Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A legeltetés részvételi tervezése a Felső-kiskunsági szikes tavakon és pusztákon
    25-35.
    Megtekintések száma:
    62

    Az optimális tájhasználat biztosítja a természeti értékek megmaradását, de ugyanakkor a lehet legtöbb lehetőséget nyújtja a helyi lakosok megélhetéséhez is. A Felső-Kiskunsági szikes tavak területén a legeltetés a legfontosabb tájhasználati forma. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak közreműködésével egy részvételi folyamatot folytattunk le a területen, amelynek célja az volt, hogy a két legfontosabb érintett csoport, a természetvédelmi szakemberek és a helyi gazdálkodók eszmecseréjét elősegítse, és így hozzájáruljon az optimális legeltetési gyakorlat kialakításához. A részvételi folyamat egy műhelybeszélgetéssel kezdődött, ahol a természetvédelmi szakemberek tájhasználattal kapcsolatos elképzeléseit ismertük meg. Ezután interjúkat készítettünk az érintett gazdálkodókkal. Végül egy olyan műhelybeszélgetést szerveztünk, ahol mindkét érintett csoport részt vett. Vizsgálataink azt mutatták, hogy a két érintett csoport részben hasonló, részben eltérő elképzelésekkel rendelkezik az optimális tájhasználattal kapcsolatban. Abban megegyezett a véleményük, hogy a vizsgált területen a legeltetés a legmegfelelőbb hasznosítási mód, és a nád visszaszorítása fontos cél. A legelő állatfajok tekintetében azonban a természetvédelmi szakemberek a bivalyt és a szarvasmarhát, míg a helyi gazdálkodók a juhot és a szarvasmarhát preferálták. A vízkormányzással kapcsolatban a természetvédelem a víz megtartásában, a gazdálkodók a víz elvezetésében voltak érdekeltek. A gazdálkodók számára a rugalmatlan természetvédelmi szabályok is problémát jelentettek. Mindhárom kérdésben sikerült előrelépni a részvételi folyamat során, az álláspontok közeledtek és kompromisszumos megoldások születtek. Megállapítottuk, hogy a Felső-Kiskunsági táj természetvédelmi és társadalmi szempontból is optimális használatát a két említett érintett csoport csak együtt tudja megvalósítani. Igen sokféle szempontnak kell megfelelni mindkét oldalon, ezért a részvételi tervezés módszereinek alkalmazása mindenképpen hasznos, ahogy ezt a kutatásunk is bizonyította. 

  • A Bugaci puszta legeltetett és nem legeltetett részének összehasonlítása a vegetáció természetessége szempontjából
    22-24
    Megtekintések száma:
    68

    A hagyományos legeltetés kulturális örökségünk része, és egyben fontos természetvédelmi kezelési módszer Magyarországon. A természetvédők kiemelt feladata a legeltetés és az általa létrehozott életközösségek fenntartása. A fenntartható mezőgazdaságnak és a vidékfejlesztésnek is nélkülözhetetlen alkotórésze az extenzív legeltetés. Mezőgazdasági szempontból a legelőt csak a termelt takarmány mennyisége és minősége alapján értékelik, a természetvédelmi-biológia azonban az életközösséget fenntartó diszturbanciának tekinti a legeltetést. A vegetációtudomány vizsgálja a legeltetés hatását különböző gyeptársulásokra. A konkrét, lokális esettanulmányok igen fontosak lehetnek a megfelelő legeltetési módszer kiválasztásában.
         A tanulmány célja egy bugaci legeltetett és egy nem legeltetett terület összehasonlítása a vegetáció természetvédelmi értéke szempontjából. Négy mintaterületet jelöltünk ki: ( 1) legeltetett buckatető (Potentillo-Festucetum pseudovinae danubiale), (2) legeltetett buckaköz (Potentillo-Festucetum pseudovinae danubiale cynodonetosum). (3) kontrol buckatető (Festucetum vaginatae) és (4) kontol buckaköz (Molinio-Salicetum rosmarinifoliae).
         A növényfajok borításértékeit felvételeztük minden mintavételi helyen 10 db 1x1 m-es kvadrátban júniusban és szeptemberben 1991 és 1998 között. A növényfajok természetességi értékbesorolását Borhidi (1993) rendszere alapján végeztük el. A természetes élőhelyek fajainak borítás-aránya nagyobb volt a nem legeltetett területeken. A legeltetett buckaközben a csillagpázsit (Cynodon dactylon) nagy borítása miatt a gyomok aránya volt nagy. A legeltetett területeken azonban magasabb volt a fajszám, főleg a természetes zavarástűrő fajok nagy száma miatt. A legeltetett és a nem legeltetett területek fajkészlete jelentősen különbözött. Igen jelentős volt azoknak a fajoknak a száma, amelyek csak a kontroll területen fordultak elő, de még nagyobb volt azoknak a fajoknak a száma, amelyek csak a legeltetett területen voltak megtalálhatók. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a bugaci pusztán a biodiverzitás fenntartásához szükség van mind a legeltetett mind a nem legeltetett területekre.