Erkölcsi és etikai alapelvek

Publikációs etikai és szabálytalansági nyilatkozat
 
Az Acta Medicinae et Sociologica folyóirat a kollegális lektorálás (double-blind review) folyamatát alkalmazza, emiatt a kiadáshoz hozzájáruló valamennyi érintett félnek (a szerzőnek, a folyóirat szerkesztőjének, a lektornak és a kiadónak) egyaránt el kell fogadnia az elvárt erkölcsi magatartásra vonatkozó szabványokat. 
Valamennyi szerző kéziratának a folyóirathoz történt benyújtásával kinyilatkoztatja, hogy a kézirat a szerzőre és társszerzőkre nézve megfelel a legmagasabb szintű szakmai-etikai szabványoknak. 
Jelen erkölcsi nyilatkozat a COPE (Publikációs Etikai Bizottság) Folyóirat-szerkesztők helyes gyakorlatára vonatkozó irányelvek (Best Practice Guidelines for Journal Editors) című útmutatón alapul. 
 
A PUBLIKÁLÁSRA VONATKOZÓ DÖNTÉSEK 
 
A folyóirat szerkesztősége dönt afelől, hogy a publikálásra beérkezett cikkek közül melyek kerülnek közlésre a lapban. A szerkesztőséget a folyóirat szerkesztőbizottsága által megszabott irányelvek irányíthatják, valamint az éppen hatályban lévő, a rágalmazásra-, a szerzői jogok megsértésére-, valamint a plagizálásra vonatkozó jogszabályok korlátozhatják. A szerkesztőség döntésének meghozatalához segítséget kérhet a szerkesztőbizottságtól, a tudományos tanácsadó testület tagjaitól, vagy a lektoroktól. 
 
A SZERKESZTŐK KÖTELESSÉGEI
 
Fair Play 
A szerkesztő mindenkor a szerzők fajára, nemére, szexuális irányultságra, vallására, származására, vagy politikai nézeteire való tekintet nélkül értékeli a kézirat szellemi tartalmát.
 
Titoktartás
A szerkesztő és a szerkesztőségi munkatársak a publikálásra átadott kézirattal kapcsolatban semmilyen információt sem közölhetnek a szerzőn, a lektorokon, a potenciális lektorokon, egyéb szerkesztői tanácsadókon, a kiadón kívüli más személlyel.
 
Közzététel és összeférhetetlenség
A publikálásra váró, de még ki nem adott anyagok a szerző írásba foglalt nyilatkozatban kifejezett engedélye nélkül nem használhatók fel a szerkesztő(k) saját kutatásához.
 
A VÉLEMÉNYEZŐK KÖTELESSÉGEI
 
Hozzájárulás a szerkesztői döntésekhez
A véleményezés segíti a szerkesztőt a szerkesztői döntések meghozatalában és a szerzővel való kommunikáción keresztül segíthet a szerzőnek a tanulmány/ cikk javításában.
 
Gyorsaság
Bármely kiválasztott véleményezőnek, amennyiben nem tartja magát alkalmasnak arra, hogy véleményezze a publikálandó kéziratot, vagy tudja, hogy az azonnali véleményezés lehetetlen, a szerkesztő felé ezt jeleznie kell és a véleményezési folyamatból kizárásra kerül.
 
Titoktartás
Valamennyi, véleményezésre beérkezett kéziratot titkos dokumentumként kell kezelni. Nyilvánosságra hozatala, megosztása csak a szerkesztő felhatalmazásával lehetséges.
 
Objektivitás
A véleményezésnek objektívnak kell lennie. A szerző személyének bírálata nem helyénvaló. A véleményezőknek állításaikat érvekkel kell tudniuk alátámasztani.
 
