Keresés
Keresési eredmények
-
OKTATÁS, HAGYOMÁNY, INNOVÁCIÓ A SEMMELWEIS EGYETEM 250 ÉVE
223-227Megtekintések száma:218Oktatás, hagyomány, innováció. A Semmelweis Egyetem 250 éve. A kötet főszerkesztője Sótonyi Péter, szerkesztője Molnár László. A kötet egy, az egyetemtörténet-írás kurrens hagyományait folytató az intézmény múltjának dicsőséges és kellemetlenebb epizódjait egyaránt történeti hűséggel bemutatni igyekvő, történeti forrásokra támaszkodó tiszta mesterelbeszélésre épülő kiadvány. Külön kiemelendő történeti forrásértéket ad a műnek a Molnár László által több honi közgyűjtemény anyagából válogatott 250 fénykép. Egyetemtörténeti publikációs műfaját tekintve „képeskönyv-szintézis”, mint ilyen annak egyik jó hazai példája.
-
A NAGYSZEBENI JOGAKADÉMIA TANÁRAI (1844–1887) REKONSTRUKCIÓS KÍSÉRLET
187-200Megtekintések száma:268A 19. században és a 20. század elején a magyarországi és erdélyi jogakadémiák fontos szerepet töltöttek be a soknemzetiségű Kárpát-medence értelmiségének képzésében, különösen a hivatalnokképzésben. Ezen intézmények között talán a legkülönösebb sorsú a nagyszebeni jogakadémia volt. Az alábbi adattár – tudomásunk szerint – az első kísérlet arra, hogy rekonstruáljuk a nagyszebeni jogakadémia tanári karának összetételét az intézmény fennállásának valamivel több, mint négy évtizede alatt. Az összeállítás a rendelkezésre álló nyomtatott és levéltári forrásokon alapul.
-
A Bányászati és Erdészeti Főiskola Áttelepülése Selmecbányáról, 1918-1919
62-80Megtekintések száma:300A Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola története 1735-re nyúlik vissza, ekkor alapították ugyanis a Bányatisztképző Iskolát. Az elkövetkező évszázadokban az Osztrák–Magyar Monarchia magyar
részén egyedüli felsőoktatási intézménnyé nőtte ki magát típusán belül. Az első világháború kezdetén európai hírű műszaki iskolának számított. A háború kirobbanása komoly törést okozott az iskola életében.
Az utolsó tanórák 1928. október 18-án kezdődtek, de a tanévet már nem tudták befejezni, ugyanis hamarosan csehszlovák csapatok foglalták el a területet. A professzorok és a diákok meg akarták őrizni magyar
állampolgárságukat, magyar intézményben kívánták munkájukat és tanulmányaikat folytatni, így összepakolták a holmijukat és Magyarországra költöztek át. A menekülés során számos nehézséggel találkoztak,
míg végül az ún. „menekült egyetem” otthonra talált Sopronban. -
Bernolák Nándor (1880–1951), a Debreceni M. Kir. Tudományegyetem második rektora
13-31Megtekintések száma:224Nándor Bernolák (1880–1951), the Second Rector of the Hungarian Royal University of Arts and Sciences in Debrecen. As second rector of the Hungarian Royal University of Arts and Sciences, Debrecen, which was launched in 1914, Nándor Bernolák played an important role in shaping the events of the first years. He was a nationally recognized theoretical criminal jurist when he was invited to chair the department of penal law in Debrecen. In addition to an outline of his brief, seven-year, university career, a discussion of his previous professional activities is offered, and the events of his life pertaining both to the early history of the university and to his subsequent political and legal career are highlighted. Professor Bernolák’s reformist initiatives pertaining to criminal law as well as his attempts aimed at the renewal of law training are likewise reviewed. In summary it is stated that Nándor Bernolák excelled both as a criminal jurist and as a university manager. As regards his political career, it turned out to be rather brief and controversial. In view of the fact that he turned his back to his university commitments, we are obliged to consider him as one of those university professors who was lost for Hungarian higher education when they assumed political commitments.
