Kísérletünkben angolperje vetőmagjait 0, 1, 2, 4 és 8 perces, vörös diódalézer (660 nm, 150 mW) besugárzásnak tettük ki, majd a csíranövényeket 13 hetes korig neveltük. A csírázóképességben vagy a csíranövények hajtáshosszában nem tapasztaltunk hatást. A 13 hetes növények hajtáshossza azonban a 2 és 4 perces kezelés esetében szignifikánsan, 28%-kal, illetve 19%-kal nagyobb volt a kontrollhoz képest. A hajtás- és gyökértömegben nem mértünk jelentős különbséget, ugyanakkor a hajtás-gyökér száraztömeg aránya minden kezelésben láthatóan nagyobb volt a kontrollhoz képest, az 1 perces kezelés esetében 54%-kal haladta azt meg. A teljes csíranövények fehérjetartalma (NIRS) szignifikánsan kisebb volt az 1 és 2 perces kezelésekben, és nagyobb a 4 perces kezelésben. A 13 hetes növények hajtásaiban a rostfrakciók (NDF, ADF, hemicellulóz) minden kezelésben meghaladták a kontroll értékeit, de ezek a különbségek nem voltak statisztikailag igazolhatók.

A munka célja a magyar parlagi szamár (Equus asinus) természetvédelmi célú legeltetésének rövidtávú hatásának vizsgálata Böddi-szék botanikai összetételére. A vizsgálat 2025. július 26. és október 31. közti időszakot öleli fel, amikor 76 szamár legelt 72 hektár területen, ebből hozzávetőlegesen 20 hektár a vizsgált mintaterület. A felvételezés Braun-Blanquet módszerrel, 2×2 m-es kvadrátokban történt, négy domborzati egység (vakszik, szikfok, szikpadka oldal, szikpadka tető) legelt és nem legelt állományrészét hasonlítottunk össze az újonnan elkerített és a már 5 éve legeltetett területen. A vizsgált területek értékelése relatív ökológiai mutatók alapján történt. Az eredmények alapján a vaksziken a hegyes bajuszpázsit borításának lecsökkenése a legeltetés hatására mérhetően megmutatkozott. A szikfok területén mindkét oldalon a sziki mézpázsit dominált. A padkaoldal vegetációját alakították leginkább a szamarak, a legeltetett részeken a szamarak járása fokozta a talajeróziót, így nőtt a degradáltságot jelző fajok aránya. A padkatetők természetességi állapota szamárlegeltetéssel fenntartható, amit a legeltetett oldalon az Achilleo és Artemisio-Festucetum pseudovinae társulás felszaporodása jelez.

A vizsgálatot a Sukorói Lovasközpont gyepterületein végeztük. A 2023-as cönológiai felvételeket megismételtük 2024-ben is a sziklagyepi lólegelőn és a kaszáló területén. A cél volt, hogy az évjárat hatás mennyire mutatkozik meg a vegetációban. 2023-as évben száraz, 2024-ben nedves évjárat volt. A cönológiai felvételeket a Braun-Blanquet (1964 módszerrel végeztük, ennek során 2×2 méteres kvadrátokat használva vettük fel az adatokat, és %-ban adtuk meg a borítási értékeket. A kvadrátokat véletlenszerűen helyeztük el az adott területeken. A négy mintaterület a következő volt. Három kaszáló: I: kaszálórét; II: Festuca pseudovina által dominált füves szikespuszta gyepe; III: mocsárrét. A IV. mintaterület a szilikát sziklagyep, amit legeltetnek lovakkal, de 2023-ban magára hagytak.
Az eredmények alapján a kaszálóréten (Alopecuro-Arrhenatheretum) és a területén (Achilleo setaceae-Festucetum pseudovinae) a nagyobb nedvességnek köszönhetően a nagyobb nitrogén- és vízigényű fajok mennyisége nőtt meg, és a klasszifikációs elemzés alapján is ezen vegetáció típusokban jól kimutatható volt a hatás. A mocsárréten a két év felvételei nem különültek el élesen. A sziklagyepben csak a nitrogénkedvelő fajok aránya lett nagyobb. A természetvédelmi elemzés alapján is a mocsárrét mutatott eltérő tendenciát, ott csökkent a zavarást tűrő fajok aránya, míg a másik 3 vegetáció típusban nőtt. A gyepgazdálkodási szempontból fontos fajok, a pázsitfüvek mennyisége csak a mocsárréten csökkent, a másik 3 vegetáció típusban nőtt, és ezzel párhuzamosan a magasabb takarmányértékek is itt adódtak. Az eleve nedves mocsárrét mintaterületét kivéve a 2024-es évben a nedvesebb évjáratnak köszönhetően a hatás pozitívan kimutatható a vizsgált vegetáció típusokban.

