Keresés

Keresési eredmények

• PETRÁNYI GYULA BELGYÓGYÁSZ PROFESSZOR, A DEBRECENI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM INTÉZMÉNYVEZETŐ DÉKÁNJA 1953-1954

  3-22

  Paragh György

  Megtekintések száma:

  83

  Petrányi Gyula professzor az 1953/54-es tanévben az 1951-ben önállósult Debreceni Orvostudományi Egyetemet rektori hatáskörrel bíró dékánként vezette, majd 1971-74 között az egyetem klinikai rektorhelyettese volt. Fiatalon, 38 éves korában került a Debreceni Egyetemre 1950-ben, amikor a II.sz. Belgyógyászati Klinika megszervezésével bízták meg. Kezdetben a Városi Kórház Bem téri épületében indult el a munka, a klinika telepre pedig 1951 júliusában költöztek be. 1967-től 1974-ig az I. Belgyógyászati klinika igazgatója. 1983-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikáját vezette, egyúttal az Országos Belgyógyászati Intézet igazgatója volt. A 24 éves debreceni tevékenysége során a korábbi nemzetközi tapasztalatait is kamatoztatva új, a kor színvonalának megfelelő klinikát hozott létre. Olyan belgyógyászati ellátás alapjait rakta le, melyben megfért az integratív szemlélet és a subdiszciplináris specializáció. Nagyszámú kiadást megélt belgyógyászati tankönyvei orvosgenerációk tudását és szakmai munkáját alapozták meg.  Tevékenysége meghatározó volt a debreceni klinikai ellátás korszerűsítésében: az Ő nevéhez fűződik az Immunológiai Laboratórium, az Izotóp Laboratórium, a Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályának, az Endoszkópos Laboratóriumnak, a Művese Állomásnak kialakítása, a Központi Klinikai Kémiai Laboratórium alapjainak letétele. Tudományos területen az abban az időben úttörőnek számító immunológiával foglalkozott és akadémikusként megteremtette ennek a területnek hazánkban a klinikai alapjait. Egyetem vezetői tevékenységét az oktató, gyógyító és kutatómunka színvonalának szisztematikus és minőségi fejlesztése határozta meg. Dékánként és klinikai rektorhelyettesként jelentős szerepe volt abban, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetem a többi magyar orvosképző egyetem számára is példaként szolgált.

• SZODORAY LAJOS BŐRGYÓGYÁSZ PROFESSZOR, A DEBRECENI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM DÉKÁNJA 1952-1953.

  3-24

  Szegedi Andrea

  Megtekintések száma:

  144

  Szodoray Lajos professzor az 1952-1953-as tanévben az önállósuló Debreceni Orvostudományi Egyetemet rektori hatáskörrel bíró dékánként vezette, majd 1954-1955-ben az egyetem tudományos dékánhelyettese, 1961-1964 között pedig tudományos rektorhelyettese volt. Fiatal éveiben céltudatosan készült fel arra a feladatra, melyet később valóban ki is jelölt számára a sors. Megszervezte az ország egyik vezető bőrgyógyászati klinikáját, kialakította az intézetben a széleskörű elméleti alapokra épülő kiváló klinikai betegellátás, a magasszintű oktatói és kutatói munka megfelelő feltételeit. Szodoray Lajos a magyar bőrgyógyászati szakma iskolateremtő alakja, nemzetközi hírű tudós, színes, melegszívű egyéniség volt. Nevéhez fűződik számos bőrgyógyászati kórkép első hazai észlelése és közlése, valamint rendkívüli érdemei voltak a tankönyvírás terén is. A sors a magyar orvostudomány javára hosszú alkotó élettel, páratlan munkabírással, dinamizmussal, egész életen át tartó lankadatlan szorgalommal és kitartással ajándékozta meg. Több évtizedes tanszékvezetői, egyetemi tanári tevékenysége mellett az egyetemen betöltött vezetői tisztségek tették teljessé szakmai életét.

