A szerzők összegzik a gyep táplálóértékét befolyásoló fontosabb tényezőket, különös tekintettel a gyepben található pillangós virágú növények előfordulásának arányára. Elemzik a gyepnövényzet fejlettségének hatását az emészthetőségre, a gyeptakarmány metabolizálható energiatartalmára és a gímszarvasok takarmány felvételére. Foglalkoznak a nagyon gyakran elhanyagolt tényezőnek, a legelő állatok ivóvíz ellátásának a takarmányozásban betöltött szerepével, végül ismertetik a Kaposvári Egyetem Szarvas Ágazatában folyó kutatások néhány fontosabb eredményét.

A változatlanul kedvezőtlen agrár-környezetet csak paradigmaváltással (Faragó, 1999b), a „bölcs vadgazdálkodás” gyakorlatával lehet semlegesíteni, ami egy élőhely gazdálkodással megtámogatott apróvad-gazdálkodás bevezetését jelenti. A területek 5-10%-át érintő élőhelyfejlesztés és szükségletek szerinti predátor gazdálkodás/szabályozás az élőhelyszerkezet diverzitásának fokozása révén a célfajok, azaz az apróvad állománynövekedését is eredményezi (Faragó, 1997b; Faragó és Náhlik, 1997). Ebben a munkában fontos szerep jut a gyepek megőrzésének, apróvad-barát kezelésének, mindenekelőtt a szegély élőhelyeken bolygatástól mentes, tartós gyepstruktúra kialakításának és fenntartásának.

A dolgozat a gyepek és a vadgazdálkodás kapcsolatát vizsgálja. Három kérdésre koncentrál:
- a gyep, mint élőhely,
- a gyep, mint szaporodóhely,
- a gyep, mint takarmányforrás.
5 nagyvad faj és 5 apróvad faj figyelembe vételével saját kutatások és a szakirodalom elemző feldolgozása után a témában levonható fontosabb következtetések:
- a gyep ökoszisztémaként sokkal fontosabb a vadgazdálkodásban, mint csupán takarmányforrásként,
- a gyepek területi arányukhoz képest 2-3-szor fontosabbak az apróvad fajok (mezei nyúl, fácán, fogoly, vadludak) élőhely választásában,
- a gyepet inkább változatos vegetációjú területeken preferálják a vadfajok,
- a vadfajok élőhely választásában erőteljes a szezonalitás, a gyep inkább a tavaszi-kora nyári időszakban kedvelt élőhely,
- aszerint, hogy a gyep mennyire fontos táplálék forrása a vadfajoknak, kedveltségi sorrend állítható fel:
I. alig fogyasztanak gyepet: gímszarvas, vaddisznó, vadrécék
II. fogyasztja, de nem fő táplálék: dámszarvas
III. más táplálékok mellett keresi a gyepet: őz, muflon
IV. fontos táplálkozó helye a gyep: fácán, fogoly
V. gyep a fő táplálék: mezei nyúl, vadludak

A szarvasféléknek kiemelkedő jelentősége van a hazai vadgazdálkodásban. Élőhelyi viszonyaik igen változatosak, beleértve parazitáikat és az egyéb környezeti tényezőket (1. táblázat). A sokféle parazita közül a tüdőférgeket tartják a legfontosabbaknak, főként kerti tartásnál. A nagy tüdőférgek faji elkülönítése morfológiai alapon igen nehéz, ezért újabban az rDNS-ben lévő ITS2 szekvenciát használják genetikai jellemzésükre. Saját vizsgálataink során a jellemző Dictyocaulus eckerti ITS2-szekvencia mellett egy, a D. eckerti és a D. viviparus szekvenciától egyaránt igen eltérő szekvencia is előkerült magyarországi gímszarvasokból, ami járványtani szempontból indokolttá teszi a további széleskörű vizsgálatokat.
A tüdőféreglárvák (L1) a legelőre kerülve számos környezeti tényezővel szembesülnek, ellenségekkel és segítőkkel egyaránt. Így az L1-ek számát erősen tizedelhetik a ganajtúró bogarak. Ugyanakkor viszont a Pilobolus penészek segítik a lárvák egyenletes szétoszlását, a legelői vegetáción növelve és kiegyenlítve ezáltal a gazdába (szarvasfélébe) való visszajutás, ill. a gócos tüdőférgek (Protostrongylidae) esetén a köztigazdába (csigába) való kerülés lehetőségét. Mindezt kiegészítve a trágyalegyekkel, egy sajátosan működő „mikro-biocönózis” rajzolódik ki.
A szarvasállományokat, különösen intenzív viszonyok között (pl. szarvasfarm) általában rendszeresen kezelik parazita elleni szerrel, így albendazollal vagy ivermektinnel. Számos közlemény taglalja az utóbbi szer toxikus hatását a trágyahasznosító ízeltlábúakra (ganajtúrókra és trágyalegyekre), amelynek révén a trágya nem bomlik le, ill. nem csökken a féreglárvák száma. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a tüdőférgek normál ökológiai viszonyok között ártalmatlanok, akkor eltekinthetünk a parazita elleni szerek használatától. Ökotermelés esetén pedig a hosszú élelmezés-egészségügyi várakozási idő miatt kontraindikált is.

