Keresés
Keresési eredmények
-
Petőfi és Jókai – párbeszédben: Szilágyi Márton: A magyar romantika ikercsillagai: Jókai Mór és Petőfi Sándor
187–196.Megtekintések száma:66Szilágyi Márton: A magyar romantika ikercsillagai: Jókai Mór és Petőfi Sándor, Budapest, Osiris, 2021.
-
„Nagy idő múlt a nagy harc óta!”: A kőszívű ember fiai emlékezeti munkája
23–68.Megtekintések száma:205Mór Jókai’s novel, A kőszívű ember fiai (The Baron’s Sons), published in 1869, has become one of the cornerstones of national memory regarding the 1848-49 Hungarian Revolution and War of Independence in the 20th century, and in the past century in academic writing it has been interwoven with the notions of mythical novel and new national origin story. However, the result of the closer rereading of the novel led to the conclusion that The Baron’s Sons may not have become one of the outstanding bearers of the 48-49 memory because of its layered representation of the past and its memory work that easily leaps through time, but the lengthy embedding work of the Hungarian collective memory might have been needed (as well). The Baron’s Sons can be best described by its genre-poetical forms, it was fundamentally a popular novel, deeply rooted in the present of its time of creation, it satisfied the contemporary reader in many ways (adventure fiction, fitted for serialization etc.). While it considers the heroic and tragic fights of the (near) past, it offers points for orientation to understand its age, and it uses appropriate acting strategies fit for outlining the values of the reshaping society. To describe these notions Biedermeier’s conceptual net offers some grasping points: the staging of the moving on after the end of the mourning, the deheroisation and the placing of the events in the distancing memory all serve the revelation of safety, homeliness, and conservation in the novel.
-
Az irodalmi szövegértelmezés határos határtalanságáról
231–283.Megtekintések száma:287The interpretation of literary texts still hold a pivotal role in the practice of university and secondary literary education, thus in the case of text analysis in educational situation one of the most important responsibilities of the teacher is to improve the interpretative skills of students. My paper undertakes two important tasks in this context. Based upon my experiences with my text analysis seminar course for first-year university students I examine, on the one hand, the fixed patterns with which the amateur interpreter tries to overcome the difficulties of interpretation, which tend to hinder rather than support the dialogue about the text. On the other hand, because it is impossible to create an interpretational formula for all literary works, my most important aim is to introduce how a possible model of interpretation is produced in the process, which can serve as a means for amateur interpreters to overcome the more difficult parts of a dialogue. In both cases I use Zoltán Ambrus’s short story titled “Ninive pusztulása” (“The Demise of Nineveh”) (1892) and its student interpretations from
the past decade. -
Szerkesztői előszó
3–4.Megtekintések száma:94Miközben az elmúlt két-három évtizedben nem jelentkezett radikálisan új, szemléletformáló elméleti irányzat az irodalomtudományban, addig több kutatási-értelmezési irány nagyon mély gyökeret vert, s állandóan felbukkan a történeti és interpretációs munkákban. Az egyéni és kulturális trauma kontextusait mozgósító megközelítések, valamint a média- és kultúratudományos vizsgálódások mellett az emlékezetkutatások is alapjaiban hatják át a legszélesebb humán- és társadalomtudományi vizsgálódásokat, s ezekben a kiterjedt interdiszciplináris törekvésekben az irodalomtudomány is komoly szerepet vállal.
