Az Európai Unióhoz való csatlakozás számos jogi kérdést vet fel, amelyek közül az egyik az acquis communautaires időbeli alkalmazásához köthető. Pontosan melyik pillanattól és mely ügyekre alkalmazzuk az új jogrendet? A Csatlakozási Szerződésekben ez a kérdés a következő módon nyert szabályozást: „A csatlakozás időpontjától kezdődően az eredeti szerződések rendelkezései és az intézmények (…) által a csatlakozást megelőzően elfogadott jogi aktusok az új tagállamok számára kötelezőek, és az említett szerződésekben, illetve az ebben az okmányban megállapított feltételekkel alkalmazandók ezekben az államokban.”

Az így kimondott alapelv alkalmazása azonban nehézségekbe ütközhet, mégpedig az olyan jogi szituációkban, amelyek a csatlakozást megelőző periódusban jöttek létre és jogi hatásaikat vagy azok egy részét már a csatlakozás utáni közegben fejtik ki. Az ilyen helyzetek egy részére még a csatlakozást megelőző jogrend szabályait kell alkalmazni (C-321/97 Andersson vagy C-302/04 Ynos), míg más esetekben (C-43/95 Data Delecta vagy C-122/96 Saldanha) a Közösségi jog alkalmazandó a csatlakozás időpontjától kezdődően. Az ezen esetek közötti különbségtételt szolgálják az Európa-jog időbeli alkalmazhatóságának szabályai, amelyeket az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatából szűrhetünk le.

A dolgozat sorra veszi az általam fontosnak tartott jogeseteket az 1973-ban eldöntött Westzucker ügytől egészen a 2006. januárjában, az Ynos v Varga János ügyben hozott ítéletig.

A Metallurgiki-ban kimondott tétel szerint „a Közösségi jog ab initio és in toto alkalmazandó az új tagállamokra a csatlakozás időpontjától, ettől eltérni csak az átmeneti intézkedésekben előírt módon lehet”. A már említett Data Delecta vagy Saldanha esetekben úgy tűnhet, hogy az EB kiterjesztő módon értelmezi az alapelvet és olyan helyzetekre is előírja a Közösségi jog alkalmazandóságát, amelyek tényállásbeli elemei egytől-egyig a csatlakozás előtti periódusban valósultak meg; azonban az eljárás elhúzódása folytán a nemzeti procedurális szabályokat már a Közösségi jog fényében kell vizsgálni.

Az Andersson ügy jelentős hozadéka a különbségtétel a már véglegesen rendezést nyert esetek (situation définitivement fixée) valamint a függő szituációk (situation continue en cours) között. Az előbbi esetekre a csatlakozás előtti szabályok, míg az utóbbira a csatlakozás utáni (európa-jogi) szabályok érvényesek.

Az egyik első magyar döntéshozatali kérelem nyomán született Ynos ítéletben az EB úgy találta, hogy a kérdéses esetre nem a Közösségi jog az alkalmazandó. A Bíróság ítélete egyfelől illeszkedik az Andersson által meghatározott csapásirányba, másfelől azonban intő jelként is lehet értelmezni az “új fiúk” irányába. A minden korábbi csatlakozási hullámnál nagyobb léptékű 2004-es kibővülés után az Európai Bíróság talán nem véletlenül óvatosabban bánik az acquis alkalmazandóságának kérdésével.