A cikk bemutatja a vadgazdálkodási jelentésben található pénzügyi adatok összehasonlító vizsgálatát a Dél-dunántúli Régió megyéire vonatkozóan. A legegészségesebb költségszerkezet Tolna megyében volt, mégis a 2003-2004-es vadászati évet ez a megye is veszteséggel zárta. Somogy és Baranya megyében a mezőgazdasági vadkár akkora terhet rótt az ágazatra, amit nem tudtak kigazdálkodni.
A bevezetett ún. nagyvadegység (NE) gazdasági mutató megmutatta a megyék közti nagyvadgazdálkodás különbségét. A 2003-2004-es vadászati évben egy nagyvadegység „előállítása” Somogy megyében 20%, Baranya megyében 10%, míg Tolna megyében 2% veszteséget okozott.

Az elmúlt két évtizedben jelentős változások zajlottak le a magyar vadgazdálkodásban. Nyereségorientált tevékenységgé vált, és ezzel meghatározóvá vált a gazdálkodás. Különösen igaz ez a vadaskertekre, ahol az intenzívebb hasznosítás feltétele a magas színvonalú takarmányozás. A vadászterületek jelentős gyepterülettel rendelkeznek, azonban ezek általában elhanyagolt, műveletlen földek. A Bőszénfai vadaskert vadföldművelését elemezve egyértelmű az eredmény, mely szerint az egynyári növénykultúrákkal szemben sokkal gazdaságosabb az évelő – elsősorban pillangós – vezérnövényű gyeptársulások létesítése. Ezzel évente akár 15-20% költségmegtakarítást érhetünk el, mindemellett gazdálkodásunk egyszerűbbé, áttekinthetőbbé válik.

Az intenzív erdő- és mezőgazdálkodás térhódításával csökken a vadfajok által ténylegesen használható élőhely nagysága és változatossága. A vadföld- és legelőgazdálkodás illetve a vadtakarmányozás alapvető célja, hogy a csökkenő táplálékkínálatot ellensúlyozza és csökkentse a vadnak a művelés alatt álló területekre nehezedő táplálkozási nyomását (a vadkárt). További cél a táplálékbázisban évszakok között bekövetkező különbségek kiegyensúlyozása is.
A vadgazdálkodók a rendszeres és szakszerű vadföldműveléssel és vadtakarmányozással az állomány nagyságának növekedését, és ezzel összefüggésben az anyagi hasznot hozó hasznosítható létszám emelkedését remélik elérni.
Az ismertetésre kerülő vizsgálatokat az Országos Vadgazdálkodási Adattár adatai alapján végeztük el az 1997-től 2004-ig terjedő időszakra. Bemutatjuk, hogy országos szinten hogyan változott a művelt vadföldek és vadlegelők területének nagysága, illetve a vadfajok részére kijuttatott takarmányok (szálas, szemes, lédús és táp) mennyisége. Továbbá megvizsgáltuk a vadföldgazdálkodási adatok és a vadfajok létszámadatai (becsült és hasznosított) közötti összefüggéseket is.
Országos szinten 1997-től 2004-ig különböző mértékben, de emelkedett a vadföld és a vadlegelő területe, illetve a kijuttatott vadtakarmányok mennyisége. Megyék között azonban eltéréseket tapasztaltunk. A korrelációs vizsgálatok a vadfajok becsült és hasznosított mennyiségével csak néhány esetben mutatnak értékelhető kapcsolatot. A talált összefüggések csak közepes mértékűek, mind a megyék, mind a vadgazdálkodási egységek szintjén vizsgálva.
Összességében azonban kijelenthető, hogy viszonylag alacsony mértékű a számszerűsíthető kapcsolat a vadföldművelés, vadtakarmányozás és a nagyvadfajok sűrűsége között.

