Szodoray Lajos professzor az 1952-1953-as tanévben az önállósuló Debreceni Orvostudományi Egyetemet rektori hatáskörrel bíró dékánként vezette, majd 1954-1955-ben az egyetem tudományos dékánhelyettese, 1961-1964 között pedig tudományos rektorhelyettese volt. Fiatal éveiben céltudatosan készült fel arra a feladatra, melyet később valóban ki is jelölt számára a sors. Megszervezte az ország egyik vezető bőrgyógyászati klinikáját, kialakította az intézetben a széleskörű elméleti alapokra épülő kiváló klinikai betegellátás, a magasszintű oktatói és kutatói munka megfelelő feltételeit. Szodoray Lajos a magyar bőrgyógyászati szakma iskolateremtő alakja, nemzetközi hírű tudós, színes, melegszívű egyéniség volt. Nevéhez fűződik számos bőrgyógyászati kórkép első hazai észlelése és közlése, valamint rendkívüli érdemei voltak a tankönyvírás terén is. A sors a magyar orvostudomány javára hosszú alkotó élettel, páratlan munkabírással, dinamizmussal, egész életen át tartó lankadatlan szorgalommal és kitartással ajándékozta meg. Több évtizedes tanszékvezetői, egyetemi tanári tevékenysége mellett az egyetemen betöltött vezetői tisztségek tették teljessé szakmai életét.

Országh László  professzor kézjegye mindmáig érezhető az anglisztika és az amerikanisztika számos ágazatán. Senki sem tud megtanulni angolul az ő kétnyelvű szótára nélkül, amely az Akadémiai Kiadó valóságos bestsellere lett; 437 oldalas monográfiája, Az amerikai irodalom története (1967) mindmáig használatos; a Hungarian Studies in English című évente kiadott folyóirat pedig, amelyet ő alapított 1963-ban és szerkesztett tíz éven át, az egyetem egyik fő exportcikke lett, mely folyamatosan tájékoztatta a nemzetközi tudományos közösséget a Kossuth Lajos Tudományegyetemen zaljó anglisztikai és amerikanisztikai kutatómunka állásáról és minőségéről. Végrendeletében Országh professzor az egyetemre hagyományozta hatalmas könyvtárát: azóta az "Országh-gyűjtemény" mind a hallgatóknak, mind a kutatóknak a rendelkezésére áll. Országh professzor egyik legfontosabb öröksége azonban az az emberi tartás és tudósi példa, amelyet hallgatói elé állított.

A tanulmány célja, hogy bemutassa Dósa Elek jogtudós oktatási tevékenységét. A marosvásárhelyi jogi oktatás történetében a Dósa család kiemelten fontos szerepet tölt be, a jogi tanszék megalakításától egészen a jogakadémia megszüntetéséig a három generációjuk adta a tanári kar jelentős részét. Dósa Gergely volt az első, aki jogot oktatott Marosvásárhelyen. Dósa Eleket részben Miklós fia, és unokaöccse, Vályi Gábor követte, akik mindvégig meghatározó alakjai voltak az 1872-ben bezárt, rövid életű marosvásárhelyi jogakadémiának. Dósa Elek egész életében központi szerepet játszott a jog, főleg a jogtudomány. Fiatal korától kezdve arra készült, hogy egyszer apja nyomdokaiba lépjen, és abban reménykedett, hogy egyszer fia is átveszi helyét a katedrán. Annak ellenére, hogy a család kiterjedt volt a 19. század második felében a jogtudósi ág kihalt.

Debrecen városában az 1831-ben behurcolt kolera nagy pusztítást végzett, a lakosság majd 7,5%-a vesztette életét a járványban. Gyógymódot még nem ismertek a kortársak, ezért megelőző intézkedésekkel (lezárások, karantén) próbálták útját állni a járvány terjedésének. Már a betegség híre nyugtalansággal töltötte el a professzorokat, akik a várostól igyekeztek a legfrissebb híreket beszerezni. Sokáig ellenálltak az iskola bezárásának, de amikor a járvány július végén elkezdte szedni halálos áldozatait a városban, mégis kénytelenek voltak lépni. A diákság jelentős része már korábban elhagyta az iskolát, akik viszont maradtak, azokról a professzorok gondoskodtak. A járványhelyzet romlásával felmerült a város részéről annak a gondolata is, hogy a kollégiumot kórházzá alakítják át, de végül a professzorok és a kollégiumi főgondnok tiltakozása következtében ettől elálltak. Az iskolai rend végül csak a késő őszre állta helyre. Az 1866-os lokális járvány idején csak rövid időre halasztották el az iskolaév megkezdését.

