Keresés
Keresési eredmények
-
100 ÉVES A DEBRECENI EGYETEM BŐRGYÓGYÁSZATI KLINIKÁJA
131-153Megtekintések száma:1008A Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinikája 2021-ben ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját. A 2021-es esztendő azonban a COVID pandémia miatt nem tette lehetővé számunkra, hogy ezt a jeles évfordulót kellőképpen meg tudjuk ünnepelni, így a Centenárium tiszteletére rendezett ünnepi ülés és egy összefoglaló közlemény 2023 tavaszán került megszervezésre, illetve készült el. Ezen áttekintő közlemény beszámol a Bőrgyógyászati Klinika elmúlt 100 évéről, röviden bemutatja a klinikán végzett betegellátás, oktatás és kutatás fejlődésének fő lépéseit, emléket állít a korábbi munkatársak és vezetők munkásságának, valamint lehetőséget ad az Egyetem minden dolgozójának és az érdeklődő olvasóknak is, hogy betekintést nyerjenek a debreceni bőrgyógyászat orvostörténetileg is érdekes több mint százéves időszakába.
-
Teológushallgatók doktorálása pedagógiából a debreceni egyetemen 1949-ig
78-81Megtekintések száma:312THE DOCTORAL STUDIES OF THEOLOGY STUDENTS AT THE UNIVERSITY OF DEBRECEN UNTIL 1949. Based on the minutes of the doctoral culminative exams at the Faculty of Arts of the University of Debrecen before 1949, the essay comes to the conclusion that numerous doctoral students in the Faculty of Arts between 1917–1949 completed their studies as students of the Faculty of heology. It has been proven that it is not only a unique practice in Debrecen, but it is a continuation of an established practice in Kolozsvár. he author decsribes the practice in Kolozsvár and how it was adapted at the University of Debrecen. Based on some memoirs, the author shows that numerous signiicant representatives of Pedagogy started their careers as students of Theology.
-
SZOBORAVATÓ BESZÉD – PROF. DR. SZABÓ GÁBOR (2020. október 28.)
261-263Megtekintések száma:2652020 októberében a Debreceni Egyetem klinikai telepén szobrot avattak Prof. Dr. Szabó Gábor tiszteletére, akinek úttörő szerepe volt a az orvosi biológia, majd orvosi genetika oktatásának debreceni és hazai megszervezésében. A professzor személyiségét, legfőbb kutatási eredményeit és nemzetközi elismertségét egyik volt tanítványa elevenítette fel beszédében.
-
Kállay Kálmán teológusprofesszor, a Debreceni M. Kir. Tisza István-Tudományegyetem 1941/42. tanévi rector magnificusa
3-14Megtekintések száma:269Kállay Kálmán Pozsonyban született. Teológiai tanulmányokat szülővárosában, Hollandiában és Pápán folytatott. 1914–1921 között református vallástanár és lelkipásztor Romániában. A második világháború után az Országos Gyermekvédő Liga külföldi gyermeküdültetési akciójának főmunkatársa. 1928-tól egészen haláláig az Ószövetségi Tanszék vezetője. Ez idő alatt háromszor töltötte be a fakultás dékáni tisztét, és egy ízben a Debreceni Egyetem rektori tisztségét. Fáradhatatlan szorgalmú, kiváló képességű és nyelvérzékű tanár és hittudós.