Hazánk fűtársulásai jelentős természetvédelmi értékű területek, annak ellenére, hogy eredeti, ősi állapotú, több száz éves füvesek nagyon kevés helyen maradhattak fenn. Értékes fajkészletük azonban – szerencsére – mégsem lett teljes egészében a múlté, mert idővel az eredeti füvesekhez nagyon hasonló, értékes fajokban gazdag másodlagos társulások fejlődtek ki. Ilyenek a külső-somogyi tájegységhez tartozó Jaba-völgy száraz füvesei.
E tanulmányban cönológiai, természetvédelmi és gazdasági szempontból értékeljük a Ságvár környéki lösz-pusztagyep (Salvio–Festucetum rupicolae) és pusztarét (Cynodonti–Poëtum angustifoliae) társulásokat. A füvesek számára hosszú távon szükséges fenntartó kezelést az állattartáshoz kötődő kaszálás, legeltetés biztosítja, azokat évszázadok óta következetesen, természetszerűen használják, és a társulásokban értékes, reliktum elemek maradtak fenn.
A területre flóralistát és fitocönológiai felvételeket készítettünk. Becsültük az állományok természetvédelmi és gazdasági (hozam és minőség) értékét. Számos új flórisztikai adattal szolgálunk. Eredményeink előzetes jellegűek, természet- és környezetgazdálkodási jelentőségük is van. A viszonylag gyors, de eléggé megbízható, hagyományos rét- és legelő mennyiségi és minőségi hozambecslés mai alkalmazhatósága is érdekel bennünket.

A dolgozat a „Hazai fűfajok és fajták takarmányminőségét meghatározó tényezők vizsgálata” című kutatási téma szakmai indokoltságának részletezése után a téma jelenlegi tudományos ismereteit foglalja össze a nemzetközi szakirodalom alapján. Ismerteti a kutatási téma keretében végzett fenológiai és beltartalmi vizsgálatokat. A 2004. évi kutatási eredmények alapján a nádképű csenkesz, a magyar rozsnok, az angol perje és a réti komócsin fejlődéséről – nyolc vizsgálati időpontra vonatkozóan, a vizsgálat végégig bezárólag – az egyes időpontokban a hajtásonkénti élő levelek számát, a fejlesztett hatásonkénti összes levélszámot, egyes időpontokban a hajtásonkénti élő levelek összes hosszát, a vizsgálati időszak kezdetén, közepén és végén mért nyersfehérje és nettó-energia tartalmát.
A kutatási eredményekből levont következtetések:
- fajspecifikus a füvek tavaszi fenológiai fejlődése,
- a generatív fejlődési szakasz beindulása után csökken a füvek aktív levélfelülete.
Április és június közepe között a nyersfehérje tartalom folyamatosan csökken, a nettó-energia tartalomban csak május közepéig érzékelhető a csökkenés, utána az energia-tartalom nem változott.

