Jelen tanulmány a Bázelben élő magyar hajléktalanok életkörülményeinek bemutatásával, valamint az anyaországból való elvándorlás okaival és a kezdeti elvárások teljesülésével foglalkozik. Az írás alapjául szolgáló kutatás félig strukturált ügyfélinterjúkon és szakértői interjúkon, valamint a szociális intézményekben végzett részt vevő megfigyelésen keresztül mutatja be a városban élő magyar hajléktalanok életét. A felmérés eredményei feltárják, hogy a vizsgált hajléktalan közösség meglehetősen heterogén, a tagok életkorát, előéletét és aktuális életkörülményeit figyelembe véve. A közös nyelv és kulturális sajátosságok mégis viszonylag erős köteléket teremtenek a közösségen belül, a különbségek ellenére is. Noha Bázel nem kifejezetten elsődleges kivándorlási célpont, a lakosság és a hatóságok hajléktalanokkal szembeni elfogadása, toleranciája, valamint a viszonylag kedvező életlehetőségek nagyszámú magyar és más kelet-európai bevándorlót vonzanak a városba. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a jobb életre és munkaszerzésre irányuló kezdeti elvárások többnyire nem teljesülnek, a megkérdezett személyek többsége tartósan megrekedt a hajléktalanságban.