Keresés
Keresési eredmények
-
A munkahelyi egészségfejlesztés jelentősége
13-18Megtekintések száma:67Magyarországon a lakosság fizikai aktivitása lesújtó képet mutat, az Eurobarometer 2017-es adatai alapján, a fizikai inaktivitás aránya 7%-kal meghaladja az Európai Uniós átlagot. Nemzetközi és hazai tanulmányok bizonyították, hogy mind a nemzetgazdaság, mind a vállalati szféra számára komoly terhet jelentenek, az olyan fizikai inaktivitással összefüggésbe hozható betegségek, mint például a szív és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú diabétesz, a magas vérnyomás vagy a stroke. Vizsgálatomban a fizikai inaktivitás gazdasági terheit mutatom be, illetve a munkahely egészségfejlesztés jelentőségére hívom fel a figyelmet. A kutatási eredményeim alapján megállapítható, hogy annak ellenére, hogy az egészségfejlesztés elsősorban az ember egyéni felelőssége, a munkáltatók szerepe sem megkerülhető. 2009-ben a betegségek közvetlen és közvetett gazdasági terhei – melyek a munkáltatókat érintette – meghaladták 400 000 millió forintot. A vállalatok számára az egészséges munkaerő garantálhatja a zökkenőmentes, folyamatos termelést, így jól felfogott érdekük, hogy hozzájáruljanak munkavállalóik egészséges életmódjához. A munkahely egészségfejlesztő akciók jellemzően megtérülő befektetésnek számítanak, hiszen azok a vállalatok, amelyek rendelkeznek ilyen programokkal, pozitív változást értek el a betegségek miatti hiányzások számában, nőtt a termelékenységük, valamint a vállalati imázs is javult, aminek köszönhetően a személyi állomány fluktuációja is csökkent.
-
A munkavállalói egészségfejlesztés vállalati szintű megjelenése
67-72Megtekintések száma:59A 21. századi rohanó világában az emberek egyik legnagyobb kincse az egészség, ezért legfontosabb feladataink közé tartozik annak védelme és megőrzése. Az emberi egészég fenntartása nem csupán az egyén szintjén fontos, hanem vállalati szinten is. Ezen felismerés hatásaként mind társadalmi, mind pedig gazdasági oldalról egyre több figyelmet fordítanak az egészséges életmódot és táplálkozást segítő kezdeményezésekre. Az egészség megőrzésének és fejlesztésének feladata manapság már túlmutat az egészségügyi szektoron, az egészségfejlesztés színterét már nem csak az egészségügy jelenti, hanem azon helyek, ahol az emberek idejüknek nagy részét töltik. Ebből adódóan a vállalati szektornak napjainkban nagy szerepe van az emberek egészségi állapotának megőrzésében és védelmében, hisz a munkavállalók meghatározó időtartamot töltenek munkahelyeiken. Az egészségfejlesztés és megőrzés vállalati szintű fontosságát támasztja alá azon megállapítás is, miszerint az egészségnek és a gazdaságnak nyilvánvaló, egymásra gyakorolt hatásai vannak. A gazdasági helyzet befolyásolja az emberek egészségügyi állapotát, az emberek egészségi állapota pedig befolyással bír a gazdaságra, valamint annak teljesítőképességére.