A közfeladat-ellátásban megjelenő új eszközök válaszul szolgálnak napjainkban bekövetkező gazdasági, társadalmi változásokra, oly módon, hogy közben a megelőző időszakban megjelent igényeket továbbra is képesek legyenek kiszolgálni.

Beszéljünk akár a jóléti, vagy az egykori szocialista blokk országairól mindkét kormányzati berendezkedésben közös vonás: az állam igyekezet a tőle telhető legmagasabb színvonalon, a lehető legtöbb közszolgáltatást biztosítani polgárainak. A társadalomnak volt elvárása, vagy ha nem volt, lett a közszféra által nyújtott szolgáltatásokra nézve. Azonban ezeknek az igényeknek a kielégítése egyre költségesebbé vált. A színvonal növelése, illetve az intézményrendszer fenntartása már önmagában véve is rengeteg forrást emészt fel. A globalizáció, a „világ felgyorsulása” hatására a ciklikusan kirobbanó válságok egyre gyorsabb egymás utániban bukkantak fel, a rohanó gazdasági változásokra az államszervezet csak később, utóbb tud reagálni.

A gazdasági változások mellett a társadalmi szerkezetben bekövetkező átrendeződés, kiemelten a nyugati társadalmakban jelentkező népességfogyás további nehézséget jelentett.

Összegezve: a meglévő közszolgáltatások iránti igény megmaradt, ehhez társult a színvonallal, ellátás javításával kapcsolatos elvárások. Azonban ezeket a kormányzatok a korábbi eszközkészletük, jogintézményeik útján nem voltak képesek a megváltozott gazdasági, társadalmi környezetben biztosítani. Új megoldásokra volt szükség. A fenti kihívásokra adott válaszként több másik eszközzel egyetemben megjelent, elsőként az angolszász országokban, egy jogintézmény, amelyet public private parnership-nek neveztek, azaz a köz- és magánszféra közötti együttműködés.