A „Gerundium” Egyetemtöténei Közlemények első évtizedéről (Decennium Gerundii)

Csikesz Sándor a debreceni Tisza István Magyar Királyi Tudományegyetem Hittudományi Karának egyik
legnagyobb koncepciójú és legtevékenyebb alakja volt a XX. század első felében. 1921-től lett a Debreceni
Lelkészképző Intézet tanára, majd 1923-ban kapta meg egyetemi tanári kinevezését. Nemzetközi megbízatásain
túl sok más egyházi és világi tisztséget is betöltött. Csikesz Sándor professzor, mint a tudományszervezés
és a református tudománypolitika erős egyénisége jelentős teológiai műhelyt hozott létre. Kétszer viselt
dékáni címét, az 1937–38. tanévben pedig a Debreceni Egyetem rektorává választották. Ekkor ünnepelte
a Református Kollégium és a Debreceni Egyetem a Kollégium fennállásának 400. évfordulóját. Csikesz
Sándor egyetemi tanársága alatt nem volt az egyetemen olyan reformmozgalom, építés vagy újjáépítés,
amelynek ne lett volna bátor élharcosa.

A korabeli alkalmi költemények (például az üdvözlő versek, esküvői és halotti költemények) kiváló betekintést engednek Debrecen 17. századi protestáns szellemi műveltségébe és a korabeli értelmiség közötti kapcsolatokba: A 17. század utolsó évtizedeiben különösen utóbb említettek váltak népszerűvé Debrecenben, hiszen hét halotti költemény-gyűjtemény is megjelent 1679–1700 között 1. Sympathia Memoriae (1679,
Köleséri Mihály halála alkalmából), 2. Lamentum Metricum (1681, Mártonfalvi Tóth György halálakor),
3. Parentatio lugubris (1681, Nógrádi Mátyás elhunyta okán), 4. Brabaeum vitae (1683, Köleséri Sámuel temetésére), 5. Hedera Poëtica (1686, Felvinczi Sándor elhunyta után), 6. Epicedium perennitati (Szenczi
A. Pál halála alkalmából), 7. Honor Posthumus (1700, Szilágyi Tönkő Márton elhunyta alkalmából).
Tanulmányunk két kiválasztott kötet (Parentatio lugubris, Honor Posthumus) vázlatos áttekintésével és a kollégiumi professzorok halotti költeményeinek részletes filológiai elemzésével igyekszik képet adni a 17. századi Debrecen értelmiségének nyelvi műveltségéről, költői teljesítményeiről és kapcsolatrendszeréről.

A tanulmány célja, hogy bemutassa a budapesti tudományegyetem Orvostudományi Karának történetét
1872-től kezdve egészen 1945-ig. A tanulmányi rendszer korszerűsítésnek bemutatása után rátérünk az infrastruktúra bővítésére, elsősorban a klinikák rendszerének kiépítésére. Az egyetem nagy hangsúlyt fektetett a személyi állomány fejlesztésére, létrejött a „pesti orvosi iskola”, új tanszékeket hoztak létre (pl. közegészségügy),
nagy tantárgyakból párhuzamos tanszékeket hoztak létre, jelentősen növekedett a hallgatói létszám.
Az első világháborúban tanárok és diákok is vállaltak frontszolgálatot. Az országban állandósult az
orvoshiány, ezt a női hallgatók felvételével próbálták ellensúlyozni. A háború után a frontról visszatérő
hallgatók, illetve a pozsonyi és kolozsvári menekült egyetemek hallgatóinak elhelyezése okozott nehézséget.
A numerus clausus a nők és az alkalmatlan hallgatók létszámának csökkentését érte el. Az 1929-es gazdasági
válság komoly megszorításokat hozott, ami a létszámcsökkenésben és tanszékek bezárásában mutatkozott
meg. A két világháború közötti időszak mégis sikeres volt, mert nemzetközileg elismert iskolák működtek
itt. Ebben az időszakban jöttek létre az egyetemi bajtársi szövetségek is. A második világháború alatt
részben kiürítették a klinika telepeket és vidékre költöztették azokat. Budapest ostromát az egyetemi épületek,
a diákság és a tanárok is megsínylették.

A gyógyítási feladatok mindig kiemelt fontossággal bírtak az emberi civilizációk történetében. Amint az
egyes régiókban létrejött a felsőfokú képzés, egyidejűleg megindult az orvosok, majd a gyógyszerészek képzése.
Egész Európában a 17. századig ritkaság számba ment, hogy egyetemet végzett gyógyszerészek lássanak
el patikusi feladatokat. Hazánkban ezért is fordulhatott elő, hogy döntően külföldről idetelepültekre hárultak
a gyógyszerészi feladatok. Mária Terézia felismerve, hogy a kuruzslók elleni harc leghatékonyabb eszköze
az egyetemi képzés, a nagyszombati egyetemen új fakultásként elindította az Orvosi Kart, melyen 1772-
től rendelte el a gyógyszerészek képzését. 1850-ig egyéves, 1851-től egészen 1940-ig kétéves volt az egyetemi
képzés, melyhez gyakorlati idők is tartoztak. 1891-ig négy, 1892-től hat gimnáziumi osztály elvégzése elegendő
volt az egyetemre történő bekerülésig. 1914-től már csak érettségi után lehetett egyetemre menni.
1945 után az egyetemi képzés négy és fél évre, majd 1987-től öt évre módosult. A kiegyezést követően vált
nyilvánvalóvá, hogy hazánkban nincs elegendő számú felsőoktatási intézmény. Ennek okán 1872-ben Kolozsváron,
az 1912. évi XXXVI. törvénycikk kapcsán Debrecenben és Pozsonyban létesültek egyetemek.
Az I. világháborút követően Kolozsvárról és Pozsonyból elköltöztek az egyetemek Szegedre, illetve Pécsre.
Debrecenben csak 1996-tól, Pécsen pedig 2005-től indult meg a gyógyszerészek képzése. A gyógyszerészek
doktori cím elnyerésére irányuló igényét már 1940-ben felvetették, ám különböző okból elvetették. Végül a
2008. évi CVI. számú törvény lehetővé tette a „dr. univ.”, vagy „dr. pharm.” cím viselését. 2009-től visszamenőleg
minden gyógyszerész megkapta ezt a címet.

