Keresés
Keresési eredmények
-
Múlt, jelen, jövő: merre tart a távoltartás?
84-100Megtekintések száma:200A büntetőeljárási törvényt érintő kodifikációs munka többek között a hatékonyság, gyorsaság, egyszerűség, koherencia és célszerűség követelményeit szem előtt tartva folyik. Ennek kapcsán merül fel, hogy egyes, létező jogintézmények szerepét, hatékonyságát megvizsgáljuk, s a jövőre nézve – elsősorban az adekvátabb működés érdekében – konzekvenciákat vonjunk le, melyek a kodifikációs irányelvekhez igazodva a jogalkotási munkát is segítik. A távoltartás kapcsán is érdemes elvégezni ezt a vizsgálatot, hiszen a 2006-ban történő bevezetésétől kezdve a meglévők mellett mind újabb és újabb kihívásoknak kell megfelelnie, melyeket a gyakorlat és a vonatkozó nemzetközi, illetőleg európai uniós dokumentumok állítanak fel. Nemcsak a családon belüli erőszakkal szembeni fegyverként és az előzetes letartóztatás alternatívájaként funkcionálhat – hozzájárulva ezzel a bizonyítás sikerességéhez is –, hanem egyúttal része lehet annak a koncepciónak is, amelyet Magyarország európai uniós tagságából adódóan az európai védelmi határozatról, valamint az áldozatok jogairól szóló irányelvek átültetése, és a polgári ügyekben hozott védelmi intézkedésekről szóló rendelet alkalmazása során kialakít.
-
A kiskorú veszélyeztetése bűntettének halmazati és elhatárolási kérdései
Megtekintések száma:105A családon belüli erőszak eseteit lefedő büntetőjogi tényállások halmazati kérdéseinek megítélése rendszerint nehézséget okoz a gyakorlatban – a vonatkozó joggyakorlat-elemzések tanúsága szerint. Igaz ez a kiskorú veszélyeztetésének bűntettére is, ami a gyermekbántalmazás körébe sorolt magatartások széles körét és szerteágazó formáit fedi le. Ennek okán a kiskorú veszélyeztetéseként minősülő cselekmények viszonylag gyakran valósítják meg valamely másik deliktum tényállását is. A halmazati kérdések vizsgálatának megkönnyítése érdekében tanulmányomban arra vállalkozom, hogy a gyakorlatban előforduló elkövetési alakzatokból kiindulva olyan elméleti rendszert vázoljak fel, amelyben a többes tényállásszerűség esetei elhelyezhetők és tárgyalhatók.