Keresés

Keresési eredmények

• A rámizmus oktatásának története II. rész

  Kecskeméti Gábor

  Megtekintések száma:

  185

  A tanulmány áttekinti a rámizmusnak a Magyar Királyság és Erdély tudományos, pedagógiai és kulturális életében kimutatható helyi hatásait, a hazai rámista nyelvtani, retorikai, homiletikai és logikai kiadványokat, a rámista megfontolásoknak és összetevőknek a hazai oktatásban való jelenlétét. A magyarországi és erdélyi recepció bemutatott tényei alapján kijelenthető, hogy a legfontosabb kálvinista iskolákban, a gyulafehérvári, a kolozsvári, a sárospataki, a váradi és a debreceni kollégiumban a 17. század közepén és második felében a tudományok egész rendszerezésére kiterjedő rámista hatás érvényesült, amelynek egyes összetevői egészen a 18. század közepéig megmaradtak. Az alapvetően a melanchthoniánus rendszerezések mellett kitartó lutheránus iskolákat szórványos, de szintén nem jelentéktelen rámista hatás érte el, többnyire szinkretikus formákban.

  A rámista magyar írók – gyakran puritán meggyőződést kifejező – irodalmi műveit fogalmi egyszerűség, áttekinthetőség, követhetőség jellemzi. A racionális érvelésben csak kevés belletrisztikus elem, érzelmi hatáskeltés, eredeti irodalmi eszköz fordul elő. Az elsősorban a gondolatmenet értelmi rendjére ügyelő kifejtési mód összefügg a szerzők rámista meggyőződésével. Szigorú rámista elméleti alapról csak elenyészően csekély hányada látható be azoknak a deviációs műveleteknek, amelyek az irodalmi műveket megkülönböztetik a szabatos, tárgyilagos, racionális diskurzus természetes rendjétől.

• EGY ELFELEDETT, ÖNZETLEN MŰVÉSZETTÁMOGATÓ

  36-44

  Molnár-Tamus Viktória

  Megtekintések száma:

  72

  Gerlőtei Jenő fontos szerepet töltött be műgyűjtő és művészeket támogató tevékenységével a debreceni egyetem működésének első korszakában. A Francia Intézet magántanára, irodalomtörténész volt. Meghirdetett órái és publikációi, valamint a róla írt feljegyzések mély művészeti érdeklődéséről tanúskodnak. Fennmaradt levelezése bizonyítja mecénási törekvéseit. Képzőművészeti tárlatok és művész életutak méltatásával is találkozunk életművében. Sajnos, életéről nagyon keveset tudunk, alig áll rendelkezésünkre forrás vele kapcsolatban, a hazai adatbázisok és a debreceni egyetemi dokumentumok között még halálának időpontja sem ismert.

   

• TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET EGYÜTTES JELENLÉTE PUKÁNSZKY BÉLA PROFESSZOR ÉLETPÁLYÁJÁN

  25-31

  Molnár-Tamus Viktória

  Megtekintések száma:

  105

  A debreceni egyetem bölcsészettudományi kara történetének első korszakában több oktató is szoros kapcsolatban állt a művészetekkel. Ez a tanulmány elsősorban a pozsonyi kötődésű Pukánszky Béla professzor zenei jelentőségét kívánja bemutatni. A kutatás során próbáltam a személyes hagyatékok fennmaradt iratait, illetve a kortárs tudóstársak, kollégák által írt kritikákat, recenziókat és jubileumi tanulmányokat elolvasni és feldolgozni. Pukánszky Béla esetében a Debreceni Egyetem Kézirattárában fennmaradt dokumentumokra (jegyzőkönyvek, hangverseny-meghívók, kézírásos és gépelt szövegű zenetörténeti előadások), azon belül is elsősorban felesége levelezésére támaszkodtam. Ezek eredményeként beszámolok Pukánszky Béla művészetekkel foglalkozó tudományos és ismeretterjesztő írói, illetve előadói tevékenységéről, hogy milyen aktív szerepet vállalt Debrecen és Budapest, tulajdonképpen egész Magyarország művészeti közéletében. Kutatásom eredménye így a debreceni egyetemi bölcsészkar, valamint a város országos szinten is kiemelkedő értelmiségi köreinek jelentős művelődéstörténeti, kulturális ismeretterjesztési és művészetpártolói ténykedésének eddigi eredményeit gazdagítja.

