Egy vállalkozás menedzsmentjének stratégiai célkitűzései megvalósításához folyamatosan figyelemmel kell kísérnie és koordinálnia azt, hogy az alkalmazottaknak mit kell tennie a kitűzött célok elérése érdekében. Ebben a tevékenységében a cégvezetésnek időnként és esetenként korrekciókat kell végrehajtania az  alkalmazottak végzett munkájában és motivációiban. A dolgozat egy, a versenyszférában tevékenykedő, könnyűipari középvállalkozás esettanulmányán keresztül mutatja be azt, hogy a cégvezetés milyen új motivációs rendszert vezetett be a vállalkozásnál annak érdekében, hogy a vállalati teljesítményrangsorban hátul lévők produktuma növekedjen, és egyre inkább megközelítse a vállalati átlagos dolgozói teljesítmény értékeket. Azt, hogy a teljesítmény rangsorban hátul lévők kibocsátását növelni szükséges, a menedzsmentnek az a felismerése váltotta ki, hogy az átlag alatt teljesítők – alacsony kibocsátásuk ellenére – ugyan akkora álló- és forgótőkét kötnek le, mint az átlag felett teljesítők. A teljesítményrendszer keretein belül a normákon nyugvó követelményrendszert egészítette ki a cégvezetés úgy, hogy az szolgálta a munkavállalók hatékonyabb munkavégzését, amellett, hogy megerősítette őket szakértelmükben és a társasággal szembeni lojalitásukban. A teljesítménymenedzsment innovációjának eredményeként számottevően emelkedett a teljesítményrangsorban korábban hátul lévők kibocsátása, ami formálisan abban nyilvánult meg, hogy az egyénenkénti, havonta normákhoz mért teljesítmény százalékok szórása jelentősen csökkent, tartalmilag pedig a jelenség azt tükrözte, hogy megindult a teljesítményben leszakadó státusban lévők felzárkózása legalább a középmezőnybe soroltakhoz. Az egyéni teljesítmények rangsorban bekövetkezett „tömörülése” ez által hozzájárult azon vállalati stratégiai célkitűzés megvalósulásához, hogy a termelés átlagköltségei csökkenjenek, ezzel paralel a termelő tevékenység jövedelmezősége növekedjen.