Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A fogyasztók életútja a szlogenek világában
    29-40
    Megtekintések száma:
    134

    Összességében megállapítható és kijelenthető, hogy a food termékek piacán a gyermekkorban kialakított szlogen- és márkaismertség az életkor előrehaladtával stagnál, nem változik jelentősen. A siker titka nem a fiatal- és felnőtt korúak meggyőzésében rejlik. A befolyásolást már a gyermekkorban meg kell tenni. Nem elkezdeni szükséges a befolyásolást, hanem a gyermekkor végeztével befejezni. A gyermekkorú személyből már fogyasztót kell nevelni a fiatalkorba történő belépése előtt, ha sikereket akarunk elérni az élelmiszerek piacán. Joggal merülnek fel etikai aggályok a kijelentés kapcsán, vagyis mennyire etikus a gyermekek befolyásolása. A kérdés örök érvényű és vitatott. Egy dolog bizonyos, ha sikert szeretnénk elérni, akkor azt a gyermekkorúak szegmensében kell elkezdeni és realizálni, ott kell pozícionálni a szlogenünket, mert az egy életen át kitart és tartósnak bizonyul. Etikai aggályok vannak és léteznek, de a tény az tény marad: a siker titka a gyermekkorúak megnyerése. Kutatásom bizonyítja, hogy a fiatalkorúak védelme majdhogynem felesleges a marketingingerekkel szemben. A 14. életév betöltésével már nem fiatalkorú személyről érdemes beszélni, hanem fiatal életkorú fogyasztóról, aki kiterjedt szlogen- és márkaismertséggel rendelkezik, aki a fogyasztói szocializációs folyamat útjának jelentős részét már megtette. A 14 éves fogyasztót már nem kell védeni, őt már elérte és befolyásolta a marketing gépezete. Ha védeni szeretnénk a fogyasztót a marketing gépezetével szemben, akkor a kulcs a nem a fiatalkorúak védelmében, hanem a gyermekek védelmében keresendő. A felelősség megítélésem szerint a szülői felelősségen túl komoly állami feladat, egyik félre sem hárítható kizárólagosan. Jelen tanulmány kizárólagosan néhány élelmiszeripari szlogent von be a vizsgálat tárgykörébe, más szektor szlogenjeit nem vizsgálja. Feltételezhető, hogy más szektorok esetében is jelentős a szlogen visszaidézési képesség, olyan szektorokban is, melyek nem kifejezetten gyermekkorúaknak szánt termékeket népszerűsítenek. Ez azonban további kutatások hiányában egyértelműen nem jelenthető ki.

    JEL-kódok: M31, M37

  • A magyar ásványvízipar helyzetének bemutatása és elemzése
    65-80
    Megtekintések száma:
    207

    A magyarországi ásványvízágazat négy évtizede dinamikusan fejlődik. Jelen cikk az ágazat főbb jellemzőit vizsgálja, és kiemeli az élelmiszeriparon belüli sajátosságait. A tanulmány célja a piac főbb jellemzőinek azonosítása, a makro- és mikrokörnyezet elemzése, az ágazat gazdasági jelentőségének meghatározása, a főbb szereplők  elemzése és a stratégiai lehetőségek feltárása. A kutatás eredményei alapján megállapítható, hogy mintegy 500 olyan magyarországi vállalat van, amelynek tevékenysége a TEÁOR 1107 szerinti üdítőitalok és ásványvizek gyártása. Ezek közül azonban mindössze 10 olyan vállalat van, amelynek fő tevékenysége kizárólag Magyarországon kitermelt és palackozott ásványvíz előállítása. A makrokörnyezet elemzése azt mutatja, hogy a politikai környezet stabil, a gazdasági környezet nem kedvez az üzleti életnek, a magas infláció, a folyamatosan emelkedő munkaerőköltségek és a nyersanyagköltségek továbbra is kihívást jelentenek a vállalkozások számára. A kkv-k támogatása azonban jelentős segítséget nyújthat a jövőben. A fogyasztói szokások közül a növekvő egészség- és környezettudatosság befolyásolja jelentősen az ágazatot. A technológiai tényezők gyors fejlődése számos lehetőséget kínál a vállalkozások számára. A mikrokörnyezet elemzése alapján  kijelenthető, hogy a piac telített, a Szentkirályi Magyarország Kft. és a Magyarvíz Ásványvíz Kft. 2021-ben az iparág teljes forgalmának közel 80%-át birtokolja. Az új belépők veszélye nem jelentős. A vevők alkupozíciója és a helyettesítő termékek veszélye magas, a beszállítók alkupozíciója pedig alacsony. A versenyképességi mátrix összeállítása során iparági sikertényezőket azonosítotásra kerültek, amelyek közül kiemelkedik az árszínvonal, a márka és a környezeti felelősségvállalás. Az ágazat legnagyobb kihívása a csomagolás környezetterhelésének csökkentése, amire a legegyszerűbb megoldás az újrahasznosított műanyag palackok használata.

