A bármely formában megvalósuló ügyletkötés révén megindított kötelmi jogi körforgás mindenkor preferált záró akkordja a gazdasági kapcsolatok kezdete óta a teljesítés, vagyis az, hogy a szolgáltatás-ellenszolgáltatást feltételező kötelem elérje végső célját. Tartalmát tekintve nem volt ez másként az évszázados szokásjogi jogfejlődést követően tételes szabályozásra érett kötelmi jog általános, teljesítéssel kapcsolatos szabályai tekintetében sem, amely a XIX. század második felétől kezdődően számos (rész)kodifikáció, illetve arra irányuló kísérletek tárgya lehetett.

A tanulmány célja annak bemutatása, hogy a kötelmek teljesítésére vonatkozó magyarországi szabályozás miként haladta meg szokásjogi létszakát és vált az írott magánjogi normarendszer integráns részévé. A vizsgálódás a szükséges lehatárolások mellett kitér arra is, hogy e normák a Kereskedelmi törvényről szóló 1875. évi XXXVII. törvénycikk, a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv, illetve a Magánjogi Törvény Javaslat tengelyében miként formálták azt a dogmatikai alapréteget és irányt, amely a Horthy korszak derekára egy szakmai szempontból hatályba lépésre alkalmas törvényjavaslattá érett és amelyre a szocialista kodifikáció bizalommal építhette teljesítéssel kapcsolatos általános rendelkezéseit.