A tanulmány áttekinti az Egészségügyi Főiskola alapításának körülményeit és az első két évtized dinamikus fejlődését. Ebben az időszakban, széleskörű hazai és nemzetközi összefogással, a főiskolán négy olyan képzés indult el, amelyek korábban nem léteztek Magyarországon, illetve több olyan szak, amelyeken csak Budapesten lehetett diplomát szerezni. A főiskola megalapítása és fejlesztése részét képezte annak az országos koncepciónak, amely a kilencvenes években az egészségügyi szakdolgozók felsőfokú képzésének kialakítását, illetve bővítését célozta meg. Az első húsz évben a főiskolán hat új szak indult el, majd a kétezres évek végén már mesterszakot is indíthatott az intézmény.A dinamikus képzésfejlesztés eredményeképpen már a kilencvenes évek végére jelentősen nőtt a hallgatói létszám, a főiskola jelentős helyhiánnyal küzdött, így 1997-től egyre intenzívebbé váltak az infrastrukturális fejlesztések is. Régi-új épületek átvételével és létrehozásával jelentősen, több ezer négyzetméterrel bővült a tanügyi épületegyüttes, illetve létrejött a főiskola felújított kollégiuma is.A képzésfejlesztés dinamikáját kissé megtörte, illetve lelassította a kétezres évek felsőoktatási átalakulása, az egyetemi integráció elindítása és viharai, a Bologna-rendszer bevezetése, és az ezzel járó strukturális átalakítások. A főiskola sikerrel vette az akadályokat, igyekezett kihasználni az új rendszerből adódó lehetőségeket, a kétezres évektől új alapszakokat, specializációkat és mesterszakot indított, köztük olyanokat is, amelyek korábban nem léteztek hazánkban. Az első húsz év történetének áttekintése elválaszthatatlan Dr. Lukácskó Zsolt személyétől, aki a főiskola alapító főigazgatója volt, majd a karrá nyilvánítást követően egészen 2007-ig első dékánja.