Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Az idősek kiszolgáltatottsága és kockázatai a digitális szolgáltatások útvesztőiben
    Megtekintések száma:
    127

    A szerző figyelembe véve az időseknek mint kockázati csoportnak nehézségeit elemzésében áttekinti a digitális szolgáltatásoknak –ezen belül kiemelten a banki működésnek – biztonsági kockázatait, és észrevételeket fogalmaz meg e speciális helyzetű ügyfél csoport támogatásához a digitális szolgáltatások és az ügyfélszolgálatok gyakorlatának alakítása kapcsán, figyelembe véve a felhasználók, szolgáltatók, biztonsági szakértők, valamint az idősellátási szakemberek együttműködésének fontosságát az idősek kiszolgáltatottságának és digitális kockázatainak csökkentésében.

  • A közösségi részvétel komplexitása: szakmai szempontok a közösség meghatározására és bevonására
    Megtekintések száma:
    208

    Ez a tanulmány hat szakma – szociális munkások, jogászok, ápolók, orvosok, pszichológusok és népegészségügyi szakemberek – szempontjait hasonlítja össze egy prototipikus alacsony jövedelmű városi közösség egészségügyi és szociális körülményeinek javítása kapcsán. Azt vizsgálja, hogy miképpen határozza meg és kíséri figyelemmel a kutató csoport azt a folyamatot, amely a „közösség” részvételével keres megoldásokat az ebben a hipotetikus környezetben felmerülő problémákra, még úgy is, hogy e kérdés előzetesen nem szerepelt a kutatási tervekben.

    Az adatokból kirajzolódott a kutatók által kifejlesztett 5 komponensű – ki, miért, mikor, milyen módon és milyen szinten (angolul who, why, when, ways and what level)” –a W elnevezésű, úgynevezett “egyéni részvételi keret”. A közösség típusa, szintje és jelentésének összetettsége és sokrétűsége miatt kritikus kérdések felvetésére került sor a szakmák - közösség kapcsolatairól és a közösségfejlesztő szakemberek szerepéről. Végül is a közösségi részvételt bonyolult és transzformatív jellemzőkkel határozták meg. A közösségi szakembereknek az egyéni részvétel öt W-keretére irányuló figyelme a szakemberek és a közösség közötti pozitív együttműködés maximalizálását eredményezheti.

  • Irénke útja - Esettanulmány
    Megtekintések száma:
    320

    Az esettanulmány Irénke történetének feldolgozása. Irénkének nem volt harmonikus kapcsolata az édesanyjával, s a jobb élet reményében belemenekült egy rossz házasságba. Két fiúgyermeke született, de férje életmódja, állandó bántalmazásai miatt innen is menekülni kényszerült. Felelősségteljes anyaként a családfenntartó szerepet is vállalva, nehéz helyzeteket oldott meg, hogy talpon maradjon. Életét azonban így is gyakran érezte kilátástalannak. Depressziós lett, öngyilkossági hajlama felerősödött.

    Tenni akarása révén vállalt munkát egy megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációs célú foglalkoztatását biztosító szervezetnél, ahol a munka mellett egy önismereti, motivációs tréningen is részt vett. Talán nem véletlenül. Irénke késve kezdte a tréninget, mert összeomlása miatt pszichiátrián kezelték. Amikor végre bekapcsolódott a munkába, csak kötelességből tette. Megtört, szótlan, érdektelen ember volt. Ekkor figyelt fel rá a szociális munkás és a csoporttagok, akik egyben munkatársak is voltak, s nem hagyták magára nehéz élethelyzetében. Irénke olyasmit tapasztalt, amit csak kevésszer élete során: meghallgatták, megértették. Egyre aktívabb tagja lett a csoportnak, s a kötelesség helyébe szeretet lépett. Jól érezte magát, sőt biztonságban, és lassan megnyílt. Így derült fény a háttérproblémára, ami minden gyötrelem kiindulópontja volt. A szociális munkás, aki eddig is segítette, meghallgatta, nem hagyta magára, noha a probléma megoldása már túlmutatott az erején, főként a lehetőségein, megfogta Irénke kezét, és tudta, hogy nem szabad elengednie, mert akkor végleg a mélybe zuhan. Szakember kollégái segítségét kérte. Válságteam alakult, és akciótervet dolgoztak ki. Számba vettek minden lehetőséget, s a kliens érdekeit és akaratát szem előtt tartva következetesen végigvitték azt.

