Keresés

Keresési eredmények

• A helyi önkormányzatok büntetőhatalmának átalakulása

  2-10

  Árva Zsuzsanna

  Megtekintések száma:

  54

  A tanulmány a magyar közigazgatási szankciórendszer körében végbemenő legújabb folyamatokat mutatja be. Ezek közé tartozik a szubjektív és objektív szankciók között megfigyelhető átrendeződés, ahol egyre inkább tért nyernek az utóbbiak. Végigköveti, hogy a változásokat az Alkotmánybíróság hogyan értékelte és rámutat, hogy az alkotmányos testület álláspontja szerint az államnak – olyan jogi elveket betartva, mint a jogállamiság elve vagy az emberi méltóság követelménye - lehetősége van arra, hogy a szankciórendszer körében a közigazgatási jog érvényre juttatása érdekében változásokat hajtson végre, így akár a szubjektív szankciók közül az objektív szankciók közé soroljon át tényállásokat. Ezen változások között szerepel a nagy vitákat kiváltó objektív közigazgatási bírságok bevezetése is, amely új szabályozást az Alkotmánybíróság a 60/2009 (V. 28.) határozata kifejezetten is alkotmányosnak mondta ki az állam életvédelmi kötelezettségére is hivatkozással. 2012-ben több fontos változás zajlott le egyszerre. Az új szabálysértési törvény a büntetőjog irányába mozdult el, miközben megszüntette a helyi önkormányzatok azon jogát, hogy szabálysértést statuáljanak önkormányzati rendelet által. Ezzel párhuzamosan a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény eleinte egy felhatalmazás alapján lehetőséget adott a helyi önkormányzatoknak közösségellenes magatartások szankcionálására, amelyet később az Alkotmánybíróság még ugyanebben az évben elvont a 38/2012. (XI. 14.) AB határozat nyomán, megsemmisítve az említett parttalannak minősített felhatalmazást. A határozat emellett azonban más lényeges megállapításokat is tett, így a hajléktalanság szankcionálásáról történt állásfoglalás mellett részletesen elemezte, hogy az új szabálysértési törvény büntető jellege milyen szabályozási elemekben nyilvánul meg. A tanulmány foglalkozik a döntés hatásával, elemzi, hogy a helyi önkormányzatoknak a jelenlegi jogi keretek között - amelyet az Alkotmánybíróság 29/2015. (X. 2.) határozata is megerősített- milyen lehetőségük van szankcióalkotásra, valamint meghatározza azon szempontokat, amely mentén a jogalkotó a helyzetet rendezhetné. A 2012 után kialakult gyakorlat nyomán ugyanis a helyi önkormányzatok részben felhatalmazás nélkül, részben visszautalva az önkormányzati törvény azon rendelkezésére, amely szerint a közösségi együttélés szabályrendszerét meghatározhatja a képviselő-testület, egyre több ilyen szankcionáló rendeletet alkotott. Ezek jogellenessége nem volt már kezdetben sem magától értetődő, hiszen a képviselő-testület szabályozási joga nyilvánvalóan kiterjedt az említett területre, ugyanakkor a helyzetet nehezítette, hogy a szankcionálás keretrendszerét és sarokpontjait a jogalkotó nem jelölte ki. Minden hasonló anomália ellenére egyre több ilyen rendelet született, amelyek megalkotását az Alkotmánybíróság az említett döntés nyomán immáron legalizálta.

• Társadalomra veszélyesség megjelenése, alakulása és fogadtatása a magyar büntetőtörvényekben

  105-120

  Szemán Ádám

  Megtekintések száma:

  180

  Társadalomra veszélyesség a Büntető Törvénykönyv bűncselekmény-fogalmának talán a legtöbbet vitatott fogalmi eleme. A honi büntetőjogi felelősség megállapíthatósága körében kiemelkedő szerepet tölt be ezen fogalom. A 20. században a büntetőjog területén elismert jogtudósok között vita tárgyát képezte annak szükségszerűsége az éppen hatályos Büntető Törvénykönyvünkben.

