Keresés

Keresési eredmények

• KESZTYŰS LÓRÁND KÓRÉLETTAN PROFESSZOR, AZ 1951-BEN FÜGGTLENNÉ VÁLT DEBRECENI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEMNEK DÉKÁNKÉNT ELSŐ VEZETŐJE, MAJD KÉTSZER (1959-1963, 1967-1973) ANNAK REKTORA

  24-66

  Csaba Béla

  Sipka Sándor

  Muszbek László

  Fésüs László

  Megtekintések száma:

  124

  Kesztűs Lóránd 1951-ben dékánként első vezetője lett a Debreceni Tudományegyem Orvostudományi Karából alakult Debreceni Orvostudományi Egyetemnek, amely még két időszakra (1959-1963, 1967-1973) rektorának választotta. Meghatározó szerepe volt az új intézmény intézetei és klinikái infrastruktúrális bővítésében, a növekvő hallgatói létszámú orvosképzés korszerűsítésében, a tudományos kutatások eredményességének növelésében, a regionális és országos szakmai tekintélyű klinikai betegellátás fejlesztésében, a centralizált pártállami politikai rendszer korlátai között  teljesítmény alapú, demokratikus intézményirányítás kialakításában. Nemzetközileg elismert kutatási eredményeivel és tudománypolitikai tevékenységével a hazai immunológiai és allergológiai kutatások megalapozója. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Intézetalapító és szervező, tankönyvírói és iskolateremtő munkásságával a kórélettan korszakos jelentőségű professzora. Barátságos, közvetlen és nyitott személyiségének fontos szerepe volt az eredményes, sikeres  munkát biztosító intézeti és egyetemi alkotó légkör megvalósulásában. Életpályájának bemutatása volt közvetlen munkatársa monográfiáján alapszik és tartalmazza három másik professzor (ketten korábbi rektorok) visszaemlékezését.

• PETRÁNYI GYULA BELGYÓGYÁSZ PROFESSZOR, A DEBRECENI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM INTÉZMÉNYVEZETŐ DÉKÁNJA 1953-1954

  Paragh György

  Megtekintések száma:

  22

  Petrányi Gyula professzor az 1953/54-es tanévben az 1951-ben önállósult Debreceni Orvostudományi Egyetemet rektori hatáskörrel bíró dékánként vezette, majd 1971-74 között az egyetem klinikai rektorhelyettese volt. Fiatalon, 38 éves korában került a Debreceni Egyetemre 1950-ben, amikor a II.sz. Belgyógyászati Klinika megszervezésével bízták meg. Kezdetben a Városi Kórház Bem téri épületében indult el a munka, a klinika telepre pedig 1951 júliusában költöztek be. 1967-től 1974-ig az I. Belgyógyászati klinika igazgatója. 1983-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikáját vezette, egyúttal az Országos Belgyógyászati Intézet igazgatója volt. A 24 éves debreceni tevékenysége során a korábbi nemzetközi tapasztalatait is kamatoztatva új, a kor színvonalának megfelelő klinikát hozott létre. Olyan belgyógyászati ellátás alapjait rakta le, melyben megfért az integratív szemlélet és a subdiszciplináris specializáció. Nagyszámú kiadást megélt belgyógyászati tankönyvei orvosgenerációk tudását és szakmai munkáját alapozták meg.  Tevékenysége meghatározó volt a debreceni klinikai ellátás korszerűsítésében: az Ő nevéhez fűződik az Immunológiai Laboratórium, az Izotóp Laboratórium, a Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályának, az Endoszkópos Laboratóriumnak, a Művese Állomásnak kialakítása, a Központi Klinikai Kémiai Laboratórium alapjainak letétele. Tudományos területen az abban az időben úttörőnek számító immunológiával foglalkozott és akadémikusként megteremtette ennek a területnek hazánkban a klinikai alapjait. Egyetem vezetői tevékenységét az oktató, gyógyító és kutatómunka színvonalának szisztematikus és minőségi fejlesztése határozta meg. Dékánként és klinikai rektorhelyettesként jelentős szerepe volt abban, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetem a többi magyar orvosképző egyetem számára is példaként szolgált.