Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Egy FELEDÉSBE MERÜLT NÉVFELVÉTELI SZÁNDÉK
    164-168
    Megtekintések száma:
    232

    A magyar pedagógia történetében jelentős évszám 1959, hiszen abban az évben indult el a felsőfokú tanítóképzés. Az a tizenegy felsőfokú tanítóképző intézet, amelyben a magasabb fokra emelt képzés helyet kapott, „névtelen” intézményként kezdte meg a működését, egyik intézmény nevébe sem került be a magyar kultúrtörténet valamelyik kiemelkedő alakjának a neve. Ezt a hiányt már az első tanév folyamán, 1959/60-ban pótolni kívánta a minisztérium, így az egyik igazgatói értekezleten tanácskoztak az egyes intézmények lehetséges névadóiról. 1960 elején a minisztérium Tanítóképzős Osztálya a korábbi egyeztetésre hivatkozva arra kérte az igazgatókat, hogy fogalmazzák meg röviden a névválasztás indoklását. A nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző Intézet Eötvös Józsefet, a magyar népoktatásügy legnagyobb jótevőjét, a tanítóképzés fejlesztésének elhivatott támogatóját választotta névadóul. Alábbi írásunkban a minisztérium felhívását és a nyíregyházi tanítóképző igazgatójának válaszlevelét közöljük. Igaz, a névfelvétel ügye végül 1960-ban elakadt, mégis úgy gondoljuk, ez a be nem teljesült szándék is megmutat valamennyit abból, milyen hagyományok letéteményesének és milyen örökség utódainak érezték magukat az akkori nyíregyházi felsőfokú tanítóképző vezetői.

  • A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem archontológiája 1950–1990 XII. rész
    127 - 146
    Megtekintések száma:
    379

    The Archontology of Lajos Kossuth University of Arts and Sciences (1950–1990), Part XII : Teacher Training Gramm ar School and Teacher Training Primary School. The Archontology of Kossuth University for the School of Arts, the School of Sciences, and for the so-called „Central Units” between January 1, 1950, and December 31, 1990, was compiled on the basis of the personal cards and personal files of the Personnel Department of the Rector’s Office, and the scantily documented section for the 1950s was supplemented from the annually arranged documentary material of the Personnel Office. Even so, however, the existing material fails to be complete. It is impossible to compile the archontology with perfect accuracy. Part XII presents the complete list pertaining to the teacher training grammar school and teacher training elementary school.

  • A szegedi Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola és a Ferenc József Tudományegyetem együttműködése a tanárképzés szolgálatában (1928–1947)
    51 - 65
    Megtekintések száma:
    293

    The Cooperative Framework between the National Civic School Teacher Training College and the Ferenc József University in the Service of Teacher Training (1928–1947). In my study I demonstrate the creative process of the cooperative framework between two institutions of high education in Szeged, the National Civic School Teacher Training College and the Ferenc József University from the very first school year in Szeged in 1928 until the last one in 1947, that is, until a dispute that ended their cooperation. The discussion was aimed at the rate of role of the two institutions in civic school teacher training. My goal is to review the historical background and the method of research and then give answers to the following questions: what stages did the coming about of the cooperation go through? What effect did this collaboration have on the everyday life of the students? How is the dispute about the creation of the framework presented in the most important organ of civic school teachers, Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny (Civic School Teachers Association Gazette)?

  • EGY FELSŐFOKÚ TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET IRODALMI MŰSORÁBÓL KIRAJZOLÓDÓ TANÍTÓKÉP 1965-BŐL
    138-145
    Megtekintések száma:
    140

    A fenti címmel közölt forrás egy irodalmi műsor forgatókönyve 1965-ből. Akkoriban a felsőfokú tanítóképző intézetekben évente egyszer „intézeti napokat” tartottak, amelyeknek az volt a céljuk, hogy még nagyobb kedvet és lelkesedést ébresszenek a hallgatókban a választott pálya iránt. A tanítói munka valós nehézségeinek a bemutatása helyett inkább a tanítói lét szépségeire helyezték a hangsúlyt, arra igyekeztek felhívni a tanító szakos hallgatók figyelmét, hogy milyen jelentős szerepük lesz a jövő társadalmának alakításában. A közölt szövegből is ez a szándék tükröződik, a műsor összeállítói azt a hitet erősítik a hallgatókban, hogy a tanítók a társadalom megbecsült és magasra értékelt polgárai. A műsorban felidézik azokat a küzdelmeket, megaláztatásokat, amelyekkel a 1920-as, 1930-as évek tanítóinak kellett szembesülniük, ezeknek a felemlegetésével is azt kívánták aláhúzni, hogy a 60-as évek tanítóinak már sokkal jobb a helyzetük, nincsenek olyan gondjaik, mint az elődeiknek. A valóságban persze nem volt ennyire éles a kontraszt a múlt az akkori jelen között, a tanítói réteg továbbra is alulfizetett és alacsony megbecsülést élvező foglalkozási csoportként volt jelen a társadalomban. 

     

  • Egy méltatlanul elfeledett egyetemi kiadványsorozat - A Debreceni Református Kollégium Tanárképző Intézetének dolgozatai
    126-141
    Megtekintések száma:
    169

    A budapesti Eötvös Collégium mintájára szerveződő debreceni Református Tanárképző Intézet 1925–1952 között kiegészítő képzés keretében a hazai református középiskolák számára nevelt tanárokat. Az intézet hallgatói önálló tudományos tevékenység végzéséhez is komoly impulzusokat kaptak szakvezető tanáraiktól, és többen közülük a 20. század derekán a magyar kulturális élet és oktatás meghatározó alakjaivá váltak. A hallgatók doktori disszertációit és egyéb tudományos dolgozatait közlő kiadványsorozat 28 kötete 1936–1943 között jelent meg kb. 3000 oldal terjedelemben. A tanulmány az „Acta Instituti Paedagogici Collegii Debreceniensis” cimű kiadványsorozat megszületésének és  megszűnésének körülményeit és annak szellemi profilját igyekszik bemutatni.

