfordulásához a Dél-Nyírségben és környékén
165-198Megtekintések száma:401Összesen 38 sásfajról közlünk adatokat a Dél-Nyírség és közvetlen környezete területéről. Az Alföldön korábban le nem írt vagy ritkaságnak számító fajok néhány állományát is kimutattuk, mint a Buxbaum-sás (Carex buxbaumii), az északi sás (Carex hartmanii), az árnyéki sás (Carex umbrosa) és a bugás sás (Carex paniculata). Számos új előfordulást közlünk a térségből kevés irodalmi adattal rendelkező fajokról, például a rezgő sásról (Carex brizoides), sárgás sásról (Carex michelii), sápadt sásról (Carex pallescens), nyúlánk sásról (Carex elongata). A korábbi irodalmakban említett hét fajt viszont nem sikerült észlelnünk az elmúlt 13 év során. Herbáriumi adatok igazolták, hogy a fekete sás (Carex nigra) régebbi helyi adatainak egy része valójában a gyepes sásra (Carex cespitosa) vonatkozik. Herbáriumi adatok és az irodalom alapján úgy gondoljuk, hogy a berzedt sás (Carex pairaei) helyi adatai nagyrészt a tölgyes sásra (Carex divulsa subsp. leersii) és sulymos sásra (Carex spicata) vonatkozhatnak. Eltérően számos irodalmi adattól a rókasást (Carex vulpina) a homokvidék belsejében nem észleltük.