Az első magyar büntetőeljárási kódex megalkotásának idején a jogirodalom a másodfokú bíróság korlátozott revíziós jogkörét valójában a fellebbezés vádlott érdekében felállított korlátjának tekintette, azt így foglalta dogmatikai rendszerbe. Ez, a mai – az eljárás gyorsítását és a könnyítését középpontba helyező – eljárásjogi gondolkodástól igencsak idegen gondolat felveti a kérdést: milyen elvek mentén tekinthető a vádlottra nézve garanciálisnak a korlátozott felülbírálat? Jelen tanulmányban célom e kérdés megválaszolásának érdekében feltárni azon princípiumok rendszerét, amelyek meghatározták a századfordulós jogtudománynak a másodfokú bíróság felülbírálati jogköréről alkotott gondolkodását.