• KESZTYŰS LÓRÁND KÓRÉLETTAN PROFESSZOR, AZ 1951-BEN FÜGGTLENNÉ VÁLT DEBRECENI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEMNEK DÉKÁNKÉNT ELSŐ VEZETŐJE, MAJD KÉTSZER (1959-1963, 1967-1973) ANNAK REKTORA

  24-66

  Csaba Béla

  Sipka Sándor

  Muszbek László

  Fésüs László

  Megtekintések száma:

  141

  Kesztűs Lóránd 1951-ben dékánként első vezetője lett a Debreceni Tudományegyem Orvostudományi Karából alakult Debreceni Orvostudományi Egyetemnek, amely még két időszakra (1959-1963, 1967-1973) rektorának választotta. Meghatározó szerepe volt az új intézmény intézetei és klinikái infrastruktúrális bővítésében, a növekvő hallgatói létszámú orvosképzés korszerűsítésében, a tudományos kutatások eredményességének növelésében, a regionális és országos szakmai tekintélyű klinikai betegellátás fejlesztésében, a centralizált pártállami politikai rendszer korlátai között  teljesítmény alapú, demokratikus intézményirányítás kialakításában. Nemzetközileg elismert kutatási eredményeivel és tudománypolitikai tevékenységével a hazai immunológiai és allergológiai kutatások megalapozója. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. Intézetalapító és szervező, tankönyvírói és iskolateremtő munkásságával a kórélettan korszakos jelentőségű professzora. Barátságos, közvetlen és nyitott személyiségének fontos szerepe volt az eredményes, sikeres  munkát biztosító intézeti és egyetemi alkotó légkör megvalósulásában. Életpályájának bemutatása volt közvetlen munkatársa monográfiáján alapszik és tartalmazza három másik professzor (ketten korábbi rektorok) visszaemlékezését.

• FORNET BÉLA ORVOSPROFESSZOR, A DEBRECENI TUDOMÁNYEGYETEM 1947-48. TANÉVI RECTOR MAGNIFICUSA

  4-13

  Paragh György

  Mudrák József

  Megtekintések száma:

  216

  Dr. Fornet Béla Professzor a Debreceni Egyetem iskolateremtő professzora aki, aki közvetlenségével meghitt légkört teremtett nemcsak a klinikáján, hanem a rektori időszak alatt az Egyetemi Tanácsban is. Török István teológiai dékán megemlékezése szerint „felismerve a társadalmi átalakulás szükségességét rektori tevékenysége alatt a korábbi öröklött formák rovására nagyobb engedményeket tett, mint bármely rektor elődje”. Az előrelátása, közvetlensége eredményeként a betegek bizalmán kívül rektori tevékenysége során mind a diákság, mind a professzorok bizalmát élvezte. Kiemelkedő szakmai munkájának elismeréseként a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Fornet Béla Emlékérmet alapított. Ezzel is elősegítve azt, hogy a Kar fejlődése szempontjából meghatározó iskolateremtő professzora a jelen nemzedékének is példát mutatva hozzájáruljon a ma jelentkező kihívások megfelelő kezeléséhez

• SZABÓ DEZSŐ TÖRTÉNÉSZPROFESSZOR PÁLYAKÉPE

  38-53

  Marosvári Attila

  Megtekintések száma:

  61

  Dr. Szabó Dezső 1924-től 1959-ig, tehát 35 éven át volt a debreceni egyetem történészprofesszora. A budapesti egyetemen szerzett történelem–latin szakos diplomát. Minden bizonnyal pártfogója, Marczali Henrik ösztönzésére kezdte el a Mohács előtti időszak magyar országgyűléseinek kutatását. Doktori disszertációját is e témából írta. Kiváló tanulmányi eredményeinek köszönhetően az egyetemet királyi aranygyűrűvel (sub auspiciis regis) fejezte be. Évekig középiskolában tanított, emellett 1912-től a budapesti tudományegyetem magántanára lett. 1924 februárjában nevezte ki Horthy Miklós kormányzó a debreceni egyetemen a közép- és újkori (egyetemes) történelem rendes egyetemi tanárává. Kutatásai középpontjában ekkor már a Mária Terézia-féle úrbérrendezés kutatása állt. 1931-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Aránylag keveset publikált, tevékenységét inkább a középiskolai tanárképzésre összpontosította. Négy tanévben volt a bölcsészettudományi kar dékánja. Elévülhetetlen érdemei voltak az egyetemi oktatás 1944-es újjászervezésében. Ennek ellenére az új rendszerben többször is meghurcolták, s csak befolyásos tanítványai közbelépésének köszönhette, hogy megtarthatta katedráját. 77 évesen vonult nyugdíjba. Az élete főművének tekinthető A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában című munkájának 2. és 3. kötete máig megjelenésre vár.