  A rendszerváltást megelőző korszak szocialista büntetőjogában a társadalomra veszélyesség fogalma a büntetőjog “osztálytartalmának” kifejezésére szolgált. E fogalom a 90-es éveket követően – a büntetőjog tudományában, a jogalkotás és a jogalkalmazás területén egyaránt – megtisztult a szovjet jogból átvett, pártállami politika célokat szolgáló tartalmi elemektől. Manapság már olyannyira nincs ideológiai, párt-politikai jelentéstartalma a társadalomra veszélyesség meghatározásának, hogy a büntető-jogtudományban jártás jogtudósok jelentős része, és az ítélkezési gyakorlat is - a német dogmatikából átvett - materiális jogellenesség fogalmi megfelelőjeként tartja számon. (Újvári, 2003)

  Jelen írásomban a társadalomra veszélyesség fogalmának megjelenését és fogadtatását mutatom be a magyar büntető törvényekben és büntető-jogtudományban egyaránt, egészen az azt megelőző - formális jogellenességet alkalmazó - időszaktól a hatályos Büntető Törvénykönyvünkig.

• A lopás büntetőjogi és kriminalisztikai megközelítésének aspektusai a román Büntető Törvénykönyv alapján

  1-12

  Mihuţ Elena-Ana

  Megtekintések száma:

  140

  A lopás a köz- vagy magánjavak eltulajdonításának egyik legrégebbi változata. Mint a vagyon elleni bűncselekmények tipikus megjelenési formája, valamennyi történelmi korban jelentős veszélyt jelentett a társadalom számára. Ebből következik, hogy a büntetőeljárásban részt vevő hatóságoknak, ismerniük kell az ilyen bűncselekmények kivizsgálásának alapkérdéseit, illetve az elkövetés természetét és körülményeit, továbbá azokat az okokat, melyek szerepet játszanak a bűncselekmény elkövetésében.
  A román Büntetőtörvénykönyv 208. §- a tartalmazza a lopás alapesetét, míg a 209. § szabályozza a minősített eseteket. A lopás alapesetei a gyakorlatban a következők: ingó javak, energiák vagy iratok ellopása; olyan tárgy ellopása, amely egészben vagy részben az elkövető tulajdonát képezi; jármű használati célból történő ellopása; házastársak közötti lopás; a sértettel együttlakó vagy tartása alatt álló személy által elkövetett lopás; kiskorú által gyámja sérelmére elkövetett lopás. A román büntető törvény rendelkezése alapján, lopást az követ el „aki idegen ingó dolgot, más tulajdonából vagy birtokából, annak beleegyezése nélkül, abból a célból vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa”, ezeken túl bizonyos körülmények bekövetkezése szükséges ahhoz, hogy a lopás minősített esetéről lehessen beszélni.
  A nyomozástan és a román Büntető eljárási kódex által előírt nyomozási cselekményeknek az alábbi körülményeket kell tisztázniuk: a tett színhelyének vizsgálata, az eltulajdonított javak mibenléte, a bűncselekmény elkövetésének körülményei, a lopás elkövetésében résztvevő személyek száma, helyi és időbeli feltételek, a színhely megközelítési módja. Az ügyben nyomozati cselekményeket, bizonyítási kísérletet, személyek és tárgyak felismerésre bemutatását, illetve kihallgatásokat lehet elrendelni. Tanulmányomban tehát, büntetőjogi és kriminalisztikai aspektusait a román szabályozáson keresztül mutatom be.

• A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartás aktuális gyakorlati kérdései

  115-137

  Tóth Andrea Noémi

  Megtekintések száma:

  153

  A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény (Hke. tv.) a 2009. október 1-jei hatálybalépése óta összesen nyolc alkalommal módosult. A módosítások egyik részének indoka a gyakorlatban felmerült hiányosságok orvoslása, míg másik részének indoka az Európai Unió jogának való megfelelés volt. A Hke. tv. hatálybalépésétől eltelt csaknem másfél évtized okán indokolt áttekinteni, hogy a módosításokon túlmenően hogyan alakult e törvény alkalmazásának gyakorlata. Jelen tanulmány elsősorban a megelőző távoltartás bírósági – főként kúriai – gyakorlatának rövid bemutatására törekszik, kitérve arra, hogy melyek a kulcs elemek a hozzátartozók közötti erőszak fogalmának megítélésekor, milyen megállapításokat tett a bíróság, elsősorban a Kúria a távoltartás és szülői felügyeleti jog valamint a lakáshasználat összefüggéseiben, továbbá a Büntető Törvénykönyv alkalmazhatóságával kapcsolatban.