Egy műtrágyázási tartamkísérlet 29. évében, 2002-ben vizsgáltuk az eltérő N, P és K ellátottsági szintek és kombinációik hatását a réti csenkesz (Festuca pratensis) vezérnövényű, nyolckomponensű pillangós nélküli gyepkeverék 2. évének termésére és elemtartalmára. A termőhely talaja a szántott rétegben mintegy 3% humuszt, 3-5% CaCO3-ot és 20-22% agyagot tartalmazott, N és K elemekben közepesen, P és Zn elemekben gyengén ellátottnak minősült. A kísérlet 4N×4P×4K= 64 kezelést×2 ismétlést=128 parcellát foglalt magában. A talajvíz 13-15 m mélyen helyezkedik el, a terület aszályérzékeny.
A vizsgált 2002. évben az 1. kaszálásig a gyep összesen 221 mm csapadékot kapott, beleszámítva a téli félévet is, tehát a 8 hónapos tenyészideje alatt. A 2. kaszálású sarjúnak 3 hónapos tenyészideje alatt összesen 180 mm csapadék állt rendelkezésére. A kísérlet beállításának körülményeit, módszerét, valamint az 1. éves eredményeinket korábbi közleményeink taglalták (Kádár, 2005a, b). Főbb következtetések:
1. A két kaszálás szénatermése kereken 1.4-8.0 t/ha, míg a zöld fűtermés 5.0-24.0 t/ha között változott az N×P kölcsönhatások eredményeképpen. Döntőnek a N-trágyázás bizonyult, mely a szénaterméseket megötszörözte. A P-hatások csak az 1. kaszálásban tükröződtek, míg a K-ellátás a termés tömegét érdemben nem befolyásolta.
2. A 100 kg/ha/év N-adagnál 1 kg N-re 129 kg fű vagy 48 kg széna, a 200 kg/ha/év adagnál 42 kg fű vagy 11 kg széna, míg a 300 kg/ha/év adagnál 19 kg fű vagy 4 kg széna többlettermés jutott. Maximális N-kínálattal a széna NO3-N készlete a megengedett 0.25% fölé emelkedett, és az össz-N 26%-át már ez a forma tette ki az 1. kaszálás idején. Szaktanácsadási szempontból e termőhelyen a 130-150 mg/kg ammoniumlaktát (AL) oldható P2O5 és K2O készlete tekinthető kívánatosnak a szántott rétegben 200 kg/ha/év átlagos N-kiegészítéssel.
3. A N-trágyázással nőtt a N, K, Mg, NO3-N, Na, Mn és Cu, valamint mérséklődött a S, P, Al, Fe, B és Mo beépülése az anyaszénába. A talaj növekvő P-ellátottsága serkentette a P, Ca, Mn, Sr és Ba, illetve mérsékelte a S és Mo felvételét. A K-kínálattal emelkedett a K és Ba, míg gátlást szenvedett az antagonista kationok (Ca, Mg, Na) és Mo beépülése.
4. Az indukált Mo-hiány a takarmány minőségét veszélyeztetheti, mely a trágyázatlan talajon mért 1.0 mg/kg értékről 0.1-0.2 mg/kg értékre zuhant a maximális NPK trágyázás nyomán. Ugyanitt a normálisnak tekintett 2-4 ezer körüli P/Mo aránya 20 ezer fölé emelkedett. A 2. kaszálásnál az indukált Mo-hiány jelensége visszaszorult. Kifejezetté vált viszont a P-Zn antagonizmus, illetve az indukált Zn-hiány. A P-kontroll talajon a sarjúszéna 15 mg/kg, a P-túlsúlyoson 10 mg/kg Zn koncentrációt mutatott. Ugyanitt a P/Zn aránya a még elfogadható 167-ről 364-re tágult.
5. A 2. kaszálásból származó sarjúszéna kicsi termése ásványi elemekben gazdagabb, mint az anyaszéna nagy termése. A legtöbb elemben a dúsulás 30-50%-ra tehető. Az átlagos N-készlet viszont ezt meghaladóan kétszeres, míg az Al, Fe és Mo tartalom több mint kétszeres akkumulációt jelzett. Kiugró, 25-szörös változást mutatott a Na-koncentrációja a szénában az N×K kölcsönhatások eredményeképpen, az antagonista K és a szinergista N befolyása alatt.

