Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Okos szerződések, blokklánc-technológia és egy gondolatkísérlet mindezek alkalmazására a közigazgatásban
    Megtekintések száma:
    134

    A tanulmány körbejárja az okos szerződések körében felmerülő kérdéseket, hangsúlyt fektetve a blokklánc-technológia adta lehetőségekre. Az alkalmazott fő kutatási módszer a témában született releváns hazai, illetve külföldi források, úgy, mint tanulmányok, jogszabályok vizsgálata, valamint egy gondolatkísérlet végig futtatása, abban a tekintetben, hogy miképp is lehetne az okos szerződéseket, valamint a blokklánc technológiát a hazai közigazgatásban alkalmazni, fókuszba helyezve az ingatlan-nyilvántartási eljárást.

  • Az ügyfél és a hatósági döntéshozatal a digitalizáció korában
    Megtekintések száma:
    119

    A tanulmány a magyar közigazgatási hatósági eljárás digitális átalakulását és az automatizáció előretörését vizsgálja. A tanulmány statisztikai adatok alapján rávilágít arra, hogy a digitális közigazgatási eljárás kapcsán elsősorban az ügyfélfókuszú szolgáltatások fontossága jelenik meg mint a digitális közigazgatás mércéje. Az elektronikus kapcsolattartási lehetőségek, az online tájékoztatás és az elektronikus kérelmek benyújtása dominálja a digitalizációt, nem pedig az eljárások teljes automatizációja. A tanulmány középpontjában a digitális hatósági eljárás világa áll abból a szempontból, hogy az ügyfél számára ez miben nyilvánul meg elsősorban: amikor információigényét szeretné kielégíteni a hatóságokkal való kapcsolatfelvétel módját és az eljárás megindítását tekintve, meg tudja-e indítani az eljárást. Ez a rész a jogi alapok mellett elsősorban a lehetőségekre fókuszál. Ezt követően pedig azt járja körbe, hogy az érdemi döntés meghozatalára vonatkozó digitális megoldások (automatizáció) az ügyfél szemszögéből nézve milyen következményekkel járnak. A tanulmány ezen része így inkább a folyamatok normatív oldalára koncentrál, és végül ezt elemzi. Megállapítja, hogy az automatikus döntéshozatal főként a közhiteles hatósági nyilvántartásokra épülő regisztratív aktusok és határozat jellegű okiratokban testet öltő döntések terepe, de már vannak példák arra, is, hogy a döntéshozatali mechanizmus automatizálása megjelenik a tények előállítása kapcsán is. Bár az összetettebb automatizmus még csak a szárnyait bontogatja, az elmúlt évek gyors technikai fejlődése és újdonságai kapcsán a jogrendszernek lépést kell tartani a digitalizációval, és nem megadni magát neki.