-
Egy BIBLIOGRÁFIA S ÓRAREND, ÉS AZ EMBER, AKI MÖGÖTTE VAN: DR. KOVÁCS SÁNDOR DEBRECENI JOGTANÁR ÉLETE, LEÁNYA, ILONA VISSZAEMLÉKEZÉSEI ALAPJÁN
108-130Megtekintések száma:256A jelen tanulmány dr. Kovács Sándor sokszínű életútjának bemutatására törekszik, aki 1875-től a Debreceni Református Kollégium önálló Római jogi tanszékének első professzora volt. Az írás dr. Kovács életének közel negyven éves, a „kálvinista Rómában” folytatott működésére koncentrál. Bemutatja a helyi jogi oktatás történetét és fejlődését a jogtanár érkezése előtt, majd az egyik gyermekének, Ilonának a kéziratos visszaemlékezéseinek elemzésével feltárja az olvasók előtt a professzor személyes és családi életének képét, telis-tele megható életképekkel pl. mesemondásról, szőlőskertekről, valamint cseppet sem veszélytelen sétákról a korabeli debreceni Nagyerdőn. A családi életképek mellett, természetesen, a tanulmány nem hagyja figyelmen kívül, hogy dr. Kovács elsősorban a helyi Kollégium köztiszteletben álló jogász professzora volt, aki nem csak római jogi előadásokat tartott, de tekintélyes számú írásaival a nagyközönség érdeklődését is kivívta. A tanulmány összeállítja és időrendben közreadja a jogtanár nyomtatásban megjelent műveinek, valamint akadémiai előadásainak részletes jegyzékét
-
A debreceni Stomatológiai Klinika története Szentpétery József és Keszthelyi Gusztáv professzorok vezetése alatt (1979-2000)
Megtekintések száma:378- 1979. július 1-től Szentpétery Józsefet nevezték ki a debreceni Stomatologiai Klinika élére. Fontos feladata volt a 3 éve beindult fogorvosképzés curriculumának kidolgozása és közelítése a többi magyar egyeteméhez.Az oktatás megszervezését nehezítette a létszámhiány és a helyhiány is. Oktatókat hozott magával Szegedről és a helyben végzett fogorvosok közül is jónéhányat alkalmazott. 1981-ben pedig elkészült az új épülete a klinikának.1986 júliusától Keszthelyi Gusztáv professzor lett a klinika igazgatója. Befejezte a Szájsebészet átalakítását, új tantermet létesített és osztályokat hozott létre. 1997-98-ban új fantom termet alakított ki, ezáltal jóval több hallgató tudott részt venni a III. éves preklinikai gyakorlatokon. Inspirálta az oktatókat, hogy tudományos munkát végezzenek. 1994-2001. között az oktatók közül kilencen szereztek minősítést. Tankönyvet írt és szerkesztett, mely 2 kiadást ért meg. 2001-ben vonult korai nyugdíjba, később Professor emeritusnak nevezték ki és visszajárt oktatni magyar és angol nyelven.
-
EGY ELFELEDETT, ÖNZETLEN MŰVÉSZETTÁMOGATÓ
36-44Megtekintések száma:267Gerlőtei Jenő fontos szerepet töltött be műgyűjtő és művészeket támogató tevékenységével a debreceni egyetem működésének első korszakában. A Francia Intézet magántanára, irodalomtörténész volt. Meghirdetett órái és publikációi, valamint a róla írt feljegyzések mély művészeti érdeklődéséről tanúskodnak. Fennmaradt levelezése bizonyítja mecénási törekvéseit. Képzőművészeti tárlatok és művész életutak méltatásával is találkozunk életművében. Sajnos, életéről nagyon keveset tudunk, alig áll rendelkezésünkre forrás vele kapcsolatban, a hazai adatbázisok és a debreceni egyetemi dokumentumok között még halálának időpontja sem ismert.