Egy műtrágyázási tartamkísérlet 29. évében, 2002-ben vizsgáltuk az eltérő N, P és K ellátottsági szintek és kombinációik hatását a réti csenkesz (Festuca pratensis) vezérnövényű, nyolckomponensű pillangós nélküli gyepkeverék 2. évének termésére és elemtartalmára. A termőhely talaja a szántott rétegben mintegy 3% humuszt, 3-5% CaCO3-ot és 20-22% agyagot tartalmazott, N és K elemekben közepesen, P és Zn elemekben gyengén ellátottnak minősült. A kísérlet 4N× 4P×4K=64 kezelést × 2 ismétlést=128 parcellát foglalt magában. A talajvíz 13-15 m mélyen helyezkedik el, a terület aszályérzékeny.
A vizsgált 2002. évben az 1. kaszálásig a gyep összesen 221 mm csapadékot kapott, beleszámítva a téli félévet is, tehát a 8 hónapos tenyészideje alatt. A 2. kaszálású sarjúnak 3 hónapos tenyészideje alatt összesen 180 mm csapadék állt rendelkezésére. A kísérlet beállításának körülményeit, módszerét, valamint a 2. éves eredményeinket előző közleményünk taglalta (Kádár, 2006). Főbb következtetések:
1. Míg a szénatermés tömegét döntően a N-ellátás határozta meg, a N-kontrollhoz viszonyítva ötszörösére növelve, az ásványi elemek felvételét a fellépő N×P és N×K kölcsönhatások ill. antagonizmusok és szinergizmusok jelentősen tovább módosították.
2. Az N×K ellátottság függvényében az 1. kaszálással kivont K pl. kereken 23-198 kg/ha, Na 0,1-7,1 kg/ha, Mo 0,4-3,5 kg/ha változást mutatott. Az N×P trágyázással a P 3-14 kg/ha, Sr 12-388 g/ha, Mo 0,5-4,5 g/ha határok között módosult. Hasonlóképpen nagyságrendi változások jelentkeztek a 2. kaszálás idején is.
3. A talaj növekvő oldható K-kínálatával nőtt a K és Ba, ill. visszaszorult az antagonista Ca, Mg, Na elemek felvétele. A P-trágyázás serkentette a P, S, Sr és Ba, valamint gátolta a Mo beépülését, melynek kivont mennyisége 1/3-ára esett a P-ral igen jól ellátott parcellákon. A bőséges N-ellátás főként a N, K, Mn, Sr és Cu elemek beépülését segítette, nagyságrendbeli akkumulációt eredményezve a N-kontrollhoz viszonyítva.
4. Az extrém tápláltsági szituációkat tekintve (az N0P0K0 és az N3P3K3 szintek között) az alábbi különbségek léptek fel a felvételben 2002-ben a makroelemek esetén: K 34-302 kg/ha, N 15-168 kg/ha, Ca 8-35 kg/ha, S 5-22 kg/ha, P 4-22 kg/ha (9-51 kg/ha P2O5), Mg 3-14 kg/ha. Kontrollhoz képest a Na beépülése 23-szorozódott az egyoldalún N-kínálattal, majd töredékére zuhant az együttes NPK adagokkal. Nagyságrendbeli emelkedést mutatott a Mn, Sr, Zn és Cu. Az As, Cd, Co, Cr, Hg, Pb, Se felvett mennyisége általában 1 g/ha méréshatár alatt maradt.
5. Az 1 t szénába épült elemtartalom a két kaszálás összegéből számítva 2002-ben az alábbi szórásokat mutatta a műtrágyázás függvényében: K 17-35 kg (20-42 kg K2O), N 9-19 kg, Ca 3-5 kg, S 2,0-2,5 kg, P 1,3-2,5 kg (3,0-5,7 kg P2O5), Mg 1,4-1,9 kg. A beépült mikroelemek mennyiségei: Na 170-980 g, Fe 90-170 g, Mn és Al 60-120 g, Sr 10-50 g, Zn 7-25 g, Ba és B 3-6 g, Cu 3-6 g, Ni 0,4-0,9 g, Mo 0,3-1,3 g/t széna. Adataink a gyep elemforgalmának mértékére utalnak, és iránymutatóul szolgálhatnak a műtrágyaigény becslésében a szaktanácsadás számára.