A debreceni egyetem a két világháború között három alkalommal adományozott díszdoktori címet holland
tudósoknak vagy közéleti személyeknek. Az adományozás mindig valamilyen fontos eseményhez kapcsolódott
(gyermekmentő akció, speyeri birodalmi gyűlés, Református Kollégium 400 éves jubileuma). A jelöltek
kiválasztásában két fontos tényező játszott szerepet: protestáns kötődésük és/vagy Magyarország iránt tanúsított
jóindulatuk. A díszdoktori címnek hét, a tiszteletbeli professzori díjnak nyolc holland kitüntetettje
volt a két világháború között.

A Bukaresti Egyetem Keleti Nyelvek Tanszékén 1956 őszén kezdődött meg a magyar nyelv oktatása.
Majd csak 1968-ban alakult meg a Hungarológiai Tanszék. Jelen áttekintés az 1968-tól mindmáig
működő tanszék történetét tekinti át. Számba veszi az ott tanító összes oktatót, beleértve a vendégtanárokat
is. Tárgyalja a hallgatói motivációkat, mind a román anyanyelvű, mind pedig a magyar anyanyelvű
diákokat illetően, s számot ad az elért eredményekről és nehézségekről egyaránt.

Az 1867-es kiegyezéstől az 1940-es évek végéig az egyetemen folyó középiskolai tanárképzést a bölcsészkar
professzoraiból álló Tanárvizsgáló Bizottság felügyelte és adta ki a tanári képesítéseket. Magát a tanárképzést
a rosszul értelmezett tanszabadság miatt sokáig a rendszertelenség és a tervszerűtlenség jellemezte, amíg
Klebelsberg Kunó oktatási miniszter kezdeményezésére létrejött 1924. évi XXVII. törvénycikk megrendszabályozta
azt és létrehozta a tanárjelöltek számára kötelező Tanárképzőintézetet. A tanári oklevelet szerezni
kívánóknak a tanárképzőintézeti tagságon túl a negyedik félév végén alapvizsgát, a nyolcadik félév végén
szakvizsgát, majd a gyakorló év után pedig pedagógiai vizsgát kellett tenniük. Az ezekre a vizsgákra szóló
meghívókból mutat be néhányat jelen írás Mészáros Ede latinprofesszor hagyatékából, levonva bizonyos
következtetéseket.

A Kossuth Lajos Tudományegyetem két kara, a Bölcsészettuodmányi Kar és a Természettudományi Kar,
valamint az ún. Központi egységek 1950. január 1. és 1990. december 31. közötti archontológiáját a
Rektori Hivatal személyi kartotékjai és anyagai, valamint a kevésbé dokumentált ’50-es évek tekintetében
kiegészítőleg a Személyzeti Osztály éves kimutatásai alapján készült. Ennek ellenére a rendelkezésünkre álló
anyag nem lehet teljes és nem lehetséges teljes pontossággal összeállítani az archontológiát. Jelen XIV. rész a
Testnevelési Tanszék dolgozóinak lsitáját adja a tanszékvezetőtől a hivtalsegédig.

2018. november 21-én ünnepeltük Hatvani Istvánnak, a Debreceni Református Kollégium professzora
születésének a 300. évfordulóját. Ebből az alkalomból a Kollégium előadásokkal, kiállítással és fizikai és
kémiai kísérletek bemutatásával emlékezett meg a nemzetközi hírű tudósról, tanárról, matematikusról,
fizikusról,
orvosról, filozófusról, református lelkészről és közéleti emberről. A visszaemlékezés Hatvani életútjának
ismertetése és művelődéstörténeti jelentőségének hangsúlyozása mellett kitér a tudós személyét övező
legendákra is, amelyeket később Arany János, Jókai Mór és Mikszáth Kálmán öntött irodalmi formába.

Két könyv a svájci peregrinációról - könyvismertető

A magyaróvári agrárfelsőoktatás két évszázada - könyvismertető

Antal Miklós: Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani
Intézet, 1921–2018 – Az oktatás, a nevelés
és a tudomány szolgálatában a Debreceni Egyetemen - könyvismertető

A Fogorvostudományi Kar 15 éve - könyvismertetés

Az írás bemutatja azt a kiállítást, amelyet 2018-ban a franekeri Museum Martenaban rendeztek meg, és
amely színesen mutatta be az 1811-ben bezárt franekeri egyetem fontos szerepét a Magyarországról és Erdélyből
érkező, több mint 1200 kora újkori vándordiák tanulmányaiban, a magyar művelődéstürénetben.