-
ÁLLANDÓ ÉRTÉKEK EGY VÁLTOZÓ VILÁGBAN – 35 ÉVES A SÁNTHA KÁLMÁN SZAKKOLLÉGIUM
242-352Megtekintések száma:472A hallgatói szervezetek, klubok és szövetségek mindig sajátos és gyakran meghatározó színfoltjai az egyetemeknek itthon és külföldön is. Ezek célja és esetenként feladata is, hogy kiegészítsék a reguláris oktatás által le nem fedett és/vagy ortodox módon le nem fedhető hallgatói igényeket és szakmai aktivitási területeket. A hazai felsőoktatás és különösen az orvosképzés struktúrája a szakmai előadások, szemináriumok, gyakorlatok szigorúan szabályozott keretei között szerveződik, ami sokak véleménye szerint nem ad kellő teret a dinamikusan változó hallgatói igények, ezzel a legújabb szakmai trendek és technológiák, társadalmi kérdések maradéktalan kielégítésére. Továbbá a feszített tanrend talaján, idő hiányában sokszor nincs lehetőség a gyorsan változó világunk kihívásaira való azonnali reflexióra, azok megélésére, feldolgozására. Ezen nyilvánvaló feszültség feloldását, valamint a hallgatói és oktatói igények kielégítését szolgálják a Tudományos Diákkör és különböző hallgatói kezdeményezésű szervezetek. Ezek közül emelkedik ki nézetünk szerint a Sántha Kálmán Szakkollégium, ami 35 éve létezik változó, főnix módjára meg-megújuló formában a Debreceni Egyetemen illetve jogelődjein. Ebben a visszaemlékezésben a medikus hallgatókat tömörítő Sántha Kálmán Szakkollégium kialakulásának és működésének történetét kíséreljük meg összefoglalni, saját tapasztalataink, archivált dokumentumok, valamit korábbi és jelenlegi tagok részletes beszámolói alapján.
-
CSŰRY ISTVÁN, A DEBRECENI EGYETEMI ÉS NEMZETI KÖNYVTÁR KORSZAKTEREMTŐ IGAZGATÓJA (1921-1980)
106-132Megtekintések száma:639Csűry István a magyar könyvtárügy egyik legműveltebb, széles körű szakmai felkészültséggel rendelkező, problémaérzékeny és az új törekvések iránt hallatlan fogékonyságot tanúsító, kezdeményező munkása volt. Csűry István első és egyetlen munkahelye volt a debreceni Egyetemi Könyvtár, ahol mintegy évtizedes gyakorló könyvtárosi munka után 1956-tól haláláig igazgatóként működött és emelte második nemzeti könyvtárrá az intézményt. A tanulmány számba veszi azokat a könyvtái területeket, ahol Csűry István alapvetően új eredményeket ért el.
-
85 ÉVES AZ ANGOL SZAKOS KÉPZÉS A DEBRECENI EGYETEMEN: IGAZGATÓI KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS
227-248Megtekintések száma:705A Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete 2023-ban ünnepeli a jogelőd Angol Tanszék alapításának és így a debreceni angol szakos képzés elindításának 85. évfordulóját. Az Intézet történetét és kiemelkedő alakjainak életútját, eredményeit részletes intézettörténeti kötet és számos tanulmány dolgozta fel korábban. A jelen kerekasztal-beszélgetés célja az, hogy néhány korábbi igazgatót bevonva fedjük fel az intézet egyetemtörténeti szempontból is releváns históriájának eddig kevésbé ismert irányait, személyes visszaemlékezésekkel színezve azt, illetve összekapcsolva a múltat a jelennel és jövővel. A beszélgetést az intézet jelenlegi igazgatója, Venkovits Balázs kezdeményezte és moderálta négy korábbi intézetigazgatóval, Abádi Nagy Zoltánnal, Rácz Istvánnal, Szaffkó Péterrel és Virágos Zsolttal.
-
JUHÁSZ GÉZA BÖLCSÉSZPROFESSZOR, A DEBRECENI TUDOMÁNYEGYETEM 1950‒51. TANÉVI RECTOR MAGNIFICUSA
22-35Megtekintések száma:231Juhász Géza középiskolai tanárként az 1920/1930-as években a debreceni irodalmi élet egyik vezéregyénisége volt, aki számottevő költői tevékenységgel, tanulmányok írásával, irodalmi rendezvények szervezésével vonta magára a figyelmet. A politikai hatalommal való szembehelyezkedése a baloldali ideológia hívévé tette. Ennek köszönhette, hogy a II. világháború befejeződését követően szinte azonnal (1945 novemberében) a Debreceni Egyetemen a magyar irodalom egyetemi tanárává, majd 1950-ben – még a fennálló szabályokat is megkerülve – az egyetem rektorává nevezték ki. Rektori tevékenységét a kommunista hatalomátvétel tragikus eseményei árnyékolták be, amelyben vezetői mozgásterét szigorú előírások és ugyancsak alaposan körvonalazott elvárások – a hatalom igazolásának és a politikai vezetők dicsőítésének folytonos hangoztatása – határozták meg. Juhász Géza e feladatokat igyekezett az elvárásoknak megfelelően teljesíteni, amivel – korábbi dicséretes irodalomszervezői hírnevét beárnyékolva – tevékeny résztvevője lett az egyetemi tradíciók felszámolásának.