Egy műtrágyázási tartamkísérlet 29. évében, 2002-ben vizsgáltuk az eltérő N, P és K ellátottsági szintek és kombinációik hatását a réti csenkesz (Festuca pratensis) vezérnövényű, nyolckomponensű pillangós nélküli gyepkeverék 2. évének termésére és elemtartalmára. A termőhely talaja a szántott rétegben mintegy 3% humuszt, 3-5% CaCO3-ot és 20-22% agyagot tartalmazott, N és K elemekben közepesen, P és Zn elemekben gyengén ellátottnak minősült. A kísérlet 4N×4P×4K= 64 kezelést×2 ismétlést=128 parcellát foglalt magában. A talajvíz 13-15 m mélyen helyezkedik el, a terület aszályérzékeny.
A vizsgált 2002. évben az 1. kaszálásig eltelt 8 hónap alatt a kísérleti terület 221 mm csapadékot kapott. A sarjúszéna fejlődéséhez 3 hónap és 180 mm csapadék állt rendelkezésre. Szénahozamokban a vízhiány tükröződött, és különösen a trágyázatlan N-kontroll parcellák termése esett vissza. A kísérlet módszerét, valamint a műtrágyázás termésre és a N-hasznosulásra, valamint az egyéb ásványi elemek felvételére gyakorolt hatását előző közleményeink foglalták össze (Kádár, 2006a, b). Főbb levonható következtetések:
1. Döntőnek a N-hatások bizonyultak, melyek a szénaterméseket és a tápanyaghozamokat is megtöbbszörözték. A N-kínálattal nőtt a széna nyersfehérje, valamint mérséklődött a nyersrost, összes cukor és nyershamu tartalma. A P-hatások nem bizonyultak következetesnek, míg a K-trágyázás 15-20%-kal emelte a széna nyershamu készletét mindkét kaszálás idején.
2. A két kaszálás összegét tekintve a szénatermés a 29 éve trágyázatlan kontrollon (N0P0K0) mért 1,7 t/ha-ról 8,7 t/ha-ra emelkedett a maximális trágyázás (N3P3K3) nyomán. Ugyanitt a nyersrost 532 kg-ról 2876 kg-ra, a nyersfehérje 113 kg-ról 1110 kg-ra, a nyershamu 132 kg-ról 672 kg-ra, a nyerszsír 39 kg-ról 173 kg-ra ha-ént. A nyersrost/nyersfehérje aránya ezzel párhuzamosan 4,7-ről 2,6-ra szűkült.
3. A 3 éves tárolást követően a karotin nagy része elbomlott a szénában, az átlagos mennyiség csupán 0,9 mg/kg szárazanyag értéket adott. Az N-kontrollon mért 0,6 mg/kg a 200 kg/ha/év N-adaggal megduplázódott, majd a 300 kg/ha/év N-adag nyomán ismét bizonyíthatóan visszaesett.
4. A sarjúszéna kis termése átlagosan 50-70%-kal gazdagabb volt nyersfehérjében és nyershamuban, míg a nyerszsír készlete az anyaszénában mértnek 3-szorosát tette ki. A nyersrost/nyersfehérje aránya a sarjúban átlagosan 1,9, míg a gyenge minőségű, ill. tápértékű anyaszénában 4,2 volt. A sarjúszéna viszont nyersrostban volt szegényebb mintegy 20%-kal.
5. A sarjúszéna egyéb minőségi mutatóit vizsgálva azt találtuk, hogy a javuló N-kínálattal igazolhatóan esett a N-mentes kivonható anyag (Nmka) és a savdetergens rost (ADF) tartalma, valamint nőtt az energiafüggő és a N-függő metabolizálható fehérje (MFE és MFN), ill. a nettóenergia (NE) formák/jellemzők. A P-kínálat érdemi változásokat nem okozott. A K-trágyázás nyomán némileg emelkedett a neutrális detergens rost (NDF), ill. csökkent a Nmka és az energetikai mutatók (NE) értéke.

A legelő értékét a természeti tényezők és a termelési módok határozzák meg. Tanulmányunkban, a természeti tényezők tekintetében vizsgáljuk a csapadék, hőmérséklet, domborzati viszonyok és talajösszetétel hatását, amelyek egyúttal a gyep értéke szempontjából fontos növényi összetételét is befolyásolják.
A termelési módokkal kapcsolatban a természetvédelmi követelményekre és a szakszerű gazdálkodásra hívjuk föl a figyelmet a hazai szakemberek sokrétű kísérleti munkája alapján.

A nagytestű növényevők táplálkozása során keletkező erdei vadkár elviselhető mértékének meghatározása meglehetősen bizonytalan, és az érdekelt felek részéről óhatatlanul, általában számos érzelmi elemet is tartalmaz. A túlzott, vagy annak vélt nagyvad-sűrűségnek általában két, erdőgazdálkodást és természetvédelmet egyaránt érintő kihatását szokták említeni. Az egyik az, hogy lehetetlenné válik az ökológiai szempontból ténylegesen kedvezőbb és olcsóbb természetes felújítások alkalmazása, a másik pedig, hogy a vadrágás megdrágítja az erdőfelújításokat, értéktelenebb erdőket eredményez, és ráadásul a sokszor kényszerűen alkalmazott erdősítésvédő kerítések tájromboló hatásúak, vagyis a természetvédelem érdekeivel is ellentétesek.

