Keresés

Keresési eredmények

• A Digitaria ciliaris egykori előfordulása Magyarországon – egy herbáriumi revízió eredményei

  53–62

  Bauer Norbert

  Megtekintések száma:

  336

  A Növénytár Herbárium Carpato-Pannonicum gyűjteményében elvégzett revízió segít­ségével sikerült igazolni a Digitaria ciliaris (Retz.) Koeler hazai, történeti előfordulását Győrből, egy régi gyapotfeldolgozó és textilgyár területéről. Ugyanakkor megállapítást nyert, hogy a faj korábban közölt magyarországi adatai egytől-egyig tévesek, mivel a hazai határozókönyvek Digitaria-kulcsai tévesen értelmezték a taxont, zömmel a D. sanguinalis subsp. pectiniformis szinonimájaként. A herbári­umi vizsgálat igazolta, hogy a Magyarországon a D. sanguinalis a leggyakoribb taxon. A nálunk feltehe­tően archeofita D. sanguinalis subsp. pectiniformis is elterjedt, valószínűleg kissé alultérképezett, pél­dányait xerotherm gyomnövényzetből, gyakran szőlőkből, vasút menti élőhelyekről gyűjtötték. A bizo­nyosan őshonos D. ischaemum elterjedésében még látható egy kis természetes mintázat, eredetileg talán síksági, dombvidéki tájakon, homokon, kavicson lehetett a legjellemzőbb. Ez a faj újabban a kvarchomokkal fugázott díszburkolatok terjedésével urbán területeken országszerte terjed. A trópu­si/szubtrópusi származású Digitaria ciliaris a magyar flórában egykor jelenlévő, alkalmi megtelepedő idegenhonos fajunk.

• Adatok az Arabis nemorensis (Cruciferae) hazai elterjedéséhez

  155-169

  Somlyay Lajos

  Megtekintések száma:

  247

  Az A. nemorensis a magyar flóra hiányosan ismert tagja, szórványos és zömmel bizony­talan adatokkal az ország területéről. Hazai lelőhelyeinek legteljesebb listája Soó szinopszisában jelent meg 1968-ban. Azóta csak néhány adatát publikálták. Jelen dolgozat a magyar herbáriumokban lévő anyagok revíziójának tükrében értékeli a faj hazai irodalmi adatait. Néhány irodalmi adat (Baja, Ercsi, Lesenceistvánd, Miskolc, Nagykanizsa, Szigetújfalu) bizonyító példánya előkerült. Egyes esetekben a föltételezhető bizonyító példány A. hirsuta-nak vagy A. sagittata-nak bizonyult, így a vonatkozó irodal­mi adatok tévesnek tekinthetők (Balatonmáriafürdő-alsó, Gyenesdiás, Kőszeg, Vasboldogasszony, Zala­újlak). Ugyanakkor az A. nemorensis-nek publikálatlan vagy tévesen határozott példányait is azonosí­tottam, így a fajnak új előfordulásaira derült fény a Bükk hegységből (Eger, Kács), a Bakonyból (Márkó), a Balaton nyugati térségéből (Hahót, Hévíz, Keszthely-Fenékpuszta, Nyirád, Tapolca) és az Alföldről (Csákvár, Debrecen, Egeralja, Fertőd-Eszterháza, Kiskőrös, Lébény, Ócsa, Sárszentmihály, Szigetszent­miklós). Ezek alapján a faj újnak bizonyult a Dunántúli-középhegységre (Bakonyicum) és a Tiszántúlra, utóbbin belül a Nyírségense flórajárásra. A Növénytár herbáriumában néhány, a történelmi Magyaror­szág területéről származó A. nemorensis példányt is revideáltam. A faj egykori előfordulása Torja mel­lett (ma: Turia község Romániában) két példánnyal is bizonyított (Schur, 1853, A. gerardi néven; Jávor­ka & Keller, 1943, A. hirsuta néven). Egy másik példány, amelyet Kovács Ferenc gyűjtött 1879-ben Óbecse (ma: Bečej Szerbiában) mellett, és A. glastifolia-ként cédulázott, szintén A. nemorensis-nek bizo­nyult. Miután Schneller Futak mellől származó irodalmi adatának (1858) azonossága bizonytalan, je­lenleg Kovács példánya a faj egyetlen ismert, bár történeti értékű adata a Vajdaság területéről. A ma Ausztriához tartozó Őrvidéken, Pomogy (Pamhagen, Burgenland) közelében Lengyel Géza gyűjtötte a növényt 1910-ben (a másik példányán szereplő 1919-es dátum kérdéses), amelyet A. sagittata néven cédulázott. Történetileg valószínűleg ez az A. nemorensis első adata az Őrvidék területéről.