-
Róth Miksa szecessziós üvegablakai a Debreceni Egyetem Reumatológiai Tanszékén
Megtekintések száma:378Róth Miksa (1865–1944) üvegfestő és mozaik művész jelentősen hozzájárult a debreceni egyetem épületeinek szépségéhez a 20. század első felében. Leghíresebb itteni munkáiként az egyetem Aulájában található és a 2012-ben felújított öt nagy üvegablakot tartják számon. Azonban az egyetem többi épületén is rajta hagyta keze nyomát. Ezen munkák azonban szinte kivétel nélkül elpusztultak. Kivételt csupán a volt Sebészeti Klinika alagsorában felfedezett és 2018-ban onnan kiemelt három üvegablak képez
-
Kenézy Gyula a Debreceni Egyetem első orvos-rektora
5-27Megtekintések száma:243GYULA KENÉZY, THE FIRST PHYSICIAN RECTOR OF THE UNIVERSITY OF DEBRECEN. Gyula Kenézy, the Medical Officer of the free royal city of Debrecen and the Director of the Midwife Training Institution was the the motivation behind the movement with the aim to establish the third whole university in Hungary in Debrecen with a medical faculty. Without his work, there would have not been a university in Debrecen for a long time. After the establishment of the university, he was appointed as the Commissioner of the construction and as the irst obstetrician professor. Based on his unquestionable merits, he had received the post of the Rector from the Medical Faculty. In his former residence a museum named after him was established.
-
Verzár Frigyes élettanprofesszor, a Debreceni M. Kir. Tisza István Tudományegyetem 1927/28. tanévi rector magnificusa
17-22Megtekintések száma:315Frigyes Verzár, Professor of Physiology and Rector Magnificus of István Tisza Hungarian Royal University in Debrecen During the Academic Year of 1927/28. Frigyes Verzár was Rector of the University of Debrecen in the academic year of 1927–28. This task was particularly demanding for various reasons. First, construction work on the central building of the University was still underway, second, because in August 1927 the Research Institute of Tihany was opened, and Verzár had to direct that Institute,
too. The actually existing conditions of commuting between Debrecen and Tihany rendered the fulfilment of this double load particularly troublesome. In spite of all the difficulties, however, the work of the Rector yielded rich results, as listed in the report of Rector held in September 1928. -
BARTA JÁNOS IRODALOMPROFESSZOR, A KOSSUTH LAJOS TUDOMÁNYEGYETEM 1957-es TANÉV REKTORA
3-17Megtekintések száma:225Barta János 1901-ben született szegényparaszti családban. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Az Eötvös Kollégiumban elsősorban a korszak kiemelkedő irodalomtudósa, Horváth János gyakorolt rá nagy hatást. 1923-ban kapott magyar-német szakos tanári diplomát, 1925–1927 között két évet tölthetett Berlinben a Collegium Hungaricum tagjaként. Haza térve – középiskolai tanárként – a 19. század első felének iróiról (többek között Katona Józsefről, Madách Imréről) publikált tanulmányokat, könyveket. Ezek eredményeként kétszer kapott Baumgarten díjat. 1950-ben a budapesti, 1951-ben a debreceni egyetemre nevezték ki. 1957 januárjában a Kossuth Lajos Tudományegyetem tanácsa rektorrá választotta. Rektorként többek között azoknak a törekvéseknek a valóra váltásáért folytatott (részben eredménytelen) küzdelmet, amelyeket az egyetem az autonómiáért, a nyugati nyelvek visszaállításáért folytatott. Eközben persze igyekezett közbenjárni az 1956-i forradalmi tevékenységük miatt felelősségre vont, többeket börtönbüntetéssel sújtott munkatársaknak az érdekében. Alig féléves rektori tevékenysége után a kormány felmentette, és az egyetem véleményét meg sem hallgatva új rektort nevezett ki.Leköszönése után Barta János tudományos és oktató munkáját továbbra is nagyfokú igényességgel és alapossággal végezte,, tanítványok újabb sorát nevelve ki. Aktívan vett részt Debrecen kulturális életében, 1975–1985 között a Debreceni Akadémiai Bizottság alelnöke volt. 1981-ben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem díszdoktorává avatták, 1986-ban a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést kapta. 1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1982-ben rendes tagjává választották. 1988-ban hunyt el Debrecenben