A memory boom jelenségének (és a jelenség túlburjánzásának, s így szükségszerű inflálódásának) talán legmeghatározóbb éltetőjeként a több évszázadon keresztül töretlen hagyományátörökítésnek, a közösségi emlékezet felszólító jellegének az elhalványulását nevezhetjük meg. Az elmúlt évtizedek felfokozott emlékezetét nagyban motiválta egyfelől a társadalmi nyilvánosság kiszélesedése, az információhordozó médiumok elszaporodása, melynek köszönhetően minden aktuális történést látunk, érzékelünk, értelemezünk (s ugyanígy számos médiumon keresztül jutunk el a múlt legkülönfélébb regisztereihez is), ám a szinte feldolgozhatatlan mennyiségű, nézőpontú, széttartó informácóáramlás relativizálja (s egyben manipulálhatóvá is teszi) minden kép, látvány, szó, tény súlyát, használati értékét; másfelől pedig napjaink társadalmiságának multikulturális közege a közös emlékezést leginkább mozgósító nemzeti közösség határait is erodálja, a nemzeti-közösségi identitás elhalványulását is magával hozva. A lényeg, hogy napjainkban talán mindennél inkább szükség van olyan fogódzókra, eligazodási pontokra, kapaszkodókra, melyet javarészt a fókuszált egyéni-közösségi emlékezeti munka biztosít. -
Szerkesztői előszó
3–11.Megtekintések száma:198Az irodalmi szövegek olvasása, kommentálása és értelmezése évezredes gyökerekhez vezethető vissza, még ha közismert, hogy széles körben elterjedt gyakorlattá, kritikai és tudományos praxissá elsősorban a modernitás korától vált a szöveginterpretáció, amikor is az irodalom levált az írott szövegek összeségéről, önállósodott, s fokozatosan kialakultak és meggyökeresedtek az irodalom tudományos használatához kapcsolódó intézmények. A középiskolai és az egyetemi irodalomtanításban is kiemelt szerephez jut mind a mai napig az értelmező tevékenység: az interpretáció gyakorlata összhangba hozható a befogadás élményszerű aspektusaival, s az irodalmi szövegek minél komplexebb és intenzívebb megszólaltatása rengeteg olyan beszélgetés kezdeményezésére teremthet lehetőséget, amely az ön- és világmegértésnek, a kreativitás fejlesztésének, az érzelmi intelligencia kibontakozásának egyaránt médiuma lehet.
-
„egy eltemetett világ halott dicsősége”: A kollektív trauma és a gyászmunka nyomai Jókai Mór novellaciklusában (Forradalmi- és csataképek)
78–110.Megtekintések száma:171In the recent past, the literary representations of traumatic experience have aroused the interest of social and literary studies in Hungary. The short story cycle Forradalmi- és csataképek (Pictures of Revolution and Battle), written by Mór Jókai shortly after the close of the Hungarian War of Independence of 1848-49, is well suited for analyses in the context of trauma discourse, since its rhetorical code, narrative strategies, composition and genre are all oriented towards the representation of collective trauma. The short stories also stage the successive phases of grieving: the mapping of the trauma that befell both individuals and the communal spirit, facing the loss, and the release of grief. My reading of the short stories identifies the various detraumatizing poetical actions that are most obviously detectable in the mourning process featured by the text. Collective trauma is not a directly tangible psychic wound: the major endeavour of literary narratives representing collective traumatization is to point out the very existence of the wounds affecting the communal psyche, and to remedy them in some way. Literary texts can obtain this ability primarily by merging them with the discursive spaces of plot structures, generic models offered by the tradition, and potentially evoked intertexts. Thus, my intention with the interpretation of the meta-discourses of Jókai’s short story cycle is to demonstrate the frames and media of the literary representation of trauma and the work of mourning.
-
Archetípusos pszichológiai reprezentáció az Özvegy és leányában
157–167.Megtekintések száma:150The essay focuses on the psychological processes staged in Zsigmond Kemény’s The Widow and the Daughter: on the one hand, the personality changing aspects of the archetypal framework, on the other hand, the psychological representation of the mother-daughter relationship. The events that take place in the novel can be integrated into a more or less seamless psychological narrative. The archetype materialized in one of the protagonists of the novel, Madame Tarnóczi, overlaps with the psychological phenomenon that Shinoda Bolen called the Hera-archetype. The loss of balance in her marriage leads to serious mental problems: Madame Tarnóczi’s emotional-mental state of being offended and resentful becomes permanent, and that results in the suspension of her maternal instincts. Her thirst for revenge – due to her archetypical compulsion – is transferred to her daughter, who commits suicide to escape the unbearable psychological pressure. The representation of the deformed mother-daughter relationship seems exemplary in the novel, and in this respect the novel appears more responsive than it used to be in its own age.