Bacsó Jenő a debreceni jogászképzés és egyetemi élet emblematikus alakjának számított. Életútját végignézve nem véletlenül fogalmazott úgy a Debreceni Képes Kalendárium szerkesztője, hogy az 1938/39-es nevezetes
tanévre akkor is Bacsó Jenőt kellett volna rektorrá választani, ha más következett volna, hiszen ő volt az, aki összekapcsolta a várost, a kollégiumot és az egyetemet. Szentpéteri Kun Béla mellett ő volt a másik
olyan professzor a karon, aki az egyetem és a kar megalakulásától (1914) a jogászképzés felfüggesztéséig (1949) végig oktatott és az egyetemi közéletben is aktívan tevékenykedett. Számos feladattal bízták meg az
állományban eltöltött 33 és a két további, immár nyugdíjasként végigoktatott év alatt: a kar felvételi, tandíjkedvezményi (tandíjmentességi) és dékáni hivatalt átadó-átvevő bizottságainak egyik meghatározó alakja
volt; részt vett a Mensa Academica, az egyetemi területrendező bizottságban, valamint rektorként a diákzavargások idején kiküldött vizsgálóbizottságokban. Az Országos Felsőoktatási Tanácsnak ő volt az
egyik debreceni tagja. Három jogi kari dékánsága 1922/23-ra, 1934/35-re és 1946/47-re esett.

Az 1872-ben a magyar országgyűlés által alapított és a magyar költségvetésből finanszírozott kolozsvári tudományegyetemaz I. világháború lezárultakor kezdődő 1918/19-es tanévet rendkívüli körülmények közöttkezdte meg: számos tanársegéd és a klinikai segédszemélyzet több fiatal tagja még katonai szolgálatot teljesítetta magyar hadseregben, az egyetem számos épületét tábori kórház céljára használta a magyar hadsereg,a hallgatói létszám ugyanakkor a frontról visszatérő és leszerelő fiatalok révén a békelétszámnak megfelelőmennyiségben (2226 fő) iratkozott be az egyetemre. A hallgatók többsége ellátási és szállási nehézségekkelküzdött. 1918. november közepétől az erdélyi és romániai románok egyre hevesebben követelték az ezerévesMagyarország szerves részét alkotó Erdély Romániához csatolását. Az Erdélybe betörő román hadsereg1918 karácsonyán foglalta el Kolozsvár városát. Januárban öt professzort átmenetileg bebörtönzött a románhadsereg. A háborúban a magyar hadseregben szolgálatot teljesített, valamint a nem kolozsvári születésű hallgatókat kiutasították a városból. Az ünnepekre hazautazott hallgatóknak akadályozták a városba való visszautazásukat. A budapesti kormány nem utalt fizetést a kolozsvári tanároknak és támogatást (ösztöndíjat,segélyt) a hallgatóknak. A szüleiktől csomagot és pénzt váró diákok küldeményeit a román hadserega pályaudvaron égette el. 1919. május 10-én a román prefektus a professzoroktól a román király irántihűségeskü 48 órán belüli nyilvános letételét követelte. Két nappal később, május 12-én 12 órakor a román
hadsereg erőszakkal elfoglalta az egyetem épületeit. A magyar professzorokat megfosztották állásuktól (többségüketaz ingó és ingatlan vagyonuktól is) és rövid időn belül erőszakkal kitoloncolták a Románia által
megszállt területekről. Ezzel a megszálló románok erőszakkal és jogtalanul véget vetettek a 47 éve működőmagyar egyetemnek, s elvették annak minden ingó és ingatlan vagyonát.

A Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola története 1735-re nyúlik vissza, ekkor alapították ugyanis a Bányatisztképző Iskolát. Az elkövetkező évszázadokban az Osztrák–Magyar Monarchia magyar
részén egyedüli felsőoktatási intézménnyé nőtte ki magát típusán belül. Az első világháború kezdetén európai hírű műszaki iskolának számított. A háború kirobbanása komoly törést okozott az iskola életében.
Az utolsó tanórák 1928. október 18-án kezdődtek, de a tanévet már nem tudták befejezni, ugyanis hamarosan csehszlovák csapatok foglalták el a területet. A professzorok és a diákok meg akarták őrizni magyar
állampolgárságukat, magyar intézményben kívánták munkájukat és tanulmányaikat folytatni, így összepakolták a holmijukat és Magyarországra költöztek át. A menekülés során számos nehézséggel találkoztak,
míg végül az ún. „menekült egyetem” otthonra talált Sopronban.

Az eperjesi jogi akadémiát 1862-ben alapították újjá, és az iskola ezzel a felvidéki családok fontos képzőhelyévé vált. Az I. világháború során az oktatást sokszor megzavarták az elszállásolt katonák, és nehézséget
okozott a harcoló oktatók helyettesítése. A háború után, de még Trianon előtt szóba került az iskola Miskolcra telepítése. Eperjes csehszlovák megszállása után (1918 decembere) és a jogi képzés betiltása után az iskolát
márciusban Miskolcra költöztették, ahol az ősszel megkezdődhetett az oktatás.

