Keresés
Keresési eredmények
-
A szociális vezetők értékei: Értékek, jellemzők, tulajdonságok – a szociális szolgáltatásokban dolgozó intézményvezetők választásai alapján
Megtekintések száma:531A Semmelweis Egyetem Szociális Vezetőképző Tudásközpontjában folyó szakmai, oktatói tevékenység keretei között a szociális szolgáltatások szervezeti és vezetői kérdéseivel foglalkozó munka adta a hátteret a bemutatott kutatáshoz. A kutatás leírása során bemutatásra kerül, hogy a jelenlegi vezetők hogyan gondolkodnak az optimálisan működő szociális rendszerről, amely során rögzítésre kerülnek a megfogalmazottan vágyott működési keretek, jellemzők és tulajdonságok. A szociális vezetők értékválasztásai tükrében elemzési kísérletet teszünk a rendszer hazai működési jellemzőire, a vezetőképzésben hallgatóként résztvevő intézményvezetők által megfogalmazott kritikai észrevételek segítségével. A bemutatott elméleti keretek értelmezési mezőt kínálnak a szociális szolgáltatási területen tevékenykedő vezetők jelenlegi helyzetének és jövőképének bemutatására. Társkutatások és előzmények nélkül a tanulmány először tesz javaslatot a hazai ellátásokban vezetőként dolgozók közös fogalmi és értékkereteinek bemutatására. A kutatási eredmények értelmezésének érdekében korábbi, más szolgáltatási területen végzett felmérések értékei és megállapításai szolgálnak segítségül, amelyek a szociális terület sajátosságai miatt csak korlátozott lehetőséget jelentenek az innovációs utak rögzítésére. Ehhez kapcsolódóan a „jó szociális vezető” tulajdonságai is leírásra kerülnek egy szabad választásos kérdés kapcsán adott értékek bemutatásával.
-
Tapolcai szervezetek és szakembereik fejlődési lehetőségei az interprofesszionális kooperációban
Megtekintések száma:4252018–2020 közötti időszakban Tapolca városában két szervezet is (Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet, illetve a Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segítő Központ) mentálhigiénés szemléletű, prevenciós jellegű, szenvedélybetegségek megelőzését célzó programokat indított. Jelen tanulmányban a fókusz a programok apropóján létrejött együttműködéseken, illetve a szakemberek motiváltságán van, a programokba való bekapcsolódás szempontjából. Alapkérdést jelent, hogy a szociális szakemberekre, az általuk nyújtott szolgáltatásokra (főként a szociális munkára) a kialakult együttműködések milyen hatást gyakorolnak a továbbiakban. Az eredmények kiértékelésében bebizonyosodott, hogy a jelenlévő társadalmi problémákra történő reagálás minden szektor számára fontos, ezt közös ügyként lehet megfogalmazni. A programok által megismert új technikákban lehetőséget látnak a szakemberek a kezelésre, ez szintén alapja lehet a közös munkának. Elmondható tehát, hogy a városban jelen van az interprofesszionális együttműködés, mely erős alapja az interdiszciplináris szakmaiság kiépítésének. Azonban a programokba alapvetően a szociális és az oktatási terület kapcsolódott be, ezért még nem beszélhetünk városi szinten az interdiszciplináris együttműködés teljes mértékű előmozdításáról.
-
Hajléktalan nők biztonsága koedukált intézményekben
Megtekintések száma:177Tanulmányunkban a hajléktalan nők biztonságának témáját járjuk körbe. Bár a hajléktalan emberek biztonságának kérdését több hazai kutatás érinti, azok jellemzően nem vizsgálják külön a nők tapasztalatait. A nemzetközi és hazai szakirodalmak ismertetése mellett bemutatunk három felmérést, melyet a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei felhasználói között végeztünk. Elsőként bemutatjuk a hajléktalan nők korábbi tapasztalataival kapcsolatos, a szociális munka dokumentációjának másodelemzésével nyert adatainkat, majd az intézmények szolgáltatásait igénybe vevő nők körében végzett kérdőíves Szükségletfelmérés vonatkozó eredményeit, végül pedig az Ügyfélelégedettségi felmérés biztonsággal kapcsolatos válaszait elemezzük. Ezekről több szervezet munkatársaival egyeztettünk, s visszajelzéseiket, észrevételeiket is beépítettük a konklúziók közé. Mindezek a változtatási és fejlesztési javaslatok, jó gyakorlatok nemcsak a hajléktalanellátó szervezetek számára lehetnek fontosak, hanem minden olyan szociális intézménynek, mely nőket (is) támogat.
-
A legfontosabb változás – The Most Significant Change
Megtekintések száma:167A civil szervezetek számára egyre nyilvánvalóbb, hogy programjaik társadalmi hatásának a mérése nem pusztán a projekt el/beszámolási kötelezettség miatt elengedhetetlen, de a szervezet profiljához és programjaihoz jól illeszkedő, megválasztott mérési módszer a kommunikációs, sőt a szakmai munka egyik fontos alappillére is lehet. A cikk egy olyan kísérletről számol be, amely a hatásmérő és értékelő módszerek találkozási pontján egy új típusú megközelítésbe helyezi a programok megélésének, tartalmának a tapasztalatait.
„A legfontosabb változás” részvételi módszertan közvetlenül az érintettek megélését, szubjektív tapasztalatát veszi alapul, nem egy előre megjelölt, a monitorozó vagy a kutató „külső” logikája és útvonala mentén vezeti a történeteket, az indikátorok nem kívülről meghatározott zárt kategóriák, sokkal inkább a történetmesélés szabadságával az érintettek megéléseire és tapasztalataira épülnek.