Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A rizikómagatartás mintázatai a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyermekvédelmi szakellátásban élő fiatalok körében
    Megtekintések száma:
    786

    A társadalmi periférián élő gyermekek és fiatalok droghasználati szokásainak feltárására irányuló kutatásunkat 2017-ben végeztük a telepszerű körülmények között, valamint a gyermekvédelmi szakellátásban élő 14–25 év közötti fiatalokkal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A kutatás célja a társadalmi periférián élő fiatalok droghasználati szokásainak és a rizikómagatartások feltárása volt.
    Tanulmányunkban a gyermekvédelmi szakellátásban élő fiatalok drogfogyasztásának rizikótényezőire keresünk magyarázatokat. A drogfogyasztás hatásának vizsgálatához kifejtjük az anómia jellemzőit a célcsoportnál. A rendelkezésünkre álló adatokból választ keresünk a rezilienciára, illetve rávilágítunk a szerhasználat kialakulását befolyásoló védő- és kockázati faktorokra a célcsoportnál.
    Eredményeink szerint a szakellátásban élő fiatalok körében összességében 26 százalék azok aránya, akik fogyasztottak már valamilyen drogot, vagy droghatású szert. Jelentős eltérés mutatkozik a drogfogyasztás tekintetében, ha azt a gondozási hely függvényében vizsgáljuk, hiszen míg a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek öt százaléka minősíthető kipróbálónak vagy fogyasztónak, addig a lakásotthonban élők harmada, a gyermekotthonban nevelkedők fele került ebbe a csoportba. A gyermekotthoni masszív fogyasztók aránya pontosan háromszorosa a lakásotthoniaknak.
    A nevelőszülőknél élőkhöz képest a lakásotthoni gyerekek kétszer, a gyermekotthoniak háromszor akkora arányban szenvedtek el közepes súlyosságú élet-terheket, ugyanígy a legsúlyosabb terheket is nagyobb arányban viselik az intézményes ellátásban részesülők, mint a családban élők. A megkérdezettek a jellegzetes reziliens viselkedést kialakító környezeti – felnőttektől származó – támogatás és elismerés terén is eltérő jellemzőkkel bírnak. Negyedük-harmaduk érzi úgy, hogy támogatás szempontjából jobb volt a vérszerinti családi környezete, kétharmaduk szerint viszont a szakellátásos környezetben kapták meg a fokozottabb támogatást az őket körülvevő felnőttektől. Ez az eredmény arra utal, hogy amennyiben a gyermekvédelmi szakemberek képesek kompenzálni a család támogató szerepének hiányosságait, az protektív módon hat.

  • Challenges, Opportunities and Resilience in Contemporary Practice
    Megtekintések száma:
    141

    This paper examines the evolution of social work as a profession within the context of changing socio-political landscapes. Through critical analysis of historical developments and contemporary challenges, it explores how neoliberal ideologies have fundamentally transformed the conceptualization of "the social" and consequently altered the practice and perception of social work. The research investigates the tension between technical-managerial approaches and relationship-based practices in social work, highlighting the profession's struggle to maintain its core values amid political and economic pressures. The paper argues for a re-politicization of social work practice as essential for its continued relevance and effectiveness, proposing a framework that reaffirms social work's commitment to fostering meaningful human connections and addressing structural inequalities. This analysis contributes to ongoing scholarly discourse on the future direction of social work in increasingly complex and polarized societies.