    JEL-Kód: M21

  • Energiaital-fogyasztási szokások és motivációk felmérése egyetemista hallgatók körében
    67-79
    Megtekintések száma:
    545

    A fiatal felnőtt korosztályra jellemző az energiaitalok fogyasztása, még abban az esetben is, ha pontosan tudják, hogy mit is tartalmaznak, és milyen hatásai lehetnek az egészségre akár hosszú távon. Kutatásunk célja, hogy feltárjuk, mi motiválja a fiatalokat az energiaitalok fogyasztására. A kvantitatív kutatás során egy fókuszcsoport-központú, online kérdőíves felmérést végeztünk az egyetemista hallgatók energiaital-fogyasztási szokásainak, valamint a fogyasztás motivációinak felmérésére a TEMS-modell segítségével (N=897). A TEMS-modellt az energiaitalokra adaptáltuk.  A kvalitatív kutatás során szemkamerás vizsgálatot végeztünk a legnépszerűbb energiaital-márkák reklámjaival, és vizsgáltuk a kognitív disszonancia meglétét is az energiaital-fogyasztó hallgatók körében. Összefoglalva, a hallgatók többsége tisztában volt az energiaitalok összetevőivel és egészségre gyakorolt negatív hatásaival. A termék fogyasztásának fő motivációi azok voltak, hogy jó az íze, energiát ad, öröm meginni, és egyszerűen csak tetszik nekik a termék. A kognitív disszonancia az energiaitalok vásárlásában és fogyasztásában is jelen van, ezért a reklámok nagy hatással vannak a márka értékelésére.

    JEL-kódok: M31, M3

  • Az egészségtudatos élelmiszer-fogyasztói magatartás értelmezése a LOHAS koncepció alapján
    39-46
    Megtekintések száma:
    254

    Tanulmányunkban a tudatos fogyasztói csoportok, kiemelten a fenntartható fogyasztás iránt elkötelezett szegmens, információkereső magatartását vizsgáltuk az élelmiszervásárlás során. Kiemelt hangsúlyt fektettünk az élelmiszerek csomagolásán elhelyezett, azok élettani hatásával összefüggő jelölésekkel kapcsolatos vélemények feltárására. A hazai és nemzetközi kutatási eredmények rámutattak arra, hogy a tudatos fogyasztói csoportokat aprólékos információkeresési folyamat jellemzi, amely során a bizalmi tényező kiemelt szerepet kap.
    Kutatási eredményeink bizonyították, hogy az ilyen típusú magatartás a hazai fenntarthatóság iránt elkötelezett fogyasztói csoporttal kapcsolatban is megjelenik. A „Trendkövetők” ugyanis valóban megnövekedett információigénnyel rendelkeznek az élelmiszervásárlás során. Vásárlási döntésüket nagy mértékben befolyásolják a napi kiegyensúlyozott étrend kialakítását segítő, egyszerűsített jelölések (pl. kj/kcal; 1 adagban kifejezett értékek). Rámutattunk továbbá az információk értelmezése és a márkahűség kialakulása közötti összefüggésekre. Azaz a vállalatok számára nélkülözhetetlen, hogy fogyasztóik felismerjék a használt jelölések valós jelentéstartalmát, hiszen jellemzően csak új márka vásárlása esetén keresnek a tudatos vásárlók átfogóan. A márkával való többszöri találkozás rutin döntésként jellemezhető az élelmiszervásárlási folyamatban.
    A pontos tájékoztatás a fogyasztói bizonytalanság csökkentésével kapcsolatban is kulcstényező, amelyet új jelölés bevezetése esetén a különböző minősítő szervezetek (állam, gyártó, nonprofit szféra) közös koordinációja tovább támogat. A „Trendkövetők” magatartásának vizsgálata rámutatott továbbá arra, hogy a magasabb fokú előzetes tudás, nemcsak az élelmiszervásárlás során felmerülő fogyasztói kockázatok csökkentését segíti, hanem a felárfizetési hajlandóságot is növeli. Azaz a tudatos fogyasztói csoportok nem riadnak vissza a valamivel magasabb árak megfizetésétől abban az esetben, ha rendelkezésükre állnak értékrendjüknek megfelelő tulajdonságokkal rendelkező élelmiszerek.
    Tanulmányunk végén, eredményeinkre alapozva négy javaslatot fogalmaztunk meg az élelmiszeripari vállalatok számára, amelyek véleményünk szerint támogatják a jövőben a piaci pozíció megtartását, a feltárt szegmens igényeinek kielégítésével hozzájárulnak a piaci részesedés növeléséhez.

