Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Recenzió Fenyvesi Csaba–Herke Csongor–Tremmel Flórián (szerk.) Kriminalisztika című tankönyvéről
    Megtekintések száma:
    112

    Jóllehet a bűn(cselekmények) üldözése az emberi közösség létrejöttével egyidős, mégis, a nyomozás mai értelemben vett „tudománya”, azaz a kriminalisztika csak a XIX. században jelent meg, Magyarországon pedig az első átfogó kriminalisztikával (azaz a nyomozás tudományával) foglalkozó egyetemi jegyzet 1965-ben került kiadásra. Az azóta eltelt mintegy 60 évben, köszönhetően a természettudományos és technikai ismeretek robbanásszerű fejlődésének, a kriminalisztika tudománya is gyökeres változáson ment keresztül. A Fenyvesi Csaba, Herke Csongor és Tremmel Flórián szerkesztésében 2022-ben megjelent Kriminalisztika tankönyv átfogó jelleggel mutatja be a kriminalisztika fogalmi kérdéseit, a krimimáltechnika és a krimináltaktika legfontosabb elemeit. A könyv az egyetemi oktatásban betöltött hiánypótló jellege mellett valós képet ad a kriminalisztika jelenéről és lehetséges jövőjéről egyaránt nem titkoltan azzal a céllal, hogy a hazai jogászképzésben a kriminalisztika tantárgy anyagát egységesítse. A debreceni jogi oktatásban például mintegy negyed évszázad után váltja Bíró Gyula többször átdolgozott tankönyvét. A recenzió a könyv kriminalisztikában betöltött jelentőségét járja körül, egyes konkrét intézmények alapulvételével.

  • A kriminalisztika jövőbeli fejlesztési lehetőségei, kihívásai
    42-61
    Megtekintések száma:
    131

    A kriminalisztika mint a bűnüldözés, bűnfelderítés egyetemes ténytudománya nagy szolgálatot tesz a jogállami jogbiztonság megteremtése és megtartása, a justizmordok megelőzése érdekében. Ezért módszertanának jövőbeli fejlesztése, jobbítása fontos minden közbiztonságért, köznyugalomért tevékenykedő jogalkalmazónak, minden jövőbeli nemzedéknek.