A gyepek megőrzése és fenntartható kezelése kulcsfontosságú mind a természetvédelem, mind a gyepgazdálkodás szempontjából. Jelen tanulmány célja dokumentált előtörténetű területeken végzett gyeprestaurációs beavatkozások hosszabb távú hatásainak értékelése volt. A vizsgálatot a Nagy-Alföld Kalocsai-Sárköz tájegységében, az Őrjeg területén, Homokmégy határában végeztük két mintaterületen. A sikertelen fásítást követően mindkét területen több éven át cserjeirtás zajlott, majd szarvasmarhákkal történő legeltetés indult; az egyik területen ezt rendszeres tisztítókaszálás egészítette ki, míg a másikon ez elmaradt. Az egyik mintaterületet egy szárazabb és egy üdébb részre osztottuk a mikroélőhelyi különbségek vizsgálata érdekében.
2025-ben területenként hat cönológiai felvételt készítettünk. Eredményeink alapján a cserjék eltávolítását követő mechanikai kezelések, valamint a legeltetés és a tisztítókaszálás kombinált alkalmazása hatékonyabban segíti a gyepstruktúra és a fajösszetétel regenerációját, mint a legeltetés önmagában. Mind természetvédelmi, mind gyepgazdálkodási szempontból a rendszeres tisztítókaszálással kiegészített kezelés bizonyult eredményesebbnek. A tisztítókaszálás elhagyása a vizsgált körülmények között a restaurációs célok elérését korlátozta, ezért alkalmazása a jövőbeli kezelések során indokoltnak tekinthető.

Ez az áttekintő tanulmány a szamár (Equus asinus) legeltetésével foglalkozik. Kitér a szamár eredetére, alkalmazására. Kitér a szamár legelési szokásaira, arra is, hogy mely növényeket legeli, mennyire szelektív a legelése. Az áttekintés kitér a szamár gyepgazdálkodási és egyéb hasznára is. Az áttekintés irodalmi forrásokra alapozva elemzi a legeltetés fontosságát. Az áttekintés törekszik arra, hogy minél szélesebb körben mutassa be a szamárra (vagy a közvetlenül összehasonlítható nagy patásokra) vonatkozó ismereteket, illetve általános ökológiai elveket szolgáltassanak, amelyek a szamarak legelési viselkedésének értelmezésére alkalmasak.

A dolgozat a földtudományi gondolkodás tudománytörténeti ívére építve – az aktualizmustól az evolúciós és rendszerszemléletű megközelítésekig – amellett érvel, hogy a környezetvédelem valójában a természeti rendszerek működőképességének védelme, azaz rendszerszintű erőforrásvédelem. E szemléleti keretből következően kritikai vizsgálat tárgyává válnak a jelenleg alkalmazott fenntarthatósági indikátorrendszerek, amelyek döntően társadalmi és gazdasági mutatókra épülnek, miközben figyelmen kívül hagyják e mutatók természeti alapjait.
A tanulmány a környezet = táj operatív értelmezésére támaszkodva bemutatja, hogy az ökoszisztéma-szolgáltatások és a vízgazdálkodás készlet-központú felfogása a működés helyett következményeket véd. A záró szintézis rámutat arra, hogy a Kárpát-medence tájökológiai és vízgyűjtői egysége miatt a fenntarthatóság csak egységes, határon átnyúló realizálásban értelmezhető.