Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Nováció-e a jogszabály rendelkezésén alapuló szerződésátruházás?
    7-27
    Megtekintések száma:
    177

    A magyar jogalkotó 2016-ban módosította a Ptké.-t, amely értelmezési kérdéseket vetett fel a jogszabályon alapuló szerződésátruházással kapcsolatosan. Ennek köszönhetően a szerződésátruházás és a nováció jogintézménye, illetőleg azok egymáshoz való viszonya egy rövidebb „nyugalmi periódust” követően ismét a polgári joggal foglalkozó elméleti és gyakorló jogászok figyelmének középpontjába került. A tanulmány a szerződésátruházásra vonatkozó szabályok rövid áttekintését követően ismerteti a Ptké. 2016. évi módosítását és összefoglalja annak indokait, végül bemutatja a módosítást követően a bíróságok ítélkezési gyakorlatában felmerülő ellentmondásokat és az azokra az Alkotmánybíróság, illetőleg a Kúria irányából érkező válaszreakciókat.