-
Debreceni bölcsészhallgatónő egy nemzetközi diákkonferencián 1925-ben
91-99Megtekintések száma:316An Arts Student from Debrecen at the International Conference in 1925. A conference was held by the World Student Christian Federation in Herkulesfürdő (Băile Herculane, Romania) in 1925. The University of Debrecen was represented by Margit Kis, an arts student in her second year. The conference was an exhilarating experience to the young and enthusiastic lady; she even held a presentation about it to the Debrecen club of the Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (a Hungarian Christian Student Organization). It was the script of her presentation that she, as a retired teacher, inserted into her memoir a few decades later. We have selected the script of her presentation from her still-unpublished memoir to issue it in the columns of Gerundium. It provides us with valuable information about the main themes of the conference; it is the renewal of the methods of Evangelization the author tells us about the most.
-
KETTESY ALADÁR SZEMÉSZPROFESSZOR, A DEBRECENI TUDOMÁNYEGYETEM 1949-50. TANÉVI RECTOR MAGNIFICUSA
3-21Megtekintések száma:292A Debreceni Tudományegyetem rektornak megválasztott, a Vallás és Közoktatási Miniszter által e tisztségében megerősített Kettesy Aladár nyilvános rendes tanár 1949. szeptember 1.-én kezdte meg egy éves rektori tevékenységét, amely az egyetemi autonómiát jelentősen korlátozó politikai időszakban is biztosította az intézmény szakmai fejlődését és értékeinek megőrzését. Személyében nehéz történelmi időszakban olyan orvosprofesszor került az egyetem élére, aki mögött negyedszázados szemklinikai igazgatás, nagy szakmai tekintély és egyetem szerte megnyilvánuló bizalom állt. Az addigi, majd a következő évtizedekben töretlenül folytatódó, nemzetközileg elismert klinikai és tudományos munkásságával, lenyűgöző személyiségével a debreceni orvosképzés és az egyetemi közösség legendás alakjává vált.
-
Debreceni Református Kollégium teológiai oktatásának története 1850–1912. A Teológiai Akadémia a Kollégium oktatási rendszerében
30-51Megtekintések száma:343The History of Theological Education at Debrecen Reformed College between 1850 and 1912. The changes in the educational system of Theology at Reformed College of Debrecen were heavily influenced by the political-social events of historic Hungary between 1850 and 1912. The first date signals the introduction of arbitrary rule of the Habsburg monarch who suppressed the Hungarians during the War of Independence in 1848-49. The closing date is the emergence of a new state run university in Debrecen. The study throws light on how the Organisations Entwurf tried to modernize as well as Germanize the education system in the Habsburg Empire. As a result, the traditional education structure at the College was entirely restructured. It brought about the disintegration of humanity and art faculty into a grammar school thereby only the law and theological faculties were left intact for a while. The Reformed Church District strongly protested against the dismantling its more than 300 years old education system. It is the irony of history what the oppressing Austrian could not achieve, it was realized after the Compromise by József Eötvös, the Hungarian minister of culture, religion and education. Needless to say that education at all levels needed to be modernized and standardized. It is clear that it had a positive impact on the curricula of Reformed theological education in the long run. The paper introduces briefly the life of theological professors, their career with a view to their studies abroad and finally their works at various departments of theology.