-
A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Archontológiája 1950-1990 XV. (befező rész): Idenenyelvi Lektorátus
131-135Megtekintések száma:398A Kossuth Lajos Tudományegyetem két kara, a Bölcsészettudományi Kar és a Természettudományi Kar, valamint az ún. központi egységek 1950. január 1. és 1990. december 31. közötti archontológiáját a Rektori
Hivatal személyi kartotékjai és anyagai, valamint a kevésbé dokumentált ’50-es évek tekintetében kiegészítőleg a Személyzeti Osztály éves kimutatásai alapján készült. Ennek ellenére a rendelkezésünkre álló
anyag nem lehet teljes és nem lehetséges teljes pontossággal összeállítani az archontológiát. Jelen XV. rész az Idegennyelvi Lektorátus dolgozóinak listáját adja a lektorátus vezetőtől az ügyintézőig. -
'EZ A KIS REMÉNYTELEN VÁROS ITT’ – NÉMETALFÖLD OKTATÁSI KAPCSOLATAI OLMÜTZ-CEL
71-86Megtekintések száma:1702022-ben volt éppen 75 éve, hogy Aimé van Santent, Csehszlovákia 1945 augusztusi felszabadulása után újonnan megnyitott holland prágai misszió első titkárát, kinevezték az Olmützi Egyetem holland tanárának 1947 februárjában. Jelen tanulmány Olmütz és Németalföld kapcsolatát vizsgálja a 16. századtól kezdve a 20. századon keresztül, illetve bemutatja a holland nyelv oktatásának 1947-es kezdeti körülményeit.
-
Bacsó Jenő, a polgári perjog tanára, a Debreceni M. Kir. Tisza István Tudományegyetem 1938/39. évi rector magnificusa
3-32Megtekintések száma:362Bacsó Jenő a debreceni jogászképzés és egyetemi élet emblematikus alakjának számított. Életútját végignézve nem véletlenül fogalmazott úgy a Debreceni Képes Kalendárium szerkesztője, hogy az 1938/39-es nevezetes
tanévre akkor is Bacsó Jenőt kellett volna rektorrá választani, ha más következett volna, hiszen ő volt az, aki összekapcsolta a várost, a kollégiumot és az egyetemet. Szentpéteri Kun Béla mellett ő volt a másik
olyan professzor a karon, aki az egyetem és a kar megalakulásától (1914) a jogászképzés felfüggesztéséig (1949) végig oktatott és az egyetemi közéletben is aktívan tevékenykedett. Számos feladattal bízták meg az
állományban eltöltött 33 és a két további, immár nyugdíjasként végigoktatott év alatt: a kar felvételi, tandíjkedvezményi (tandíjmentességi) és dékáni hivatalt átadó-átvevő bizottságainak egyik meghatározó alakja
volt; részt vett a Mensa Academica, az egyetemi területrendező bizottságban, valamint rektorként a diákzavargások idején kiküldött vizsgálóbizottságokban. Az Országos Felsőoktatási Tanácsnak ő volt az
egyik debreceni tagja. Három jogi kari dékánsága 1922/23-ra, 1934/35-re és 1946/47-re esett. -
A kolozsvári példa dokumentumok a kolozsvári egyetemi menza működéséről és debreceni kapcsolatáról
77-92Megtekintések száma:401In the Footsteps of Kolozsvár. Documents on Students Work at the University of Debrecen and its Connection with the University of Kolozsvár. It’s a well-known historical fact that the foundation of the students’ canteen in the University of Debrecen was one of the first steps to establish a welfare organization in a hope to support hundreds of students in their studies between the two World Wars in Debrecen. Also widely known that under the guidance of Nándor Láng this students’ canteen gained prosperity. At the
same time, far less attention has been given to networks and relations in higher education underpinning this initiative. Láng asked assistance and information from the University of Kolozsvár which was the only provincial university in Hungary. The letter of Béla Posta which was written to Nándor Láng in December 20, 1916 and all of the attached documents are very rare and valuable sources of the history in both universities. The paper therefore can be considered as a novelty by giving an insight into the partnership of the University of Debrecen and Kolozsvár. -
Kodály Zoltán, a zeneszerzés tanára
49-65Megtekintések száma:227Kodály még nem töltötte be huszonötödik életévét, mikor Mihalovich Ödön főigazgató 1907 őszén megbízta a zeneelmélet tanításával az Országos Magyar Királyi Zeneakadémián. Zeneszerzést a magasabb osztályokban csak 1918-ban kezdett tanítani. E munkát azonban félbeszakította a politika: az év őszén a forradalmi kormányzat a Zeneakadémia aligazgatójává nevezte ki Kodályt, retorzióként az ellenforradalmi hatalom két évre szabadságolta. Legendássá vált iskolájában csak ezután kezdhette meg a magyar zeneszerzők nemzedékeinek képzését. 1925-ben sajtótámadásra válaszolva – Tizenhárom fiatal zeneszerző címmel – újságcikkben fejtette ki zeneszerzéstanári ars paedagogicáját. Aktív tanárként ezután többé nem nyilatkozott módszereiről. Ezekről eleddig főként tanítványainak emlékezései szolgáltak információkkal. Újabb időkben feldolgozták Kodálynak a tanításhoz készített kottás jegyzeteit és könyvbejegyzéseit. Jelen cikk számot ad a hagyatékában őrzött klasszikus formai elemző táblázatokról, és kivonatosan közli a zeneszerzés tanításának elveire vonatkozó feljegyzéseket, melyeket Kodály tanári pályája kezdetén, illetve annak befejezése után vetett papírra.
