Keresés

Keresési eredmények

• ARS DICTAMINIS - RHETORICA BONA ET UTILIS BRIEFTHEORIE, BEISPIELE VON MUSTERBRIEFEN UND BRIEFSAMMLUNGEN

  31-73

  Niederkorn Meta

  Megtekintések száma:

  148

  Az ókortól kezdve a retorika, az Ars Dictaminis és a prózai szövegalkotás különböző típusai egyrészt nagy jelentőséggel bírtak az oktatásban, másrészt az is megfigyelhető, hogy a retorika különbözőképpen volt elhelyezhető a szabad művészetek kánonján belül. Legkésőbb Alcuin-nál vált a retorika a gyakorlatban és a kormányzásban uralkodóvá. Ez azt jelenti, hogy a retorikai előírások ismerete az „educatio Regis” részévé vált, és ez legalább Eneas Silvio de Piccolomini Ladislaus Postumus (megh. 1457. 11. 23.) számára írt Tractatus de liberis educandi című művéig kimutatható. A tizenegyedik és tizenkettedik századtól az Ars dictandi helyet kapott a „dictare” szakértői, a privilégiumok, oklevelek, levelek és mindenféle más hatalmi iratok megfogalmazására szakosodott személyek nevelésében. Az egyetemek létrejöttével a retorika a bölcsészkaron („Artistenfakultät”) kapott helyet a Poetica és a gyakorlat között. A tanulmányban elemzett, a XV. század harmadik és negyedik évtizedéből származó kéziratok példaként szolgálnak arra, hogyan szervesültek a korabeli oktatásban az elmélet (Brieftheorie/Ars dictandi) és a minta-levelek. Ezek a példák ugyanis felvillantják nekünk a különböző témákat, láthatjuk a korabeli laikusokat és a papságot a társadalom minden pozíciójában, megtalálhatjuk az említett földrajzi helyeket, valamint feltárhatjuk a tanítás és a kormányzás közötti átfedéseket. Végül a sok oklevél- és levélminta alapján hangsúlyozottan megállapíthatjuk, hogy a vizsgált és hasonló compendia artis dictandi mennyire jelentős szerepet játszottak a korabeli szövegek megfogalmazásában.

   

• A PHILOLOGICAL BEHAVIOUR IN EARLY FRENCH PRE-UNIVERSITIES

  45-64

  ENGELBRECHT Wilken

  Megtekintések száma:

  79

  A tanulmány azt vizsgálja, hogyan kezdtek el foglalkozni a Loire-menti kora francia előegyetemeken római írók, például Horatius, Ovidius, Virgilus munkáival, abból a célból, hogy a szövegeket római szövegként mindenféle „rejtett értelem” nélkül magyarázzák. Jelen tanulmány Orléans-i Vilmos (1200 körül) Ovidius filológiai kommentárjaival foglalkozik, amely a filológiai gondolkodás kiváló példáját adja. Az ilyen klasszikus „pogány” szövegekhez való visszanyúlás heves indulatokat váltott ki és a klasszikus szövegek allegorikus magyarázatához, majd pedig gyakran a szövegek iskolai tananyagból való eltüntetéséhez vezetett. A korai humanisták tiltakoztak ezen helyzet ellen.