Keresés

Keresési eredmények

• A Gymnadenia frivaldii Hampe ex Griseb. újrafelfedezése areája északi határán (Keleti Kárpátok, Románia)

  213-220

  Bartók Attila

  Csergő Anna-Mária

  Balázs Ödön

  Hurdu Bogdan-Iuliu

  Jakab Gusztáv

  Megtekintések száma:

  187

  A Frivaldszky-bibircsvirág a Délkeleti-Kárpátok orchideaflórájának egyik ritkasága, amelynek fajneve híres Balkán kutatónk, Frivaldszky Imre (1799–1870) emlékét őrzi. Hegyvidéki lápokon, vízszivárgós, üde helyeken fordul elő a Balkán-félsziget hegyvidékein (Bulgária, Románia, Görögország, Macedónia, Montenegró, Albánia). A fajra a Kárpátokban először Heuffel János bukkant rá a Szárkő-hegységben. Habár a fajt Simonkai 1874-ben gyűjtötte a Retyezátban (Zenóga- és Bukura-tó), a példánya (BP33967) azonosságában bizonytalan volt, ezért az a halvány bibircsvirág (Gymnadenia albida) alá sorolva szerepel monográfiájában. Azóta több helyről előkerült a Retyezátból, így a Peleaga-havasról, a Zănoaga-, Zănoguţa-, Ana- és Bucura-tavak mellől és a Judele-völgyből, továbbá a Szárkő-hegység egy-két pontjáról is. Az utolsó szerzőnek a faj egy öt évtizeddel korábbi, csupán egy fitocönológiai tabellában dokumentált előfordulását sikerült megerősítenie a Hargita hegységben (Keleti-Kárpátok). Ez a lelőhely a faj areájának északi határán helyezkedik el, ezért növényföldrajzi szempontból igazán fontos adat. A közlemény bemutatja a faj felfedezésének történetét és jelenleg ismert elterjedését és veszélyeztetettségi státuszát a Kárpátokban, továbbá a Hargita hegységi élőhelyét.

• ×Pseudorhiza bruniana a Hargitán

  249–250

  Nyisztor Miklós

  Megtekintések száma:

  168

  Közleményemben röviden beszámolok a ×Pseudorhiza bruniana (Brügger) P.F.Hunt (Dactylor­hiza maculata (L.) Soó × Pseudorchis albida (L.) Á. Löve & D. Löve) egyet­len egyedének felfedezéséről a Hargita egy láprét­jén. A hibridnek ez az első adata Romániá­ból, egyben Közép-Európából.

• A Thesium kernerianum Simonk. lektotipizálása

  69-74

  Bartók Attila

  Negrean Gavril

  Somlyay Lajos

  Megtekintések száma:

  84

  A T. kernerianum a tágabb értelemben vett Keleti-Kárpátok endémikus növénye (SZÜCS 1943, MORARIU 1952, NEGREAN & DIHORU 2009, HURDU et al. 2012a, 2012b). A szerzők áttekintik a faj felfedezésének történetét, irodalmi és herbáriumi adatait, tipizálják a nevet, és helyesbítnek néhány, a szakirodalomban felbukkant tévedést. Habár a fajt Simonkai még az erdélyi flóraművének (SIMONKAI 1887) megjelenése előtt írta le a Királykőről és a Bucsecsről (SIMONKAI 1886a: 183), újabb források (HENDRYCH 1993, SÂRBU & MITITIUC 1994, NEGREAN & DIHORU 2009), tévesen, a flóraművet tüntetik fel a faj protológusaként. A faj felfedezését követően az 1960-as évekig nem találtak újabb lelőhelyeket a botanikusok, így az a képzet alakult ki, hogy a T. kernerianum csak a Délkeleti-Kárpátok egy-két pontján fordul elő (vö. JÁVORKA 1924–1925, SOÓ 1933, SZÜCS 1943, MORARIU 1952). HENDRYCH (1963) azonban a prágai herbáriumban felfedezett egy példányt, amelyett még 1935-ben, a Dél-Bukovinához tartozó Ráró-hegységben gyűjtött egy cseh kutató. Ez a lelőhely mintegy 250 km-rel északra tolta ki a faj addig ismert areáját. Később néhány ponton előkerült a Csukás-hegységből, a Csalhóból, és a sokáig figyelmen kívül hagyott (vö. MORARIU & BELDIE 1976, DIHORU & PÂRVU 1987) ráró-hegységi adat is megerősítést nyert (SÂRBU & ZÜNDORF 1993). A T. kernerianum jelenleg ismert lelőhelyeit OPREA (2005), CIOCÂRLAN (2009) és NEGREAN & DIHORU (2009), herbáriumi példányait MIHĂILESCU (2001) és NEGREAN & DIHORU (2009) foglalják össze. Kétes és megerősítést igényel a faj Fogarasi-havasokból (nem pontosított lelőhelyről) közölt adata (PUŞCARU-SOROCEANU et al. 1977). A szerzők felsorolják az általuk ismert herbáriumi példányokat (nagyjából gyűjtési időrendben), kiegészítve az eddig nem publikált anyaggal, továbbá a Simonkai originálék alapján lektotipizálják a T. kernerianum nevet. Ezzel a szakirodalomban tévesen közölt (BELDIE 1967, NEGREAN & DIHORU 2009) locus classicus (Bucsecs: Gaura-völgy) is helyesbítésre kerül. A faj tényleges locus classicus-sza a Királykő, ahonnan a lektotípus származik.

• A bagolyfű (Glaux maritima) a Kárpát-medencében

  10-20

  Lendvai Gábor

  Megtekintések száma:

  318

  A 21. század fordulójára vált ismertté a bagolyfűről, hogy nem csak aktuális kárpát-medencei elterjedése nem ismert, de magyarországi élőhelyi viszonyait sem tanulmányozta senki. E dolgozatban áttekintem a faj jelenlegi általános elterjedését, irodalmi és herbáriumi adatok alapján részletesen, tájegységenként felsorolom egykori és jelenlegi ismert termőhelyeit a Kárpát-medencében, köztük a nemrég megtalált új lelőhelyeket is. Az élőhelyi jellemzőket 10 társulástani felvétel elemzése és irodalmi adatok alapján foglalom össze. A bagolyfű a mérsékelt övi tengerpartokon és a szárazföldek kontinentális klímájú belső területein fordul elő, így elterjedése alapján cirkumboreális faj, erősen diszjunkt areával. A Kárpát-medencében jelenleg a Szepességben (Szlovákia), a Mezőföl­dön (Magyaror­szág) és Erdélyben (Románia) találhatók csak állományai. A korábban ismert erdélyi, felvidéki és hazai lelőhelyeinek nagyrészé­ről eltűnt, illetve az 1960-es évek óta nincs azokról semmiféle információ. A bagolyfű a Kárpát-medencében a szikes-sós talajú mocsárrétek növénye. Gyakoribb kísérőfajainak jelentős része sótűrő, eurázsiai vagy kontinentális elterjedésű mocsárréti növény. Hasonló jellegű élő­helyeken él Mongóliá­ban és Észak-Amerikában is. A nálunk előforduló társfajai közül több az Északi-Kárpátokban, Mongóli­ában és Utah-ban is megtalálható. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a bagolyfű a 20. század végére a Kárpát-medence egyik ritka és veszélyeztetett fajává vált. Termőhelyei­nek növényzete nem nyújt magyarázatot arra, hogy a Dunától keletre miért hiányzik ez a faj.