Források hivatkozása
A véleményezőnek be kell tudni azonosítani a szerzők által meg nem hivatkozott vonatkozó publikált munkákat. Valamennyi, korábban megjelentetett megfigyelést, következtetést, vagy érvelést tartalmazó megállapítást el kell látni a megfelelő hivatkozással. A véleményezőknek fel kell hívnia a szerkesztő figyelmét arra, ha a vizsgált kézirat és bármely, általuk ismert, már publikált tanulmány között lényegi hasonlóság vagy átfedés van. 
 
Közzététel és összeférhetetlenség
A véleményezési jogosultság révén szerzett információk és ötletek bizalmasan kezelendők és személyes előnyszerzésre nem használhatók. A véleményezők nem véleményezhetnek olyan kéziratokat, melyek szerzőivel, a tanulmányhoz kapcsolódó cégekkel, intézményekkel bármilyen versenyből, együttműködésből, vagy más kapcsolatból eredő érdekellentétben állnak.  
 
 
A SZERZŐK KÖTELESSÉGEI
 
Beszámolási szabály
Az eredeti kutatásról beszámoló szerzőknek a megjelenített munkáról ugyanúgy, mint a munka jelentőségéről folytatott vitákról pontosan kell beszámolniuk. A tanulmányban a mögöttes adatokat precízen kell bemutatni. Egy cikknek megfelelő részletezettségűnek és referenciákkal alátámasztottnak kell lennie ahhoz, hogy mások rekonstruálhassák a munkát. A csalás vagy a tudatosan pontatlan állítások nem etikus magatartásra vallanak és elfogadhatatlanok. 
 
Adathozzáférés és visszatartás
A szerzőknek a tanulmánnyal kapcsolatos alapadatokat a véleményezéshez rendelkezésre kell bocsátani, ill. nyilvános hozzáférést kell biztosítaniuk azokhoz amennyiben ez kivitelezhető, valamint készen kell állniuk megőrzésükre a publikálástól számított ésszerű időtávon belül.
 
Eredetiség és plagizálás
A szerzőknek bizonyossá kell tennie, hogy amit írtak az teljesen eredeti munka, és ha más szerzők munkáit vagy szavait használták fel, akkor azt megfelelően meghivatkozták.
 
Sokszoros, redundáns vagy egyidejű publikáció
Egy szerző általában nem publikálhatja a lényegében ugyanazt a kutatást leíró kéziratot több folyóiratban. Egyazon kézirat több folyóiratban egyszerre történő megjelentetése nem etikus magatartásra vall és elfogadhatatlan.  
 
Források hivatkozása
Mások munkáit pontosan meg kell hivatkozni. A szerzőknek hivatkozniuk kell a munkájuk szempontjából lényeges publikációkra.
 
Szerzőség
A szerzői kör azokra korlátozódik, akik jelentősen hozzájárultak a tanulmány koncepciójához, kivitelezéséhez vagy interpretációjához. Mindazokat, akik jelentősen hozzájárultak a munkához, társszerzőként kell feltüntetni. Ha a kutatás bizonyos vonatkozásaihoz érdemben hozzájáruló más résztvevők is vannak, őket külső munkatársként kell feltüntetni.
A vonatkozó szerzőnek meg kell bizonyosodnia a felől, hogy a megfelelő társszerzők mind, míg illetéktelen társszerző egy sincs feltüntetve a tanulmányban, továbbá hogy valamennyi társszerző látta és jóváhagyta a végső változatot, valamint beleegyezett a publikálásba.
 
Közzététel és összeférhetetlenség
Valamennyi szerzőnek nyilvánosságra kell hoznia a kutatás az eredményeit, vagy a kézirat értelmezését befolyásoló pénzügyi vagy más lényeges érdekütközést. A project összes pénzügyi támogatási forrását közzé kell tenni. 
 
Alapvető hibák a publikált cikkekben
Ha a szerző jelentős hibát vagy pontatlanságot vél felfedezni a publikációjával kapcsolatban, kötelessége, hogy azonnal jelezze azt a folyóirat szerkesztője, vagy a kiadó felé, és együttműködjön a szerkesztővel a hiba visszavonásában vagy kijavításában.