A Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola története 1735-re nyúlik vissza, ekkor alapították ugyanis a Bányatisztképző Iskolát. Az elkövetkező évszázadokban az Osztrák–Magyar Monarchia magyar
részén egyedüli felsőoktatási intézménnyé nőtte ki magát típusán belül. Az első világháború kezdetén európai hírű műszaki iskolának számított. A háború kirobbanása komoly törést okozott az iskola életében.
Az utolsó tanórák 1928. október 18-án kezdődtek, de a tanévet már nem tudták befejezni, ugyanis hamarosan csehszlovák csapatok foglalták el a területet. A professzorok és a diákok meg akarták őrizni magyar
állampolgárságukat, magyar intézményben kívánták munkájukat és tanulmányaikat folytatni, így összepakolták a holmijukat és Magyarországra költöztek át. A menekülés során számos nehézséggel találkoztak,
míg végül az ún. „menekült egyetem” otthonra talált Sopronban.

A komoly, Mária Terézia korabeli előzményekre visszatekintő és a 20. század elején erősödő magyarországi közgazdasági képzés jövője a 19. század végétől állandó vitatéma volt. Bár a legtöbben az önálló közgazdasági egyetem létrehozását támogatták, ez 1920-ban – a részben független a Közgazdaságtudományi Kar létrehozásával – csak félig-meddig valósult meg. Az elhelyezési és finanszírozási nehézségekkel küzdő Kart végül 1934-ben olvasztották a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetembe. A több felsőoktatási intézményt (Műegyetem; Közgazdaságtudományi Kar; Állatorvosi Főiskola és a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola) érintő átalakítás sikeresnek bizonyult. Bár a gazdasági világválság következtében a közgazdász hallgatók száma az 1930-as években csökkent, az évtized végétől rendkívül gyors emelkedésnek indult, s a háborús konjunktúra miatt a közgazdasági képzés szerepe is nőtt. A Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemet végül csak 1948-ban hozták létre, a kommunista hatalomátvétel következtében azonban már teljesen más jelleggel, miként azt az önálló intézmény támogatói a 20. század első felében képzelték.

Az I. világháború vége, a monarchia szétesése a magyar felsőoktatásra is jelentős hatást gyakorolt. A felvidéki és erdélyi területek elszakadása miatt több intézmény költözni
kényszerült: ezek egyike volt a selmecbányai M. kir. Bányászati és Erdészeti Főiskola.

Ways and possibilities in the analytical comparison of lycea of Bratislava and Sopron. In 1781 Joseph the II’ Edict of Tolerance has opened a new age in the life of the protestants’ educational system. After its introduction radical alterations took place in these institutions. Guarded by the law these schools started to expand and modernize their higher educational environments. On one hand I would like to briefly summarize these processes until 1849. On the other hand, I wish to present all the information we collected
about their students from this period.

The Cultural Policy of Kuno Klebelsberg and the Higher Education. The study presents the higher education policy of one of the best known and succesful Hungarian Minister of Religion and Education (1922–1931) Kuno Klebelsberg (1875–1932). As a politician of a state dismembered to one third of her original size-a consequence of the war loss and the Trianon peace treaty-he became a minister in miserable economic circumstances. With the contribution of him the stabilization of so-called refugee universities (from Kolozsvár and Pozsony to Budapest and then to Szeged [1921] and to Pécs [1923], the Academy of Minery and Forestry from Selmecbánya to Sopron [1918–1919]) could succesfuly be managed. Because of his conservative-liberal political attitude he tried to ease the effects of the so-called Numerus clausus Acts of 1920 which made the university entrance for Jewish Hungarians extremely serious. In 1928 he achieved the modification of that regulation. Instead of Budapest he supported the development of universities of Debrecen, Szeged and Pécs as a consequence of his well-grounded education policy based on decentralization. With his higher education policy he made great contribution to preserve the pre Great War Hungarian higher educational capacity in a dismembered Hungary lost 60% of her original population.

A little work of Hungarology with jurisprudential acc ents from the first half of the 17th century. Wilhelm Artner was the second person from Sopron, who became a jurist doctor in the Early Modern Age and applied his professional knowledge for the benefit of his city and Lutheran church. The present paper gives an outlook of his studies in Tubingen by introducing one of his works created there in detail. First, a draft is presented of the education and professors in the Law Faculty of Tubingen in the first third of the 17th century. Second, the circumstances of the creation and content of the disputation titled „De Regno Hungariae ejusque jure” – which was created with the co-operation of Professor Christoph Besold and Artner – is emphasized. The paper tries to eliminate the  erroneous and stereotypical evaluations that have been linked with it throughout the past centuries and now the disputation is viewed as one of the first works of Hungarology.