• HIÁNYZÓ TÁRGYI FELTÉTELEK EGY ÚJ FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY ELINDULÁSAKOR

  182-190

  Vincze Tamás

  Megtekintések száma:

  108

  A tanítóképzés történetével foglalkozó hazai irodalomban elég sok szó esik arról, milyen nehéz volt az induló felsőfokú tanítóképzés személyi feltételeit biztosítani 1959-ben. Való igaz, kevés volt az olyan oktató, aki tanítóképzős tapasztalatokkal is rendelkezett és az új felsőoktatói szerepben is helyt tudott állni (pl. kutatómunkát végzett, rendszeresen publikált). Arról viszont alig írnak a felsőfokú tanítóképzés hajnalát bemutató tanulmányok, hogy a személyi feltételek kedvezőtlensége mellett a tárgyi feltételek hiánya is problémákat okozott a felsőfokra való áttérés évében és még azt követő egy évtizedben is. A felsőfokú tanítóképzés más szervezeti struktúrával és nagyobb diáklétszámmal működött, mint az egykori középfokú képzés, így helyiségszükséglete is nagyobb volt,  mint amit a középfokú képzőktől örökölt épületek biztosítani tudtak. A jelen írásban egy olyan levél szövegét mutatjuk be, amelyet a nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző Intézet vezetői az új rendszerű tanítóképzés első tanévében az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Végrehajtó Bizottságához intéztek. Ez a levél nem pusztán segélykérés volt, hanem egyben helyzetjelentés, a tárgyi erőforrások leltárba vétele, a hiányok megállapítása és felsorolása. Lehet úgy is tekinteni erre a levélre, mint egy fényképfelvételre, amely nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző Intézet működésének legelső évébe, hőskorába is bepillantást nyújt, legalábbis kiderül belőle, hogy milyen körülmények között, milyen helyiségek és eszközök birtokában indult meg a magasabb szintre emelt és tartalmilag is jelentősen átalakított képzés egy vidéki városban.

• Egy FELEDÉSBE MERÜLT NÉVFELVÉTELI SZÁNDÉK

  164-168

  Vincze Tamás

  Megtekintések száma:

  131

  A magyar pedagógia történetében jelentős évszám 1959, hiszen abban az évben indult el a felsőfokú tanítóképzés. Az a tizenegy felsőfokú tanítóképző intézet, amelyben a magasabb fokra emelt képzés helyet kapott, „névtelen” intézményként kezdte meg a működését, egyik intézmény nevébe sem került be a magyar kultúrtörténet valamelyik kiemelkedő alakjának a neve. Ezt a hiányt már az első tanév folyamán, 1959/60-ban pótolni kívánta a minisztérium, így az egyik igazgatói értekezleten tanácskoztak az egyes intézmények lehetséges névadóiról. 1960 elején a minisztérium Tanítóképzős Osztálya a korábbi egyeztetésre hivatkozva arra kérte az igazgatókat, hogy fogalmazzák meg röviden a névválasztás indoklását. A nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző Intézet Eötvös Józsefet, a magyar népoktatásügy legnagyobb jótevőjét, a tanítóképzés fejlesztésének elhivatott támogatóját választotta névadóul. Alábbi írásunkban a minisztérium felhívását és a nyíregyházi tanítóképző igazgatójának válaszlevelét közöljük. Igaz, a névfelvétel ügye végül 1960-ban elakadt, mégis úgy gondoljuk, ez a be nem teljesült szándék is megmutat valamennyit abból, milyen hagyományok letéteményesének és milyen örökség utódainak érezték magukat az akkori nyíregyházi felsőfokú tanítóképző vezetői.