A természetes gyepek jelentőségét Kovászna megyében elsősorban területi arányuk határozza meg. Az össz. mezőgazdasági területnek több mint felét teszik ki. Gazdasági szerepüket kihangsúlyozza, hogy sok településen a fő megélhetési forrást jelentik az állatállományon keresztül.
Környezetvédő szerepük is nagyon fontos, a 20%-os lejtökön 800 mm feletti csapadékkal a természetes gyepek növényzete védi a talajt az eróziótól.
Tájformáló szerepük se elhanyagolható, nagy területük révén a művelési szintnek turisztikai jelentősége is van. Ennek ellenére a természetes gyepek hasznosítása és művelése az elmúlt évtizedben nagyon visszaesett. A felére csökkent állatállomány nem tudja optimálisan hasznosítani a rendelkezésére álló gyepeket. Amíg a települések közelében fekvő területeket sok esetben túlterhelik, addig a messzebb levőket csak időszakosan, vagy egyáltalán nem is hasznosítják.

A vaddisznóskertek az 1990-es évek kezdetétől reneszánszukat élik Magyarországon. Számos vadászatra jogosult dönt úgy, hogy újonnan létesít vaddisznóskertet, illetve a már meglévő, hosszabb ideje működő kertjét felújítja, vagy lecseréli, és helyette újat létesít. A létesítés okai többfélék lehetnek: egyrészt a vadászati-vadásztatási lehetőségek pontosabb tervezése, biztonságosabbá tétele, a már kialakult vendégkör megtartása, másrészt a kerten kívüli területeken a vaddisznó által okozott károk csökkentése lehetnek a fő okok, melyek egy új kert létesítésére ösztönzik a vadgazdálkodókat. Természetesen nem elhanyagolható szempont a vadaskertek és vaddisznóskertek létesítésénél azok gazdaságossága, a befektetés jó megtérülési lehetősége sem.

2006. április 3. és 6. között rendezte az Európai Gyepgazdálkodási Szövetség (European Grassland Federation) a 21. hivatalos konferenciáját (21st General Meeting of the European Grassland Federation) a spanyolországi Badajozban.
A Spanyol Gyepgazdálkodási Társaság (SEEP, Sociedad Española el Estudio de los Pasots) a Szövetség Végrehajtó Bizottságának (Executive Committee) jóváhagyásával a gyep termelékenységének fenntarthatóságát (Sustainable Grassland Productivity) választotta a rendezvény átfogó témájának. Közel 40 ország csaknem 300 résztvevője a téma aktualitását kellőképpen indokolja.
A szakmai program a Szövetség alapszabályának megfelelően bonyolódott hétfőtől csütörtök délig, amiből egy délutánt a szakmai tanulmányút (mid conference tour) foglalt el. Az európai gyepgazdálkodás szakirodalmát friss eredményekkel gazdagítja az a 278 tudományos dolgozat, amelyeket a konferencia idejére megjelentetett tudományos kiadvány (Sustainable Grassland Productivity – Proceedings of the 21st General Meeting of the European Grassland Federation, Badajoz, Spain, Grassland Science in Europe Volume 11. Caja de Badajoz, 847. p.) tartalmaz.
A konferencia megnyitója a mediterrán térség gyepgazdálkodási sajátosságaival foglalkozott. Ennek első része a dél-spanyol térség tradicionális fás legelőit (dehesa) tárgyalta. Bemutatta, hogy ezt a történelmi gyökerekkel rendelkező gazdálkodási módot – közel 4 millió hektáron a térségben – milyen eredménnyel sikerült a vidékfejlesztés mai igényeinek is megfelelően megőrizni (termelés /erdő, gyep, időszakos szántó, valamint a kérődzők és a sertés legeltetéses tartása/, tájmegőrzés és természetvédelem).
A megnyitó másik része a gyenge termékenységű arid klímájú mediterrán térség másik extenzívnek nevezhető gazdálkodási módját, a gabonafélék, az ugaroltatás és a juh legeltetés hármas rendszerét vizsgálta a multifunkcionális mezőgazdaság szempontjából.
A tudományos program további részét öt szekció köré szervezték:
1. A szálastakarmány-gazdálkodás szezonális problémáinak kezelése (Overcoming seasonal constraints to forage production)
2. A pillangósok szerepe és lehetőségei (Role and potential of legumes)
3. A takarmánytermesztés mennyiségi és minőségi kérdései (Production and quality aspects of different animal feeds)
4. Az állattartási módok változása a közös agrárpolitikához igazodóan (Changes in animal production systems to meet CAP reforms)
5. A gyepek és a klímaváltozás (Grassland and climate change)

