Keresés
Keresési eredmények
-
TÓTH ENDRE TEOLÓGUSPROFESSZOR, A DEBRECENI REFORMÁTUS TEOLÓGIAI AKADÉMIA 1950-1958 KÖZÖTTI INTÉZMÉNYVEZETŐ DÉKÁNJA
Megtekintések száma:288Tóth Endre (1899–1970) előbb pápai, majd debreceni református teológiai tanár egyháztörténész élete és munkássága sajátos magyar 20. századi értelmiségi sors. Miközben csendes alkata révén nem vágyott hivatali feladatokra, a zaklatott történelmi körülmények évtizedeken át komoly egyházi tisztségek betöltésére kényszerítették. A Pápai Református Teológiai Akadémián és a Dunántúli Református Egyházkerületben az 1920-as évek közepétől két évtizeden át különböző tisztségeket töltött be, majd 1947–1950 között a Debreceni Egyetem Hittudományi Karának, ezt követően az állami egyetemből kiváló és a Református Kollégium keretében működő Református Teológiai Akadémiának professzora, 1948-tól egy évtizeden át dékánja. Bölcsességének és alázatos magatartásának is köszönhető, hogy a debreceni lelkészképzés, korábbi egyetemi színvonalát megőrizve, komolyabb veszteségek nélkül vészelte át története talán legnehezebb évtizedét. Tóth Endre irányítása mellett történt meg 1950-ben az állami egyetemből való kiválás, a Kollégiumba való átköltözés, az iskolák államosítása után a sárospataki teológusdiákok befogadása és az 1956-os események hullámveréseinek feldolgozása, miközben a Tiszántúli Egyházkerületben két ízben püspökváltás is történt (Debrecenbe érkezésekor még tanszéki elődje, Révész Imre, 1948 után Péter János, majd 1957-től Bartha Tibor volt a püspök). Intézményvezetői munkája mellett egyháztörténészként iskolateremtő oktatói és tudományos tevékenységet is végzett.
-
"KERESZTYÉNNEK LENNI NAGY ÉS SOKSZOROS HŰSÉGET JELENT” PÁKOZDY LÁSZLÓ MÁRTON TEOLÓGUS PROFESSZOR, VALLÁSTÖRTÉNÉSZ, BIBLIAFORDÍTÓ MUNKÁSSÁGA
75-110Megtekintések száma:228A világhírű teológus professzor életének meghatározó része kötődött Debrecenhez. 1928 és 1932 között a Debreceni Tudományegyetem Hittudományi Karán tanult, itt szerezte meg a diplomáját, majd 1942-ben itt lett a teológia doktora. Ugyanezen a karon nevezték ki 1945 végén nyilvános rendkívüli, majd 1949 nyarán nyilvános rendes egyetemi tanárrá. Az 1949/50-es tanévben a Hittudományi Kar dékánjaként őrá hárult az egyetemről hatalmi szóval leválasztott és önálló intézménnyé vált Tiszántúli Egyházkerület Debreceni Teológiai Akadémia szervezeti rendjének kialakítása. Itt dolgozott intenzíven az új bibliafordításon 1947 és 1964 között. 1966-ban az egyházi vezetés Pákozdyt a tanszékével együtt áthelyezte Debrecenből a Budapesti Református Teológiai Akadémiára, ahol mintegy két évtizeden át oktatta a leendő lelkipásztorokat. A vallástörténész Pákozdy professzort két külföldi egyetem avatta díszdoktorává az Ószövetség, illetve a Holt-tengeri tekercsek tudományos vizsgálatáért, valamint a Biblia új magyar nyelvű fordításáért. Élete alkonyán vált lehetővé számára az MTA nyelvtudományok doktora fokozat megszerzése.
-
ERDŐS KÁROLY TEOLÓGUSPROFESSZOR, A DEBRECENI M. KIR. TISZA ISTVÁN-TUDOMÁNYEGYETEM 1945/46. TANÉVi RECTOR MAGNIFICUSA
4-13Megtekintések száma:201Erdős Károly (1887–1971) az egyháztörténet tanáraként kezdte tanári és tudósi pályafutásátés a debreceni Református Kollégium egyháztörténeti tanszékén. Miután a Hittudományi Kar az 1914-ben működni kezdő egyetem részévé vált Erdős a református egyház Lelkészképző Intézetének tanára, majd igazgatója lett. 1929-től a Tisza Itsván Tudományegyetem újszövetségi tanszékére nevezték ki professzornak. Egyetemi tanárként, reofrmátus lelkészként nagy szolgálatokat tett a városnak és Egyházának, mind tanári, mind tudósi munkájával. 1949 után a Református Teológiai Akadémi tanára lett.
-
A SOPRONI EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI KAR MEGSZÜNTETÉSE ÉS A BUDAPESTI EVANGÉLIKUS TEOLÓGIAI AKADÉMIA MEGSZERVEZÉSE
Megtekintések száma:1711950-ben a magyarországi államszocialista kormányzat elhatározta, hogy a római katolikus, református és evangélikus lelkipásztorok képzése a továbbiakban nem folyhat állami egyetemi keretben, ezért a Sopronban működő evangélikus hittudományi kart néhány hónap alatt le kellett választani a Pécsi Tudományegyetem szervezetéről és megszervezni egy (névleg) egyházi fenntartású lelkészképző intézményt, az Evangélikus Teológiai Akadémiát. A folyamat fontos részét tette ki a tanári kar kiválasztása, amelyet Karner Károly dékán visszaemlékezésének közreadásával szeretnék bemutatni. E forrás egyfelől jól összefoglalja az 1950 őszén lejátszódott eseményeket, másfelől felismerhető benne az a cél, hogy alátámassza Jánossy Lajos professzor elbocsátásának jogszerűségét, így bár keltezetlen, mégis beilleszthető Jánossy 1956/1957-ben zajló egyházi rehabilitációs eljárásába is.