-
Lencz Géza teológiaprofesszor, a Debreceni M. Kir. Tisza István Tudományegyetem 1925/26. tanévi Rector Magnificusa
23-32Megtekintések száma:357GÉZA LENCZ, PROFESSOR OF THEOLOGY, WAS RECTOR MAGNIFICUS OF THE ROYAL ISTVÁN TISZA UNIVERSITY OF DEBRECEN FOR THE ACADEMIC YEAR OF 1925–26. He was born in Vámospércs. He completed his studies in theology in Debrecen, Vienna and Utrecht. He was a Reformed minister at Tápé, Tiszarof, and Mezőtúr, and in 1909 he was appointed professor of dogmatics and of the philosophy of religion at the heological Academy of the Protestant College. Later he became ordinary teacher of divinity and associated studies at the University of Debrecen, founded in 1914, until his death in 1932. He was the Rector of the university in the 1925/26 academic year. He was primarily interested in the history of Hungarian Protestanism of the 16th and 17th centuries, and in dogmatics history.
-
MELLÉKDÍJAK A M. KIR. TISZA ISTVÁN TUDOMÁNYEGYETEMEN A TANDÍJON FELÜL FIZETETT TANULMÁNYI KÖLTSÉGEK VÁLTOZÁSAI DEBRECENBEN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT
151-174Megtekintések száma:219Két fajtája volt az egyetemi tanulmányi költségeknek a két világháború közötti Magyarországon, az egyik a tandíj, a másik a mellékdíj. A tandíj a 19. század közepétől része volt a magyar oktatási rendszernek és azok a hallgatók, akiknek a szülei alacsonyabb társadalmi státuszúak vagy alacsonyabb jövedelműek voltak, szociális helyzetükre való tekintettel tandíjkedvezményben, vagy tandíjmentességben részesülhettek. Ezzel szemben a mellékdíjak esetében semmilyen kedvezmény vagy mentesség nem létezett, mert ezek a díjak számos egyetemi intézmény fenntartásához szükségeltettek, mint például az egyetemi menza, az Ifjúsági Betegápolási Alap vagy az Egyetemi Tanács Rendelkezési Alapja. A mellékdíjak rendszere különbözött az egyes egyetemeken, néhány mellékdíj megegyezett, míg mások nem. Gyakran különbség volt az egyes mellékdíjak összegét illetően is. Ebben a tanulmányban végig követhetjük a mellékdíjak rendszerének változását Debrecenben a két világháború között. Minden mellékdíj bemutatásra kerül, például a menza díj, az Ifjúsági Betegápolási Alap díja, vagy a két fajta fenntartási pótdíj, melyeket a gazdasági válság hatására kellett létrehozni.
-
Az 1944 novemberében-decemberében Budapesten felavatott debreceni doktorok
126-129Megtekintések száma:309INAGURATION OF DOCTORS IN DEBRECEN IN NOVEMBER AND DECEMBER OF 1944. After war had reached the István Tisza University in Debrecen in October 1944, the majority of the professors led to Budapest where they held several meetings. Doctors, who had received their degree earlier, were inagurated in Budapest between November 4 and December 20 in the name of the Debrecen University (23 medical, 3 law, 3 political science, 2 arts doctorate certiicates were given). he partly oicial operation in Budapest lasted until the second part of December, while some of the professors in Budapest, some in rural areas waited out the end of the ights. Some, though, had joined the medical training in Halle and Breslau organized by András Csilléry appointed government commissioner.
