Keresés
Keresési eredmények
-
Fekete Gábor, mint mester és kolléga
227-271Megtekintések száma:1662016. november 29-én véget ért egy kutatásban, állandó alkotásban eltelt hosszú élet, eltávozott közülünk Fekete Gábor Tanár Úr. Mi, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy csodálatos egyéniségét közelről ismerhettük, most összegyűlünk, hogy tanúságot tegyünk Róla, akitől, és aki által olyan sokat kaphattunk.
Az alábbi megemlékezéseket egykori pályatársak, barátok, közeli és távolabbi tanítványok fogalmazták meg azzal a szándékkal, hogy önmaguk, a közösség és a jövő számára megörökítsék Fekete Gábor Tanár Úr emberi és kutatói nagyságát. Be kell valljuk, magunk is meglepődtünk, hogy felkérésünkre milyen nagyszámú írás érkezett. Számunkra ez önmagában is arra utal, hogy Tanár Úr egyéniségének varázslatos és egyedi volta nem kizárólag a tanítványokat ragadta meg, hanem mindenkit, akivel együtt dolgozott, aki közelebbről megismerhette.
Arra kérjük mindazokat, akik ismerték, szerették és tisztelték Őt, hogy olvassák el az alábbi írásokat, hogy közösen emlékezhessünk Tanár Úrra. Azoknak, akik már nem találkozhattak vele, ezekkel a megemlékezésekkel szeretnénk üzenni, hogy élt Magyarországon egy nagyszerű, csodálatos ember, aki amellett, hogy vegetációkutatók nemzedékeit nevelte fel, értékvesztett és relativizáló korunkban is biztos mértéket, erkölcsi és emberi támpontot tudott nyújtani, és ily módon több generáció példaképe, vezető és tanító személyisége lett.
-
Almádi László 80 éves
3–15Megtekintések száma:157Almádi László a keszthelyi Georgikon Kar tanáraként eltöltött több évtizedes munkássága során napjainkban is korszerűnek tekinthető agrobotanikai ismeretekkel és a gyakorlatban jól alkalmazható fajismerettel rendelkező agrármérnök hallgatók sokasága mellett természetvédő botanikusokat is jelentős számban indított el pályájukon, vagy döntő befolyást gyakorolt rájuk. A növények iránti szeretete mellett precizitása, ismereteinek megalapozottsága és széleskörű tájékozottsága szolgál leginkább példaként számunkra. Tanár Úr gazdag életútját az ő történetei, elmesélései és írott publikációi alapján mutatjuk be, kiegészítve saját tapasztalatainkkal, élményeinkkel. Szeretettel köszöntjük Almádi Tanár Urat e kerek évforduló alkalmából!
-
Siroki Zoltán (1906–1987) emlékezete
3-14Megtekintések száma:117Siroki Zoltán (1906–1987) agrármérnök és tanár aktív szakmai tevékenysége javarészt Debrecenhez kötődik. Madártani munkássága és közleményei széles körben ismertek, ugyanakkor figyelemreméltóak a zömmel az Északi-középhegységre, a Tiszántúlra és a Nyírségre vonatkozó florisztikai és cönológiai vizsgálatai is. A mintegy 20 000 lapot számláló növénygyűjteménye (Siroki Zoltán Herbárium) a Debreceni Egyetem Herbárumának (DE) értékes része.
-
Szívvel és alázattal. 140 éve született Dr. Polgár Sándor (1876–1944)
169–184Megtekintések száma:149Dr. Polgár Sándor Győr megye legjelentősebb botanikusa volt. Munkásságának kiemelkedőbb eredményeit a florisztika, növényföldrajz, taxonómia, valamint az adventív flóra kutatása területén érte el. 1941-ben megjelent életműve, a Győrmegye flórája korának egyik legmodernebb monográfiája volt, amely napjainkban is sokat idézett alapmű. Felismerte és leírta hazánk egyik legritkább sárma-faját, az Ornithogalum ×degenianum-ot. Intenzív herbáriumi gyűjtő tevékenységet folytatott, gyűjtött lapjainak száma több, mint húszezer. Győri főreáliskolai tanárként 35 éven át tanított, ahol gyakorlatias módszereivel, tárgyszeretetével generációkban formálta ki a természet iránt érzett felelősséget.