Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • „Késleltetett elhivatottság” - A szakoktatói rekrutáció folyamata és a tanulók erősségeinek feltárása
    70-100
    Megtekintések száma:
    9

    A szakoktatók rekrutációja és képzése a hazai szakképzési rendszer egyik legaktuálisabb kihívása, amely egyszerre érinti az oktatói utánpótlás biztosítását és a pálya vonzerejének növelését. Tanulmányunk célja annak feltárása, hogy a 2021 és 2024 között a felsőoktatásba belépő szakoktató hallgatók miként értékelik saját erősségeiket a pozitív pszichológia által azonosított karakterdimenziók mentén, valamint hogy milyen változások figyelhetők meg az évfolyamok között. A 221 fős mintán végzett vizsgálat leíró statisztikákra, varianciaanalízisre, korrelációs elemzésre és klaszteranalízisre épült. Eredményeink szerint a hallgatók erősségprofilja összességében magas szinten áll, különösen a kíváncsiság, a tudásszomj, a kedvesség és az integritás területein. Két markáns profil különült el: a magas és a visszafogott önértékelésű csoport. A kötelességtudat növekedése arra utal, hogy a pályára egyre erősebb hivatástudattal rendelkező hallgatók érkeznek. Pedagógiai szempontból a differenciált fejlesztés szükségessége rajzolódik ki, míg rekrutációs szempontból a szakoktatói pálya olyan hivatásként pozicionálható, amely értékalapú, közösségi és személyes fejlődést kínál.

  • Dropping out – Hungarian experiences at vocational training
    103-124
    Megtekintések száma:
    313

    The proportion of people with low school qualifications remains significant in Hungary, which not only makes it difficult for them to enter the current labour market but may also exclude them in the long term. For the increasing number of people with a low level of education, dropping out seems to be one of the most common reasons. Prevention as a determinative measure can provide answers to this problem. The study focuses on the issue of secondary school drop-out. The study results were based on the methodology of questionnaire surveys and semi-structured conversations. Based on the information obtained from the survey, this study continuously presents the results connected to drop-out conditions and compensatory measures. The study results highlight the significant effects of school and family, including previous school experiences, influence on the place of residence, the labour market status. The conclusions drawn from the results address the topic in a practical way and provide an opportunity to develop a possible action plan to prevent drop-outs.

  • Néhány szempont a magyar egészségügyi ágazat problématérképének összeállításához
    23-31
    Megtekintések száma:
    735

    Napjainkban az egészségügy működési zavarai mindennapi beszédtémák. Legtöbben csak az anyagi vagy a humánerő problémákat látják, holott egy problémahalmaz jellemzi ezt az ágazatot. Véleményem szerint ezek jelentős részét megfelelő menedzsment módszerekkel javítani lehetne. Az egészségügyben végbement változások bemutatásához a hazai és a nemzetközi trendeket dokumentáló jogszabályok ismerete nélkülözhetetlen. A több szempontú vizsgálat alapja az egyes ágazatokban keletkező dokumentációk, statisztikák összehasonlító elemzése, értékelése. Ezen túl a következőkre kell figyelni: vizsgálni kell a finanszírozási rendszert, az állam részvételét és a szolgáltatási rendszereket. Az egészségügyi átszervezések kapcsán ma már sokféle szervezeti struktúra kapcsolódik össze, összefonódnak for- és nonprofit szervezetek, amelyek kutatása rendkívül aktuálissá teszi ezt a témát. A különböző országok egészségügyi rendszerének feltárása során kiderülhet, hogy két alapvető tendencia érvényesül. Vannak olyan, több államra jellemző rendszerek, amelyek megkönnyítik az együttműködést, és vannak történelmi okokra visszavezethető eltérések, amelyek megszüntetése közös érdek lenne.