    A változásmenedzselés folyamata nemcsak a közös változtatási javaslatokat, hanem a kliens reakcióit, aktív közreműködését is bemutatja. Ezáltal Irénke felismerte a változás fontosságát, képessé vált a változás gyakorlati megvalósítására is, mely elősegítette a kliens képessé tevését arra, hogy a saját viselkedését és életét irányítani tudja.

    Az esettanulmány bemutatja az egészségügyi szociális munka alkalmazási területeit, az egészségügyi szociális munkás szerepét, mind szélesebb körű lehetőségeit a problémák feltárásában és megoldásában, mely az egészségügyi és szociális problémák kezelésére irányul. Az esettanulmány nemcsak arra világít rá, hogy a kliens, Irénke megváltozott egészségi állapota és szociális helyzete között milyen összefüggések ismerhetőek fel, és az ebből kialakult problémák megoldásához milyen szociális munkamódszereket és eszközöket alkalmaztak, hanem a tanulmány bemutatja azokat az akadályokat, amelyek nehezítették, vagy éppen megkönnyítették a közös munkát.

  • A fiatalok szabadidő eltöltési szokásaihoz alkalmazkodó ifjúsági közösségi tér – a hang out másik oldala
    Megtekintések száma:
    1442

    A hazai ifjúsággal foglalkozó kutatások alapján egy passzív, rekreatív, mediatizált, digitális közegben zajló, céltalan ́szabadidő-eltöltési szokásokkal rendelkező csoport képe tárul elénk. Sok fiatal tölti az idejét gyakorlatilag semmittevéssel mind hétköznap, mind hétvégén, és ez közéleti aktivitásukra is rányomja a bélyegét. Személyes tapasztalataink megerősítik, hogy a felnőttek által szabályozott terekben kevés időt töltenek, jobban kedvelik azokat a szabad idős tereket, ahol felügyelet nélkül tölthetik el idejüket. Felmerül a kérdés: létrehozhatunk-e olyan, a fiatalok által szívesen látogatott közösségi teret úgy, hogy közben biztonságos, tanulásra inspiráló, társadalmi részvételre ösztönző közeget teremtünk.

    A tanulmányban célom bemutatni a fiatalok szabad idős és közösségi tér használati szokásaihoz leginkább illő módszertant elérésükhöz, bevonásukhoz. Ehhez röviden ismertetem az ifjúsági munka és az ifjúsági részvétel fogalmát, bemutatok egy működő írországi példát, majd összefoglalom a hang out módszer lényegi elemeit, gyakorlati tapasztalataim és a szakirodalom segítségével megpróbálom alátámasztani az ajánlott megoldásokat.

  • Utópia vagy apátia? Az alapjövedelem esetleges bevezetésének hatásai és következményei a mentális betegséggel élőkre Magyarországon
    Megtekintések száma:
    292

    Közel tíz éve dolgozom szociális munkásként pszichiátriai betegséggel élőkkel, így az alapjövedelem kérdését igyekszem összekötni egyrészt ennek a társadalmi csoportnak a helyzetével, foglalkoztatási esélyeivel, ellátásaival, másrészt a szolgáltatásokkal, illetve a szociális munkával. Szociális munkásként szakirodalmi források és nem számítások alapján írok az alapjövedelemről. Nem a szokásos módon – az ismert pró és kontra érveket sorolva, illetve ütköztetve – nyúlok a témához, hanem azt vizsgálom, hogy mit jelenthet ez egy hátrányos helyzetű társadalmi csoport – ez esetben a mentális betegséggel élők – életének jobbá tétele szempontjából.

    A tanulmányban arról írok, hogy képes lenne-e az alapjövedelem, mint egy utópisztikus elképzelés, érzékelhetően fellazítani a bebetonozott stigmákat. A pszichiátriai betegséggel élők főbb jellemzőit, társadalmi megítélésüket, foglalkoztatási esélyeiket és pénzbeni ellátásaikat négy esettel illusztrálom. Majd a második részben az alapjövedelem koncepcióit, elemeit összegzem, illetve azt, hogy az alapjövedelem bevezetése milyen lehetséges következményekkel járna a pszichiátriai betegséggel élőkre. Továbbá vizsgálom az alapjövedelem és a szolgáltatások kérdéskörét, valamint a szociális munka szerepét is.