Keresés

Keresési eredmények

• Kilépés az Európai Unióból – Az EUSZ 50. cikke a Brexit tükrében

  97-117

  Kiss Lilla Nóra

  Megtekintések száma:

  488

  A 2016. június 23-ai népszavazás fordulópontot jelent az EU és az Egyesült Királyság (a továbbiakban: UK) közös történetében. Emellett egyrészt az integrációs paradigma változását hozza magával, másrészt az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban: EUSZ) 50. cikkének első alkalmazását jelenti, melynek során különösen fontos a „jó gyakorlat” kidolgozása mindkét fél részéről. A következőkben az 50. cikket elemzem és azt vizsgálom, hogy a kilépési klauzula rendelkezései a gyakorlatban miként is érvényesülnek.

• Az uniós jog nemzeti büntetőjogra gyakorolt hatásai

  79-93

  Udvarhelyi Bence

  Megtekintések száma:

  115

  A 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződéssel az európai integráció történetében először önálló, homogén, szupranacionális uniós politikává vált a büntetőjogi együttműködés. Ennek ellenére nem lehet azonban azt mondani, hogy a közösségi/uniós jog és a nemzeti büntetőjog a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően teljesen független lett volna egymástól. Az uniós jog és a nemzeti jog számos ponton kapcsolódik egymáshoz, így a büntetőjog vonatkozásában is számos ponton figyelhetünk meg kölcsönhatást a két jogterület között. Az uniós jognak a tagállamok büntetőjogára gyakorolt hatása kétirányú: negatív és pozitív kötelezettségeket ró a tagállamokra.

• Jogalkotási törekvések az európai polgárok összehangolt konzuli védelmének megteremtésére

  9-23

  Becánics Adrienn

  Megtekintések száma:

  147

  Az uniós polgárság létrejöttével az Európai Unió égisze alatt a tagállamok állampolgárainak külföldön megvalósuló védelme egy merőben új szinten érvényesül. Ahogyan tanúi lehetünk az Unió fejlődési folyamatának, úgy követhetjük nyomon nemcsak az állampolgárokra vonatkozó, a tagállamok között fennálló akadályok lebontását, de az állampolgárok harmadik országokban a tagállamok által közösen megvalósított védelmét is. Ez jelenti egyrészt az uniós tagállamok védelmének kiterjesztését valamennyi uniós polgárra, másrészt a tagállami védelmi szint össze- hangolásának fokozódó igényét és folyamatos megvalósulását. Az Unió vezényletével és a tagállamok végrehajtási mechanizmusával működtetett védelem számos tekintetben szorul azonban magyarázatra: diplomáciai vagy konzuli védelemről van szó valójában? Államközi vagy nemzeti szinten állapítják meg az állampolgárokat külföldön megillető védelmi jogosultságokat? Milyen jogi alapokon nyugszik annak lehetősége, hogy az állampolgárság szerinti állam konzuli fellépési kötelezettséget írjon elő a fogadó államban? Milyen eszközök állnak az Unió rendelkezésére ahhoz, hogy a tagállamok számára fellépési kötelezettséget írjon elő? Ezen kérdések megválaszolása elkerülhetetlen az uniós polgárok számára nyújtott védelem tárgyalásához, s ezen kérdések tisztázása jelen tanulmány elsődleges célja is egyben.