2022-ben volt éppen 75 éve, hogy Aimé van Santent, Csehszlovákia 1945 augusztusi felszabadulása után újonnan megnyitott holland prágai misszió első titkárát, kinevezték az Olmützi Egyetem holland tanárának 1947 februárjában. Jelen tanulmány Olmütz és Németalföld kapcsolatát vizsgálja a 16. századtól kezdve a 20. századon keresztül, illetve bemutatja a holland nyelv oktatásának 1947-es kezdeti körülményeit.

A MAB a magyar felsőoktatási intézmények és képzéseik minőségének külső értékelésére létrehozott szervezet. Ideiglenes jelleggel 1992 novemberében, törvényi meghatározással 1994-ben alakult meg. Jelen írás a MAB 30 éves történetének vázlatos krónikája. Csupán néhány, de talán nem jelentéktelen mozaikdarabkát kísérel meg nyújtani e 30 évre vonatkozóan, az alapítás előzményeitől kezdve a szervezet és működés egyes jellemzőin át a nemzetközi és hazai beágyazottságig, a MAB magyar felsőoktatásban elfoglalt helyének kérdéséig. A szöveg elsődleges rendező elve – az előzmények és megalakulás után – tematikus, a történeti szál az egyes témákon belül jelenik meg.

A Tisza István Tudományos Társaság szervezte azt a kornak megfelelő tudományos színvonalú folyóiratot, mely 1927-től 1944-ig 19 számot adott közre és szerzői elsősorban debreceni egyetemi oktatók, középiskolai tanárok, szakírók, vidéken dolgozó értelmiségiek, országos hírű tudósok és írók voltak. A doktori disszertációmban szereplő bölcsésztanárok többsége a Debreceni Szemle – mint a város tudományos életének egyik legjelentősebb fóruma – hasábjain rendszeresen publikált. A lapot két egyetemi tanár, Hankiss János és Milleker Rezső szerkesztették. Minden második szám társadalmi, illetve természettudományos tematikát ölelt fel. Kezdetben évente tízszer, később tizenkétszer, majd a háborús években ismét tízszer vagy annál is ritkábban jelent meg, míg 1944-ben megszűnt, és csak sok évvel később indult újra. A Város támogatásával jelent meg a folyóirat, ám tematikája mégsem szűkült regionálissá, pedig azt tekintette elsőrendű feladatának. Ezen kívül a Debreceni Egyetem és a Társaság működtette viszonylag magas példányszámban, melynek 1932-től hivatalosan a szemléje lett, s az maradt megszűnéséig.

Két fajtája volt az egyetemi tanulmányi költségeknek a két világháború közötti Magyarországon, az egyik a tandíj, a másik a mellékdíj. A tandíj a 19. század közepétől része volt a magyar oktatási rendszernek és azok a hallgatók, akiknek a szülei alacsonyabb társadalmi státuszúak vagy alacsonyabb jövedelműek voltak, szociális helyzetükre való tekintettel tandíjkedvezményben, vagy tandíjmentességben részesülhettek. Ezzel szemben a mellékdíjak esetében semmilyen kedvezmény vagy mentesség nem létezett, mert ezek a díjak számos egyetemi intézmény fenntartásához szükségeltettek, mint például az egyetemi menza, az Ifjúsági Betegápolási Alap vagy az Egyetemi Tanács Rendelkezési Alapja. A mellékdíjak rendszere különbözött az egyes egyetemeken, néhány mellékdíj megegyezett, míg mások nem. Gyakran különbség volt az egyes mellékdíjak összegét illetően is. Ebben a tanulmányban végig követhetjük a mellékdíjak rendszerének változását Debrecenben a két világháború között. Minden mellékdíj bemutatásra kerül, például a menza díj, az Ifjúsági Betegápolási Alap díja, vagy a két fajta fenntartási pótdíj, melyeket a gazdasági válság hatására kellett létrehozni.