A dualizmus korának nagyarányú ipari fejlődése és a Királyi József Műegyetem túlzsúfoltsága miatt szükségessé vált a 20. század fordulóján egy második műegyetem felállítása. A szakemberek, a Királyi József Műegyetem
tanárai, illetve a kormány is azt javasolta, hogy ezt az egyetemet Temesváron, a Délvidék ipari központjában hozzák létre. Ehhez mind gazdasági, oktatási és nemzeti szempontokat is figyelembe vettek.
A konkrét tervekkel ugyan 1917-re elkészültek, de történelmi okok miatt az intézmény csak 1920 őszén nyílhatott meg, most viszont már román politechnikumként. Temesvár mellett Kassán tervezték a harmadik
magyar műszaki egyetem fölállítását, de az előkészületekkel nem jutottak olyan messzire, mint Temesvár esetében.

A budapesti közgazdaság-tudományi kar alapításának kalandos története a 19. század közepéig nyúlik vissza. Jelen írás a régi századfordulótól vázolja az eseményeket, amelyek elvezettek az egyetemalapításig.
1918-ban a kettős monarchia összeomlásának végnapjaiban csak egy aláírás választotta el a tervet a megvalósulástól. A tanulmány hosszabban tárgyalja ifj. Erődi-Harrach Béla Közgazdaságtudományi Egyetem
című írását, amely az 1918-as kísérletnek, valamint az 1920-as alapításnak is az alapját képezte. Ugyanakkor máig ismeretlen maradt a szakirodalomban.

IV. Károly, az utolsó magyar király 1918. október 23-án – néhány nappal az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása előtt – Debrecenben járt, és a kor szokásainak megfelelő fényes külsőségek között hivatalosan is
felavatta a Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetemet, amely akkor már négy éve ténylegesen működött. Az írás – elsősorban a korabeli sajtómegnyilvánulások tükrében és korabeli képekkel – végigköveti a
nevezetes nap debreceni eseményeit.

A debreceni egyetem 1925-ben a magyarországi gyermekmentő akció két protestáns szervezőjének, a svájci Carl Irletnek és a holland báró Willem Carel Adrien van Vredenburchnek adományozott honoris causa
címet. Varga Zsigmond teológus professzor méltatásában kifejtette, mekkora szerepe volt Irlet lelkésznek a mentőakció megszervezésében és koordinálásában, milyen fontos szerepük volt a Svájcba került gyerekeknek
a magyarságkép politikai és nemzetgazdasági alakításában. Irlet kitüntetését Horthy Miklós kormányzó és Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter hagyta jóvá.

A Kossuth Lajos Tudományegyetem két kara, a Bölcsészettudományi Kar és a Természettudományi Kar, valamint az ún. központi egységek 1950. január 1. és 1990. december 31. közötti archontológiáját a Rektori
Hivatal személyi kartotékjai és anyagai, valamint a kevésbé dokumentált ’50-es évek tekintetében kiegészítőleg a Személyzeti Osztály éves kimutatásai alapján készült. Ennek ellenére a rendelkezésünkre álló
anyag nem lehet teljes és nem lehetséges teljes pontossággal összeállítani az archontológiát. Jelen XV. rész az Idegennyelvi Lektorátus dolgozóinak listáját adja a lektorátus vezetőtől az ügyintézőig.

A Pécsi Tudományegyetem 6510 éves évfordulójára megjelentetett Per Aspera ad Astra különszámának ismertetése

A Kecskeméti református Jogakadémia történetéről készült könyv recenziója

A berlini Humbold Egyetemen folyó magyar nyelv és kultúra oktatásának 100 éves évfordulóját ünnepelte 2016-ban. Ennek alakalmából jelent meg egy tanulmánykötet, melynek ismertetésére vállalkozott a cikk.

"A tudományos tudás áramlásának mintázatai Magyarországon, 1770–1830” Tudománytörténeti Kutatócsoport 2019. május 28–29. napjain konferenciát szervezett Science between Tradition and Innovation:
Historical Perspectives címmel az ELTE Szekfű Gyula Könyvtárában. A konferencián magyar, cseh, osztrák és német vendégek, valamint az ELTE BTK Történeti Intézetének munkatársai angol és német nyelvű előadásai
hangzottak el. A konferencia fő célja az volt, hogy a mai tudomány- és kultúrtörténet egyik aktuális kérdéskörének, a hagyomány és innováció problémájának kelet-közép-európai kontextusait megvilágítsa.
Az előadások többségében a kora újkori tudományosság gyakran átmenetinek minősített, 18. századi periódusára koncentráltak. A tematikus panelek és előadások a hosszú tizennyolcadik század történeti és elméleti
kereteit vizsgálták, különös figyelmet fordítva a fogalomhasználat, a tudományos gyakorlatok, a tudástermelés, a transzferfolyamatok és ezek szaktudományokra lebontott vonatkozásaira.