  • Kézműves csokoládéfogyasztás főbb jellemzői Hajdú-Bihar megyében
    59-66
    Megtekintések száma:
    99

    Felgyorsult világunkban a nemzetközi kereskedelem révén globális márkák jelentek meg. Az ilyen jellegű termékek fogyasztói megítélése SINI (2000) és POPOVICS és GYENGE (2005) szerint is rohamosan romlik, s helyettük előtérbe kerül a speciális jellegű termékek preferálása. A csokoládéfogyasztás, s ezen belül is a kézműves csokoládék megítélése az elmúlt években pozitív irányba mozdult el. Egyre többen figyelnek egészségükre, s ennek érdekében igyekeznek minőségi alapanyagból készült termékeket fogyasztani, akár magasabb fogyasztói ár fejében is. Nemzetközi kutatások igazolták, hogy a jó minőségű csokoládé kis mennyiségben az egészségre jótékony hatású, fogyasztása testre és lélekre is pozitív hatással van. Nem csak boldogságot okoz, hanem segít az ember mentális és idegrendszeri épségének megőrzésében is (SOMERFELD, 1996; GODMAN, 2015).
    A tanulmány célja megvizsgálni a Hajdú-Bihar megyében élők kézműves csokoládé fogyasztási és vásárlási magatartását és meghatározni, hogy mely tényezők mennyire befolyásolják a régió fogyasztói számára a döntést. Ennek felmérése érdekében online és személyes megkérdezést hajtottunk végre véletlen mintavétel alapján. Az értékelhető kérdőívek száma 348, amelynek 59%-a online formában került kitöltésre.
    Az eredmények kiértékelését követően összességében megállapítható, hogy a Hajdú-Bihar megyei kézműves édességek fogyasztása jelentős (58,4%). A kézműves termékek esetében elsődlegesen az ét- és tejcsokoládé fogyasztása a mérvadó, a fehércsokoládéé a többihez képest csekély mértékűnek mondható. A felmérésből jól látszik, hogy a megkérdezettek odafigyelnek arra, hogy milyen terméket vásárolnak, hiszen vásárlásukat elsődlegesen az íz és a minőség befolyásolja, s csak ezt követi az ár és a márka figyelembe vétele.
    Jelen tanulmány csak a kézműves csokoládéfogyasztás és -vásárlás között fennálló kapcsolatok csekély részét mutatja be, ezért a Hajdú-Bihar megyei kézműves édességek fogyasztásának alaposabb megismeréséhez további vizsgálatok szükségesek.

  • Reklámozás, szlogen és szuperhősök – A gyermekek meggyőzésének eszközei
    47-57
    Megtekintések száma:
    187

    A gyermek- és fiatalkorúak korcsoportja kiemelt jelentőséggel bíró szegmens a piaci szereplők számára, mivel nem csupán önálló vásárlóként, szüleik tanácsadóiként és befolyásolóiként vannak jelen a piacon, hanem ők jelentik a jövő vásárlóit is. Éppen ezért a legtöbb vállalat ezt a korosztályt helyezi tevékenységének középpontjába. Fiatal koruk miatt rendkívül hiszékenyek, befolyásolhatóak, mindemellett saját, kiforrott értékrenddel még nem rendelkeznek. Ezt kihasználva a vállalatok saját igényeik szerint formálhatják értékrendjüket, vásárlási- és fogyasztási szokásaikat. Kiváló segítséget nyújt a célok elérésében a technikai eszközök (televízió, okostelefon, táblagép, számítógép, stb.) intenzív használata, ebből következően a marketingingerekkel való találkozás növekvő gyakorisága.
    Napjaink felgyorsult technológiai fejlődése következtében a gyermekeket egyre inkább az új eszközök (például értéknövelt sales promotion ajándékok) segítségével lehet elérni. Az új eszközök mellett a klasszikusnak nevezhető televízió is kiemelt szerepet játszik az életükben. A televíziós reklámok több szempontból is alkalmasak a márkaépítésre, hiszen egyszerre több érzékszervre is hatást gyakorolnak. Így fordulhat elő, hogy az egy időben észlelt színek, szignálok és képek (mesefigurák) együttesen magasabb emocionális hatást, asszociációkat váltanak ki. Az emlékezeti arány magas a gyermekek esetében, különösen abban az esetben, ha az aktivitást egy-egy emblematikus figura, karakter segíti. A vállalatok ezt a tényt szem előtt tartva előszeretettel alkalmazzák a brand licensing módszerét, mely marketingaktivitás sikere vitathatatlan. A módszer a vállalatok számára relatíve alacsony költségvonzattal bír, másrészt bevetésével a gyermekek könnyebben tudnak azonosulni a márkával – magukénak érzik azt. A vállalatoknak azonban nem elég egy karaktert kitalálni, fontos a jó pozícionálás is, illetve az, hogy a választott figura könnyen be tudja fészkelni magát a potenciális fogyasztók (gyermekek) fejébe. Ennek következtében az érzelmi kötődés kialakulása kézenfekvő. A sikeresség eléréséhez pontosan ismerni szükséges a célcsoportra jellemző aktuális trendeket (kedvenc mesefigurák, szuperhősök, népszerű rajzfilmek, stb.). Mindemellett a szlogenekre kiterjedő vizsgálatunk kiválóan bizonyítja, hogy egy jól felépített marketingkommunikációs kampány eredményeképpen a vállalatok képesek a gyermekek fejében elhelyezni a termékeik szlogenét, magát a márkát, a márkához kapcsolódó mesefigurát és annak színvilágát is.