A híres és nagy múlttal rendelkező Eperjesi Kollégium, az első világháború időszakában egy főgimnáziumot, teológiát, jogakadémiát és tanítóképzőt foglalt magába. Az első világháború megpróbáltatásait megszenvedő intézmény számára az összeomlás egyben kegyelemdöfést jelentett. Megpróbáltatások sorát követően, az intézmény falainál megjelenő új hatalom emberei már nem látták szívesen a város ezen ősi intézményét. E szomorú időszak levéltári forrásaiból kívánok közölni egy rövid válogatást.

Országh László könyvtárának sorsáról már az 1970-es évek közepén rendelkezett egy részletes levélben, melynek  eredeti kézírásos formáját a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára őriz Kézirattárában. A levelet eredeti formájában adjuk közre.

A hallgatói szervezetek, klubok és szövetségek mindig sajátos és gyakran meghatározó színfoltjai az egyetemeknek itthon és külföldön is. Ezek célja és esetenként feladata is, hogy kiegészítsék a reguláris oktatás által le nem fedett és/vagy ortodox módon le nem fedhető  hallgatói igényeket és szakmai aktivitási területeket. A hazai felsőoktatás és különösen az orvosképzés struktúrája a szakmai előadások, szemináriumok, gyakorlatok szigorúan szabályozott keretei között szerveződik, ami sokak véleménye szerint nem ad kellő teret a dinamikusan változó hallgatói igények, ezzel a legújabb szakmai trendek és technológiák, társadalmi kérdések maradéktalan kielégítésére. Továbbá a feszített tanrend talaján, idő hiányában sokszor nincs lehetőség a gyorsan változó világunk kihívásaira való azonnali reflexióra, azok megélésére, feldolgozására. Ezen nyilvánvaló feszültség feloldását, valamint a hallgatói és oktatói igények kielégítését szolgálják a Tudományos Diákkör és különböző hallgatói kezdeményezésű szervezetek. Ezek közül emelkedik ki nézetünk szerint a Sántha Kálmán Szakkollégium, ami 35 éve létezik változó, főnix módjára meg-megújuló formában a Debreceni Egyetemen illetve jogelődjein. Ebben a visszaemlékezésben a medikus hallgatókat tömörítő Sántha Kálmán Szakkollégium kialakulásának és működésének történetét kíséreljük meg összefoglalni, saját tapasztalataink, archivált dokumentumok, valamit korábbi és jelenlegi tagok részletes beszámolói alapján.

Az  1581-ben alapított kolozsvári egyetem múltjának 1872-től 1921-ig terjedő időszakát, a Ferenc József Tudományegyetem történetét  az alapítástól a szegedi újrakezdésig feldolgozó monográfia a Szegedi Tudományegyetem egyetemtörténeti sorozatának második kötete Marjanucz László, Antal Tamás és Vajda Tamás szerkesztésében jelent meg.

A Gausz Ildikó , Toth Szilárd és  Vajda Tamás szerkesztésében megjelent kötet elsősorban a kolozsvári tudományegyetem 1872-es megalakulásának előzménytörténetével foglalkozik, egy jelentős és átfogó gyűjteményt közölve az egyetem felállításáért folytatott küzdelemről, az 1868 és 1872 közötti időszakról. A kötetet 2022. október 3-án, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Aula Magna termében mutatták be, a kolozsvári magyar egyetemi oktatás megalakulásának 150. évfordulója alkalmából.

A kötet nemcsak hiánypótló, hanem Szögi László életművének összegzése is. Több mint harminc éve kutatja a magyar diákok külföldi tanulmányainak nyomait. A könyvben bemutatott adatok a középkortól 1919-ig mintegy 101 ezer beiratkozó adatait dolgozták fel, és az adattárak és az abból létrejött számítógépes adatbázis egy Európában, de még talán a világon is egyedülálló gyűjtést tartalmaznak, melyek éppen az életpályák iránt érdeklődők számára fognak a jövőben is nagyon hasznos segítséget nyújtani.

Bár az 1912-ben létrehozott Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem 1914-ben megkezdte működését, az oktatóknak és hallgatóknak hosszú éveket kellett várnia arra, hogy végre birtokba vehessék az intézmény központi épületét. Az építkezést és az ünnepélyes avatást követően 90 éve az 1932/33-as tanév volt az első, amely már a Főépületben kezdődhetett.