-
Egy évszázados adósság – A Magyar Értelmiségi Adattár (Repertorium Academicum Hungariae) elkészítése
149-172Megtekintések száma:422A centuries-old debt. The creation of the Hungarian Intellectuals’ Database (Repertorium Academicum Hungariae). Not school registers nor collections of archival sources were published about the Hungarian universities in the second half of the nineteenth and in the twentieth century. Similar books were publicised abroad much earlier about foreign institutions. Since Hungary has lost two third parts of its territory after the First World War the archival sources of these regions fell into foreign hands. Unfortunately,
during the time of the Hungarian revolution in 1956 a few archival sources of the University Archives has also perished. Until nowadays we knew very little about students who were educated at universities or any other ecclesiastical or secular higher educational institutes. In 2013 the MTA-ELTE History of Universities Research Group was formed with the purpose of collecting and transforming into a database every available personal and educational information about every higher educational students from the beginning to 1850. The name of this future database will be Repertorium Academicum Hungariae. According to our current knowledge before 1850 there were 108 institutes in Hungary, Croatia and Transylvania which provided higher-level education than the intermediate level. We have already processed the two-thirds of the collected data and we are going to continue this task. The final database will be useable together with the completed database of the foreign-educated Hungarian students. The electronic database will be contain information about nearly 400,000 matriculated students and it will be unquestionably a useful scientific source for the nations of the Carpathian Basin. -
A zágrábi Tudományegyetem hungarológiai tanszékének története
66 - 81Megtekintések száma:348The author gives an overview on the history of a quarter of a century of the youngest foreign workshop of Hungarian studies, namely, Department of Hungarian Language and Literature of the Faculty of Humanities of the University of Zagreb. The education on Hungarian studies started in Zagreb in 1944 and was precedented. At the University of Zagreb the Hungarian Language Department was functioning as early as the second half of the 19th century. Form 1904 to 1918, for almost one and a half century at the same place Hungarian language and literature was educated with the direction of professor Dr. Kázmér Greska. After the collapse of the Austrian-Hungarian Monarchy the representatives of the Croatian National Council radically put out professor Greska from the university and closed down the department. It was impossible to reorganize it in Yugoslavia between the two world wars. A new possibility came only after the independence of Croatia in 1994. The work in the department restarted on the basis of an interstate contract under the leadership of professor Dr. Milka Jauk-Pinhak and with the partnership of visiting teachers from Hungary. Today, under the management of Orsolya Žagar-Szentesi, 25-30 students start their studies at the department in each year. The function of the special college of translation of poetic works is outstanding. The department in 2002 celebrated the 900 years jubilee of the coronation of Kálmán Könyves as Croatian king with the representative volume of essays entitled Croato-Hungarica. The department was introduced in the „Hungarian issue” of the journal Književna smotra, the Zagreb journal of world literature in 2014 on the 20th jubilee of the department. Their latest publication is With heart and Soul/ Dušom i srcem Hungarian-Croatian Somatic Phraseology/ Mađarsko-hrvatski rječnik somatskih frazema (2018).
-
Kiismerhetetlen hallgatók. Ellenségkeresés a felsőoktatási intézményekben az 1950-es évek elején
Megtekintések száma:316Az ötvenes évek elején az egyetemi-főiskolai pártszervezetek legfőbb feladatai közé tartozott a hallgatóság soraiba „befurakodott ellenség” leleplezése, melynek érdekében igyekeztek rendkívül sok információt összegyűjteni a hallgatókról. A politikai megbízhatóság megítélése egyrészt az „osztályszármazáson” alapult, ezért az 1949-ben bevezetett új jelentkezési és törzslapok több tucat olyan kérdést tartalmaztak, amelyek a hallgatók és szüleik második világháború előtti és utáni vagyoni-jövedelmi helyzetéről, munkahelyéről, párttagságáról stb. érdeklődtek. Másrészt igyekeztek az indoktrináció valamennyi színterén, így a marxizmus- és oroszórákon, a DISZ rendezvényein stb. folyamatos állásfoglalásra, akár az uralkodó politikai diskurzustól is eltérő véleménynyilvánításra késztetni a hallgatókat. Maguk is erősen kételkedtek azonban abban, hogy vajon mennyire pontos ismereteket is képesek szerezni a diákok politikai nézeteiről. Az indoktrináció korabeli hatékonyságát feltérképező jelentések ugyanis rendre arról számoltak be, hogy az ideológiai ismeretterjesztés egyeseknek nem világnézetet, hanem praktikus tudást nyújt: a hallgatók jó része megtanul „marxista módon” beszélni.
