Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Az ipar 4.0 transzformációs hatása a bormarketing és a borágazat folyamataira
    55-64
    Megtekintések száma:
    225

    Az ipar 4.0 – más iparágakhoz hasonló módon – a borágazatot is transzformálja. A szőlészettől kezdve a borászati eljárásokon át a bormarketing és bor értékesítés területéig mindenhol megjelentek és számos jó gyakorlattal bizonyítottan hatékonyan is működnek az ipar 4.0 technológiái. Kijelenthető, hogy előbb-utóbb minden komoly piaci résztvevő be fogja építeni üzleti stratégiájába az ipar 4.0 egyes megoldásait – ellenkező esetben nehezen behozható és menedzselhető versenyhátrányt fog elszenvedni. Jelen tanulmány összefoglalja az első három ipari forradalom folyamatát és főbb jellemzőit, majd részletesebben elemzi a negyedik ipari forradalom és az ipar 4.0 fogalmát, történéseit, az ipar 4.0 innovációiban rejlő fejlődési lehetőségeket, illetve egyes társadalmi veszélyeket is. Ezt követően szakirodalomkutatás eredményeként feltárt esettanulmányok, példák segítségével szemlélteti az ipar 4.0 és a borágazat - illetve ezen belül elsősorban a bormarketing - kapcsolódási pontjait.

    JEL-kódok: O3, O4, M310, M370, Z310, Z330

  • Borfogyasztási szokások Magyarországon
    3-20
    Megtekintések száma:
    169

    A borkészítés és -fogyasztás országonként jelentősen eltér, ami a világ különböző bortermő régióinak sokszínűségéből és a fogyasztói preferenciák különbözőségéből adódik. A borágazat egy globális piac, ahol a borfogyasztási és -termelési trendek folyamatosan változnak. Az elmúlt évtizedekben a világ borpiaca teljes átalakuláson ment keresztül, és a magyar borkultúra is jelentős változásokon esett át. Minden korszak minden kultúrájának megvolt a maga elképzelése a borról, a borkészítésről és a borfogyasztásról. A borágazatnak a fogyasztói szokások változása is kihívást jelent. A kutatás célja a hazai fogyasztók borfogyasztási szokásainak megismerése. A vizsgálat feltérképezi a borválasztás szempontjait, a borfogyasztás és a borvásárlás helyszíneit. Magyarországon a borfogyasztás kis részét képezi a mindennapi fogyasztásnak. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a borfogyasztás hazánkban ma jövedelemfüggő. A jövedelmi helyzet javulása növeli a borfogyasztás gyakoriságát. További eredmények szerint a borvásárlás nagyobb mértékben történt magasabb jövedelmű és iskolázottabb emberek körében, ami hasonló a legtöbb ország fogyasztói közönségéhez. Az átalakulást új, tudományos eredményeken alapuló szőlészeti és borászati technológiák megjelenése, a minőségi borok iránti kereslet növekedése, a termelői tudatosság elterjedése és az igényes borfogyasztói réteg megjelenése generálta.


    JEL-kódok: L83, M31

Adatbázis logók