Keresés

Keresési eredmények

• Adatok az Arabis nemorensis (Cruciferae) hazai elterjedéséhez

  155-169

  Somlyay Lajos

  Megtekintések száma:

  117

  Az A. nemorensis a magyar flóra hiányosan ismert tagja, szórványos és zömmel bizony­talan adatokkal az ország területéről. Hazai lelőhelyeinek legteljesebb listája Soó szinopszisában jelent meg 1968-ban. Azóta csak néhány adatát publikálták. Jelen dolgozat a magyar herbáriumokban lévő anyagok revíziójának tükrében értékeli a faj hazai irodalmi adatait. Néhány irodalmi adat (Baja, Ercsi, Lesenceistvánd, Miskolc, Nagykanizsa, Szigetújfalu) bizonyító példánya előkerült. Egyes esetekben a föltételezhető bizonyító példány A. hirsuta-nak vagy A. sagittata-nak bizonyult, így a vonatkozó irodal­mi adatok tévesnek tekinthetők (Balatonmáriafürdő-alsó, Gyenesdiás, Kőszeg, Vasboldogasszony, Zala­újlak). Ugyanakkor az A. nemorensis-nek publikálatlan vagy tévesen határozott példányait is azonosí­tottam, így a fajnak új előfordulásaira derült fény a Bükk hegységből (Eger, Kács), a Bakonyból (Márkó), a Balaton nyugati térségéből (Hahót, Hévíz, Keszthely-Fenékpuszta, Nyirád, Tapolca) és az Alföldről (Csákvár, Debrecen, Egeralja, Fertőd-Eszterháza, Kiskőrös, Lébény, Ócsa, Sárszentmihály, Szigetszent­miklós). Ezek alapján a faj újnak bizonyult a Dunántúli-középhegységre (Bakonyicum) és a Tiszántúlra, utóbbin belül a Nyírségense flórajárásra. A Növénytár herbáriumában néhány, a történelmi Magyaror­szág területéről származó A. nemorensis példányt is revideáltam. A faj egykori előfordulása Torja mel­lett (ma: Turia község Romániában) két példánnyal is bizonyított (Schur, 1853, A. gerardi néven; Jávor­ka & Keller, 1943, A. hirsuta néven). Egy másik példány, amelyet Kovács Ferenc gyűjtött 1879-ben Óbecse (ma: Bečej Szerbiában) mellett, és A. glastifolia-ként cédulázott, szintén A. nemorensis-nek bizo­nyult. Miután Schneller Futak mellől származó irodalmi adatának (1858) azonossága bizonytalan, je­lenleg Kovács példánya a faj egyetlen ismert, bár történeti értékű adata a Vajdaság területéről. A ma Ausztriához tartozó Őrvidéken, Pomogy (Pamhagen, Burgenland) közelében Lengyel Géza gyűjtötte a növényt 1910-ben (a másik példányán szereplő 1919-es dátum kérdéses), amelyet A. sagittata néven cédulázott. Történetileg valószínűleg ez az A. nemorensis első adata az Őrvidék területéről.

• Egy ritka iszapnövény, a Spergularia echinosperma egykori előfordulása Magyarországon

  3–9

  Mesterházy Attila

  Kúr Pavel

  Megtekintések száma:

  300

  Magyarország területéről eddig 3 budavirág faj előfordulása volt ismert. A fiatal parla­gokon, nyílt felszíneken élő Spergularia rubra (L.) J. Presl et C. Presl elterjedt faj, míg a szikeseken szór­ványosan előforduló S. marina (L.) Bess. és S. media (L.) C. Presl az utóbbi években magasabbrendű útjaink mellett terjedőben van. A budavirágfajok herbáriumi revíziója során a közép-európai elterjedé­sű S. echinosperma példányait találtuk meg a MTM Növénytára Carpato-Pannonicum gyűjteményében. A faj két lapját Tauscher Gyula gyűjtötte Ercsi mellett 1903-ban. További gyűjtés került elő a határ közvetlen közelében lévő szlovákiai Somorján. A gyűjtési helyek terepi ellenőrzése során a faj nem került elő, ezért jelenleg hazánkból kipusztultnak kell tekintenünk. Korábban a Kárpát-medencében Ausztriában és Szlovákiában is gyűjtötték, de ezeket az adatokat napjainkban szintén nem erősítették meg. A S. echinosperma hasonlít a S. rubra-hoz, de attól sűrűn bibircses magja és rövidebb pálhái alap­ján biztosan elkülöníthető. A hazai példányok a sötétbarna magvú subsp. albensis-hez tartoznak.

