Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Egy különös debreceni diákfogadalom -A Tisza István Internátus 17-es szobájában lakó hallgatók 1925. december 15-én egymásnak tett ígérete
    157-161
    Megtekintések száma:
    125

    Ritka forrásnak számít a történettudományban, amikor egy dokumentum néhány ember egymásnak tett ígéretét örökíti meg. Még érdekesebbé tesz egy ilyen forrást, ha szobatársak esküjéről van szó. 1925. december 15-én Debrecenben, a Tisza István Internátus 17-es szobájában lakó öt diák, akik évek óta együtt töltötték mindennapjaikat, úgy döntöttek, hogy fogadalmat tesznek. Írásba foglalták, hogy hat év múlva, pünkösd napján találkozni fognak Budapesten, a Gellért Szálló halljában. A fogadalom szövege pontosan tükrözi a kort, amelyben keletkezett és azt a „neobarokk” társadalmat, amely az 1920-as éveket jellemezte. Azt, hogy a találkozóra 1931-ben sor került-e, nem tudhatjuk, de a szobatársak szoros barátságából joggal következtethetünk arra, hogy igen. A most közlésre kerülő fogadalom nagyon ritka és különösen értékes forrása a két világháború közötti hallgatói életnek.

Adatbázis logók