  • ERDŐS KÁROLY TEOLÓGUSPROFESSZOR, A DEBRECENI M. KIR. TISZA ISTVÁN-TUDOMÁNYEGYETEM 1945/46. TANÉVi RECTOR MAGNIFICUSA
    4-13
    Megtekintések száma:
    201

     

    Erdős Károly (1887–1971) az egyháztörténet tanáraként kezdte tanári és tudósi pályafutásátés a debreceni Református Kollégium egyháztörténeti tanszékén. Miután a Hittudományi Kar az 1914-ben működni kezdő egyetem részévé vált Erdős a református egyház Lelkészképző Intézetének tanára, majd igazgatója lett. 1929-től a Tisza Itsván Tudományegyetem újszövetségi tanszékére nevezték ki professzornak. Egyetemi tanárként, reofrmátus lelkészként nagy szolgálatokat tett a városnak és Egyházának, mind tanári, mind tudósi munkájával. 1949 után a Református Teológiai Akadémi tanára lett.

  • A HALLEI FRANCKESCHE STIFTUNGEN INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK MAGYARORSZÁGI ÉS ERDÉLYI NEVELTJEI (1696–1787)
    Megtekintések száma:
    170

    Halle vonzerejét a 18. században nemcsak egyetemének, hanem a Franckesche Stiftungen intézményeinek is köszönhette. Az ún. „árvaház” eredetileg valóban a gyerekek felkarolására szolgált, de egymás után nőttek ki belőle a különböző szintű iskolák. Két találmány tette Hallét vonzóvá: az ingyenes menza, továbbá az, hogy árvaházi iskolák egyetemi hallgatókat alkalmaztak tanítóként és képzésükről is gondoskodtak. Az árvaház így olcsó, nagy létszámú tanerőhöz jutott, az informátorok pedig amellett, hogy biztosítani tudták egyetemi tanulmányaik anyagi hátterét, még tapasztalatra is szert tettek. Ezért itt a tehetség és a szorgalom önmagában is érvényesülhetett. Ezek a szociális és pedagógiai intézkedések nagyban hozzájárultak a hallei egyetem felemelkedéséhez. Amikor az intézményrendszer teljesen kiépült, és rendszeressé vált az informátorok írásos értékelése, informatív akták keletkeztek azokról az emberekről is, akik később meghatározó szerepet játszottak Magyarország és Erdély iskolaügyének történetében.

  • BODNÁR JÁNOS ORVOSI VEGYTANI PROFESSZOR, A DEBRECENI M. KIR. TISZA ISTVÁN-TUDOMÁNYEGYETEM 1943-44. TANÉVI RECTOR MAGNIFICUSA
    3-10
    Megtekintések száma:
    278

    Bodnár János, az Orvosi Vegytani Intézet igazgató professzoraként nemcsak az első éves orvostanhallgatókat oktatta, hanem – természettudományi kar híján – a bölcsészkaron lévő tanárképzésbe is bekapcsolódott vegytan szakos tanárjelöltek és kémiából doktorálni vágyók képzésével szakelőadóként. Az 1943/44-es tanévben viselte a debreceni egyetem rektori tisztét, amelyet a háborús körülmények tettek nehézzé. A következő 1944/45-ös tanévben a távollévő és a harcok miatt Budapesten rekedt új rektor, Hankiss János helyett rektorhelyettesként vezette újra az egyetemet, főként a háborús károk ideiglenes rendbehozatalára és az oktatás feltételeinek biztosítására koncentrálva.

  • SZABÓ DEZSŐ TÖRTÉNÉSZPROFESSZOR PÁLYAKÉPE
    38-53
    Megtekintések száma:
    166

    Dr. Szabó Dezső 1924-től 1959-ig, tehát 35 éven át volt a debreceni egyetem történészprofesszora. A budapesti egyetemen szerzett történelem–latin szakos diplomát. Minden bizonnyal pártfogója, Marczali Henrik ösztönzésére kezdte el a Mohács előtti időszak magyar országgyűléseinek kutatását. Doktori disszertációját is e témából írta. Kiváló tanulmányi eredményeinek köszönhetően az egyetemet királyi aranygyűrűvel (sub auspiciis regis) fejezte be. Évekig középiskolában tanított, emellett 1912-től a budapesti tudományegyetem magántanára lett. 1924 februárjában nevezte ki Horthy Miklós kormányzó a debreceni egyetemen a közép- és újkori (egyetemes) történelem rendes egyetemi tanárává. Kutatásai középpontjában ekkor már a Mária Terézia-féle úrbérrendezés kutatása állt. 1931-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Aránylag keveset publikált, tevékenységét inkább a középiskolai tanárképzésre összpontosította. Négy tanévben volt a bölcsészettudományi kar dékánja. Elévülhetetlen érdemei voltak az egyetemi oktatás 1944-es újjászervezésében. Ennek ellenére az új rendszerben többször is meghurcolták, s csak befolyásos tanítványai közbelépésének köszönhette, hogy megtarthatta katedráját. 77 évesen vonult nyugdíjba. Az élete főművének tekinthető A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában című munkájának 2. és 3. kötete máig megjelenésre vár.

Adatbázis logók