Immár XX. alkalommal rendezték meg a gyepgazdálkodási világkongresszust, ez alkalommal Írország fővárosában, Dublinban, 2005. június 26. és július 1. között. A négy évente rendezett kongresszusok célja nem változott. Összegzést adni a tudomány elmúlt négy évének eredményeiről és támpontokat adni a kutatás számára a közeljövő elvárásairól.
A Gyepgazdálkodási Világszövetség (International Grassland Congress) Állandó Bizottságának (Continuous Committee) jóváhagyásával a szervezők „A gyepek mint világméretű erőforrások (Grasslands – a Global Resource)” mottót választották a kongresszus témájául. A tudományos program ennek megfelelően átfogta nem csak a gyepgazdálkodás, de az érintkező tudományterületek szélesebb körét is. Az Ír Gyepgazdálkodási Szövetség (Irish Grassland Association) és az angol Gyepgazdálkodási Társaság (British Grassland Society), mint szervezők a szakmai rendezvények formájának jó megválasztásával ügyeltek arra, hogy az előadott témakörök a téma jellegének megfelelő fórumon kerüljenek terítékre. Ennek megfelelően valamennyi résztvevőt fogadó plenáris ülések foglalkoztak három átfogó témakörrel:
1. A gyepen termelt állati termékek iránti igény
A plenáris ülés mérlegelte a gyepről származó állati termékek iránt várható igényeket 20 éves távlatban a világon és a nagy földrajzi régiók szintjén, illetve kereste azokat a kulcstényezőket, amelyek befolyásolják a változások irányát vagy mértékét.
2. Gyepek és szálastakarmányok a társadalmi jólét javításáért és a szegénység csökkentéséért
A plenáris témakör kereste azokat a főbb lehetőségeket, amelyeket a gyepek és szálastakarmányok kínálnak a fejlődő országok elmaradásának/szegénységének csökkentésében. Sikeres projekteket mutatott be különböző társadalmi-gazdasági és agro-klimatikus zónákból, és rámutatott a sikerek kulcstényezőire.
3. Az állati termék előállítás és környezetvédelem gyepeken
A téma előadói tárgyalták és értékelték azokat az irányelveket és megközelítési módokat, melyek mentén összeegyeztethető a hatékony állati termelés a környezetvédelemmel és a környezeti állapot javításával, beleértve a szennyezés-, a talaj degradáció megelőzését, a biodiverzitás javítását. Vizsgálták annak mozgásterét, hogy hogyan lehetséges egy bizonyos területen az eltérő céloknak megfelelni, avagy a különböző célokat eltérő területegységeken lenne ésszerűbb megvalósítani.

2005. augusztus 29. és 31. között rendezte az Európai Gyepgazdálkodási Szövetség (European Grassland Federation) immár 13. szimpóziumát (EGF 13th International Occasional Symposium) az észtországi Tartuban. Az Észt Gyepgazdálkodási Társaság (Estonian Grassland Society) a Szövetség Végrehajtó Bizottságának (EGF Executive Committee) jóváhagyásával a gazdálkodás és a fajdiverzitás harmonizációját választották a rendezvény címének (Integrating Efficient Grassland Farming and Biodiversity). 29 ország 168 regisztrált résztvevője a szimpóziumoknál megszokotthoz képest nagyobb látogatottságot jelez, ami elsősorban a helyszín kiválasztásának volt köszönhető (dominált az észt, litván és lengyel részvétel).
A tudományos program a szövetség alapszabályában rögzített módon bonyolódott. Hétfőn egész nap, valamint kedden és szerdán délelőtt zajlottak a szekcióülések, kedden délután pedig a szakmai tanulmányút (mid-conference tour) tette kerekké a programot.
A szimpózium címéhez és a várható érdeklődéshez igazodva a rendezvény tudományos bizottsága 3 szekcióra bontotta a programot.
1. A gazdálkodás és a természetvédelem kapcsolata
(Connecting grassland farming with nature conservation)
2. Az extenzív gyepgazdálkodás és a biodiverzitás
(Extensive /low-input/ grassland farming and biodiversity)
3. A hagyományos intenzív (átlagos és magas ráfordítású) gazdálkodás, valamint a biodiverzitás
(Conventional intensive /medium to high-input/ grassland farming and biodiversity)