-
Források és módszerek a Debreceni Református Kollégium diáknévsorainak feldolgozásához
39-44Megtekintések száma:227SOURCES AND METHODS FOR PROCESSING STUDENT LISTS OF THE DEBRECEN REFORMIST COLLEGE. In commemoration of the 475th anniversary of the existence of the Debrecen Reformist College a long expected, two volume resource guide was published in 2013 under the title „History sources of the institution int he archive of the Debrecen Reformist College.” It contains student lists between 1588 and 1850 cataloguing 20 000 registrations. his essay summarizes the history of this research and lists the sources used in the process.
-
Igazoló eljárások a Debreceni Tudományegyetemen
79-99Megtekintések száma:295SCREENING PROCEDURES AT THE UNIVERSITY OF DEBRECEN (1945–46). After the end of the World War II, at the beginning of the rebuilding of Hungary, the irst aim of the new government was the cleaning of the social and political life and the removal of the followers of the former political systems from the public ofices. So in the irst half of 1945, according to the orders and laws of the Provisory Government, People’s Tribunals and political screening committees were formed in every town with the membership of the ive so-called democratic parties (Communist Party, Social Democrat Party, National Peasants’ Party, Bourgeoisdemocrat Party, Small-holders’ Party). It was also necessary to screen the employees of the public institutions, especially the higher education because the “reactionary” and the extreme right ideologies were very strong in these middle-class circles, and many of them were the member of the Hungarian Nazi parties (the Arrow- Cross Movements) and other right radical social associations (Turul Association, Volksbund etc.). his paper presents the working, the judgement and the mistakes of the screening committee of the employees of the University of Debrecen. his committee was formed in May 1945 and inished its work in the end of January
1946. In this short period the committee examined near 700 cases, but only 49 employees (professors, lectors, secretaries, other oicers, etc.) were condemned. he analyses of the working of the screening committee at University of Debrecen expands with new facts the image created about the spirit of the age, the higher education and the society of Hungary in the irst years after the World War II. -
DOMBORMŰ KÉSZÜLT A DEBRECENBEN TRAUMATOLÓGIAI TANSZÉKET ALAPÍTÓ ZÁBORSZKY ZOLTÁN PROFESSZOR EMLÉKÉRE
160-164Megtekintések száma:245Domborművet avattak fel a Debreceni Egyetem Traumatológiai Tanszék folyosóján a tanszékalapító Záborszky Zoltán (1927-2020) emlékére. Dr. Záborszky Zoltán 1987-1993-ig volt a Tanszék vezetője, de nyugállományba vonulása után professzor emeritusként 2016-ig aktív maradt. Következetes orvosi tevékenységét, lelkes oktatói munkásságát, precizitását, jóindulatú szigorát mindenki tisztelte. Az intézet munkatársai és a Tanszék munkáját segítő Alapítványok adományaiból készült el a Záborszky Professzor úr mosolygó arcát megörökítő dombormű.
-
Rugonfalvi Kiss István történelem-professzor, a Debreceni m. kir. Tisza István-Tudományegyetem 1932/33. évi Rector Magnificusa
3-11Megtekintések száma:421Professor of History, István Rugonfalvi Kiss served as Rector Magnificus of the Hungarian Royal István Tisza University of Debrecen in the academic year of 1932-1933. A historian of Székely origin, he first served as the local archivist of the Baron Radvánszky family estate, then he acquired a growing reputation as the chief archivists of Győr County. Starting in 1911, he became college professor of history at the Arts Academy of the Debrecen Protestant College, then from 1914 until his retirement in 1942 he served as professor of Hungarian history of the newly established University of Debrecen. He served as dean several times and he was appointed Rector of the University in the academic year of 1932-1933. In historical scholarship he represented the conservative alternative, thus he was violently opposed to Gyula Szekfű’s view of history. He is the author of work on the last Hungarian uprising of noblemen as well as on the history of the Székely people. After the the Second World War, owing to his previous political activism, he was imprisoned and subsequently he lived in the circle of his family, isolated from professional activity.