• Adatok a Kisalföld flórájához és növényföldrajzához

  235-253

  Király Gergely

  Takács Gábor

  Király Angéla

  Megtekintések száma:

  145

  A Kisalföld flórája számos kistáj és növénycsoport tekintetében kifejezetten jól feltárt, de akadnak nagyon hiányosan ismert területei is, elsősorban a régió nyugati részén. A szerzők 2001–2014 közötti terepkutatásaik legfontosabb kisalföldi eredményeit adják közre a dolgozatban, amely 57 taxon adatait tartalmazza. A Kisalföld magyarországi oldalára új 5 faj (Brachypodium rupestre, Bromus ramosus, Hypericum dubium, Lathyrus sphaericus, Tordylium maximum) felfedezése. Számos faj egyes kistájakra nézve jelent újdonságot, a legtöbb ilyen adat azokról a kistájakról származik, amelyeket korábban alig vizsgáltak (Fertő-medence, Kapuvári-sík, Mosoni-sík). Nagy jelentőségűek a Fertő-medence egyes sziki fajaival kapcsolatos megfigyelések (Carex divisa, Crypsis schoenoides, Juncus maritimus, Suaeda pannonica, S. prostrata), mivel előfordulások a Fertő magyar oldalán tisztázatlan volt. A szerzők elemezték egyes fafajok (Acer tataricum, Fraxinus ornus, Quercus petraea) őshonosságának kérdéskörét a térségben, továbbá értékelést adtak egyes védett vagy veszélyeztetett fajok (pl. Allium carinatum, Allium suaveolens, Betula pubescens, Carex strigosa, Potamogeton coloratus, Stellaria palustris) aktuális természetvédelmi helyzetéről is.

• Bruchia flexuosa (Schwägr.) Müll. Hal.: egy igazi különlegesség a magyar mohaflórában

  193-201

  Németh Csaba

  Mesterházy Attila

  Megtekintések száma:

  140

  A Bruchia flexuosa egy holarktikus faj észak-amerikai elterjedési centrummal. Az amerikai kontinensen kívül ez idáig csak Japánból jelezték kettő, valamint Európából négy előfordulását (Olaszország, Ausztria, Szlovénia, Horvátország). A recens japán előfordulások mellett az európai adatok – az 1987-ben talált horvátot leszámítva – mind a 19. századból származnak. Az újonnan felfedezett Barcs környéki populáció a faj ötödik észlelése Európában és a hetedik az észak-amerikai térségen kívül.

• Újabb adat a hazai adventív flóra ismeretéhez: a Lactuca tatarica (L.) C.A. Mey. 1831 Magyarországon

  170-178

  Korda Márton

  Kergyik Éva

  Tóth Anna

  Csiszár Ágnes

  Megtekintések száma:

  150

  A szerzők beszámolnak az eurázsiai és észak-amerikai elterjedésű tatár saláta (Lactuca tatarica (L.) C.A. Mey.) első magyarországi előfordulásáról. Ismertetik a faj fontosabb taxonómiai, morfológiai, chorológiai, élőhelyi sajátosságait, illetve a természetvédelmi vonatkozásait. Őshonos elterjedési területén kívüli európai terjedése az 1800-as évek végén vette kezdetét. Az első jelentősebb ada­tok a Balti-, illetve az Északi-tenger partvidékéről származnak. Az 1920-as évektől Európa számos, a tengerektől távol eső pontján is megfigyelték jövevény fajként. Mivel előfordulása Szlovákia és Auszt­ria Magyarországhoz közeli területein évtizedek óta ismert, hazai előkerülése nem váratlan. Meglepő mó­don azonban nem az említett országokhoz közel, hanem Csongrád megye déli részén került elő 2018 augusztusában. A szomszédos országokhoz hasonlóan hazánkban is jellegtelen, bolygatott élőhelyen telepedett meg. A faj ökológiai igényeit, agresszív vegetatív terjedőképességét, illetve a külföldi tapasz­talatokat figyelembe véve további terjedése várható.