-
Haendel Vilmos jogászprofesszor, a Debreceni M. Kir. Tisza István-Tudományegyetem 1942/43. tanévi rector magnificusa
15-48Megtekintések száma:272Haendel Vilmos 14 éven át a Debreceni Református Kollégium jogakadémiáján, további csaknem 30 éven át a debreceni tudományegyetemen oktatta a politikatudományt. Az egyetem II. világháború előtti jogi karának tanárai közül kitűnt sokoldalú egyéniségével. Debrecen politikai, társadalmi és kulturális életében évtizedeken keresztül jelentős szerepet játszott. Ugyanakkor nacionalizmusa és antiszemitizmusa is jellegzetes alakjává tette a 20. század városi közéletének. A tanulmány eddig nem összegzett adatok alapján végigköveti életútját, megkísérli bemutatni tanári tevékenységet es rektori évének eseményeit, felvillantva tudományos munkásságának legfontosabb műveit is.
-
100 ÉVE SZÜLETETT VÁRADI-STERNBERG JÁNOS
129-135Megtekintések száma:208Februárban emlékeztünk Váradi-Sternberg János (Nagyvárad, 1924. január 10. – Budapest, 1992. február 12.) kárpátaljai történész, tanár, szakíró születésének 100. évfordulójára. A neves kutató a határon túli magyar történettudomány kiválósága volt, aki egyetemi tanárként generációkat nevelt a lelkiismeretes, objektív kutató munkára. Sajnos életében nem kapta meg azt az elismerést, amelyet megérdemelt volna, ezért az utókor feladata, hogy méltó módon ápolja emlékét.
-
ARS DICTAMINIS - RHETORICA BONA ET UTILIS BRIEFTHEORIE, BEISPIELE VON MUSTERBRIEFEN UND BRIEFSAMMLUNGEN
31-73Megtekintések száma:238Az ókortól kezdve a retorika, az Ars Dictaminis és a prózai szövegalkotás különböző típusai egyrészt nagy jelentőséggel bírtak az oktatásban, másrészt az is megfigyelhető, hogy a retorika különbözőképpen volt elhelyezhető a szabad művészetek kánonján belül. Legkésőbb Alcuin-nál vált a retorika a gyakorlatban és a kormányzásban uralkodóvá. Ez azt jelenti, hogy a retorikai előírások ismerete az „educatio Regis” részévé vált, és ez legalább Eneas Silvio de Piccolomini Ladislaus Postumus (megh. 1457. 11. 23.) számára írt Tractatus de liberis educandi című művéig kimutatható. A tizenegyedik és tizenkettedik századtól az Ars dictandi helyet kapott a „dictare” szakértői, a privilégiumok, oklevelek, levelek és mindenféle más hatalmi iratok megfogalmazására szakosodott személyek nevelésében. Az egyetemek létrejöttével a retorika a bölcsészkaron („Artistenfakultät”) kapott helyet a Poetica és a gyakorlat között. A tanulmányban elemzett, a XV. század harmadik és negyedik évtizedéből származó kéziratok példaként szolgálnak arra, hogyan szervesültek a korabeli oktatásban az elmélet (Brieftheorie/Ars dictandi) és a minta-levelek. Ezek a példák ugyanis felvillantják nekünk a különböző témákat, láthatjuk a korabeli laikusokat és a papságot a társadalom minden pozíciójában, megtalálhatjuk az említett földrajzi helyeket, valamint feltárhatjuk a tanítás és a kormányzás közötti átfedéseket. Végül a sok oklevél- és levélminta alapján hangsúlyozottan megállapíthatjuk, hogy a vizsgált és hasonló compendia artis dictandi mennyire jelentős szerepet játszottak a korabeli szövegek megfogalmazásában.