• Egy problémás szabályozási örökség az új anyagi büntetőkódexben: az életveszélyt okozó testi sértés

  47-78

  Kőhalmi László

  Megtekintések száma:

  112

  A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012.évi C. törvény újabb jelentős szabályozástörténeti
  állomást jelent a magyar büntetőjogban. A szakzsargonban nemes egyszerűséggel, csak új
  Btk.-nak nevezett kódex különböző kritikákat kapott mind jogirodalom, mind a jogalkalmazás
  művelőitől.2 Az észrevételek azonban átsiklottak egy olyan szabályozási megoldás felett,
  amelynek létjogosultsága – véleményem szerint – meglehetősen vitatható. Az egymásnak
  feszülő bírósági ítéleti indokolások is bizonyítják, hogy az életveszélyt okozó testi sértés
  tényállása az egyik legproblematikusabb szabályozási megoldás az „1978-as” büntető anyagi
  kódexünkben. E tanulmányban a fenti téma körüljárására teszek kísérletet.

• A sérelemdíj funkció-analízise

  97-117.

  Mátyus András

  Megtekintések száma:

  237

  A 2013. évi V. törvény (Ptk.) – felválta a korábbi, elméleti és gyakorlati ellentmondásoktól terhes nem vagyoni kártérítés jogintézményét – a személyiségi jogok megsértésének önálló szankciójaként vezeti be a sérelemdíjat, mely kettős funkcióval bír: egyrészt célja az, hogy akit személyiségi jogában megsértenek, olyan pénzbeli juttatásban részesüljön, amely az elszenvedett nem vagyoni sérelmeket hozzávetőlegesen kiegyensúlyozza, kompenzálja. Másrészt magánjogi büntetésnek is tekinthető a hasonló jogsértések megelőzése érdekében, preventív jelleggel.

  A cél szerinti értelmezés szerint a sérelemdíj csak akkor kerülhet alkalmazásra, ha az képes betölteni a funkcióját, vagyis ha nem mutatható ki olyan nem vagyoni sérelem, amely arányos jóvátételére (elsődlegesen) hivatott lenne a sérelemdíj, akkor egyáltalán nincs helye megítélésének, hiszen a személyiséget érintetlenül hagyó jogsértések esetében kizárólag a büntető funkció érvényesülne, ami teljesen összeegyeztethetetlen a magánjog eredendően helyreállító, kiigazító jellegével.

  A jogirodalom egyöntetű véleménye szerint az elsőbbség a kompenzációs funkcióé kell, hogy legyen és csak másodlagos helyet foglalhat el a magánjogi büntetés jelleg. Munkám alapján elmondható, hogy sérelemdíjra a bírák is elsősorban az elszenvedett immateriális sérelmeket orvosló, az elveszett életörömök pótlására szolgáló jogintézményként tekintenek és azt kizárólag preventív céllal nem ítélik meg, hanem az esetek döntő részében a prevenciós funkció a marasztalás összegét emelő tényezőként kerül értékelésre.

  Tanulmányomban több szempontból kívánom elemezni, hogy a sérelemdíj kettős funkcióját a bíróságok hogyan értékelik az előttük fekvő ügyekben, melyik jelleg domborodik ki az összegszerűség és melyik a jogalap kapcsán. Lévén a kutatás alapvetően empirikus jellegű, ezért minél több ítélet feldolgozásán keresztül vizsgálom, hogy, milyen szempontokat értékel a judikatúra a kompenzációs (pl.: elszenvedett testi sérülések, lelki változások, életkor, a sértett családi élete, életvitel megváltozása stb…) és milyen szempontokat a prevenciós funkció (pl.: jogsértés súlya, elhúzódó jellege stb…) keretében. Végül meg kívánom válaszolni dolgozatom központi kérdését, vagyis: milyen funkciót tulajdonít a gyakorlat a sérelemdíjnak.